A Jobbik elvenné a szavazati jogot a befogadott migránsoktól

A Jobbik elvenné a szavazati jogot a befogadott migránsoktól

A Jobbik azt szorgalmazza, hogy vegyék el az – önkormányzati választáson érvényes – szavazati jogot azoktól a bevándorlóktól, akiknek pozitívan bírálták el menekültkérelmüket.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arcátlanságnak nevezte, hogy az alaptörvény és más jogszabályok nyitva hagytak egy kiskaput, amely szerint a befogadott menekültek szavazhatnak az önkormányzati választáson.

Hírdetés

Aggályának adott hangot amiatt, hogy az eddigi pár százas létszám a közeljövőben felfut és olyan tömegek kapnak jogot, akik adott esetben megváltoztathatják a helyhatósági választások eredményét.

A jobbikos politikus indokoltnak nevezte, hogy az üldözöttek ételt, italt, rövid időre szállást kapjanak, de a bevándorlók letelepítését, szavazati jogát és bérlakás lehetőségét elutasította, jelezve: a zéró tolerancia pártján állnak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »