Éppen tegnap adtunk hírt arról, hogy az ország déli szakaszán épülő kerítésrendszerre – előrelátóan – már ajtó is került. A bemutatott videón jól látható, hogy rendőreink mennyire készségesen invitálják határunkon belülre az ide érkezőket, mondhatni a magasfokú vendégszeretet mintapéldáját nyújtva.
Miután jól dokumentálhatóan kiderült, hogy az újonnan épült kerítésen ajtó is van, joggal merül fel, hogy a házigazdának illendően kell fogadnia az érkezőt. Azt, hogy milyen párbeszéd alakulhat ki a “vendég” és a házigazda között, Erdős Géza kollégánk tollából, pontosabban klaviatúrájából kikerült írásból megismerhetjük.
Menekült-párbeszéd
– Hé! Fullajtár, ajtónálló, vagy mi a rosseb maga! Hol a francban kódorog?
– Itt vagyok már! Parancsol uraságod?
– Naná, hogy parancsolok! Nyissa ki ezt a rohadt ajtót, vagy berúgom! Már három perce óbégatok. Lopom én az időt? Hová kerültem! Mondja, maguknál nem ismerik még a villanycsengőt?
– Máris nyitom! Bocsánat, hogy megvárattam, a piros szőnyegért mentem. Már le is terítem, így ni! Erre parancsoljon uraságod. Szeretettel üdvözöljük Magyarországon! Szíveskedne bemutatni az útlevelét és egyéb okmányait?
– Azokat ugyan nem! Az előbb dobtam el valamennyit. De ha meglennének, akkor se vizslathatná. Maguk csak igazoltassák a magyarokat. Én menekült vagyok.
– Átvizsgálhatnám a poggyászát, hogy van-e benne lőfegyver, hozott-e bombát, sugárzó izotópot vagy lépfenét?
– Mifenét? Hé, vegye le a koszos mancsát a batyumról, mert ütök! Nézze meg az ember! Hogy elszemtelenedtek ezek a pofátlan bennszülöttek! Hol az autó? Nem látom az autót! Tán gyalog menjek a menekült táborba? He? Nem szeretném maguk miatt lekésni az ebédet.
– Uram, az autó mindjárt előáll. Addig is, itt az étlap, szíveskedjék kiválasztani a kedvenc ételét. Ha most megrendeljük, a szakácsok el is készítik, mire odaér.
– Nono, várjunk csak! A magyar konyháról sok rosszat írtak a táborlakók a neten. Igaz, hogy maguk disznóhússal akarnak táplálni bennünket?
– Egyedi eset volt, uram. A disznópörkölt miatt a szakáccsal együtt repült a tábor teljes személyzete. Most huszonöt mesterszakács várja ugrásra készen a rendelését. Bízzon!
– Na jó, egy próbát megér. Tengeri halfilét kérek reszelt libamájjal meg szarvasgombával. Nem bánom, tehetnek rá egy kis orosz kaviárt is, de frisset ám! Italnak meg hűtött tevetejet akarok, de nehogy savanyú vagy habos legyen, mert azt ki nem állhatom!
– Megpróbáljuk, uram! A menekültekért mindent! Napi háromszori bőséges étkezést kapnak, húsétellel. Irigykednek is a magyar kisnyugdíjasok, ők csak vasárnap látnak húst, amikor csirkeláb-pörköltet főznek maguknak.
– Hé! Micsoda pofátlanság ez? A menekülteket a magyar prolikhoz hasonlítja! Minket ugyan nem lehet a hasunkon keresztül megfogni. Mennyi a pénz? Na, ne bámuljon ilyen bután. Mennyi a menekültek fizetése?
– A menekült hölgyek és urak fejenként napi ötezer forintot kapnak.
– Micsoda? Van pofájuk havi százötvenezerrel kiszúrni a szemünket?
– Nem kevés pénz az, kérem. Sok magyar egész hónapban dolgozik érte, és ha kifizeti, amit a menekült urak ingyen kapnak, nem marad egy fillérje sem.
– Mondtam már, hogy ne hasonlítson össze bennünket holmi vadakkal.
– Tudja, naphosszat csak nézem magukat, ahogyan jönnek át a kapun, szépen, libasorban. Milyen sokféle ember, és egyik sem hasonlít a másikra!
– Már hogyan hasonlítanának? Mind más, lehet pestises, kolerás, ebolás, AIDS-es, bronhitiszes…
– Meg leopárdember!
– Az leprás, maga műveletlen! Ajánlom, hogy az orvosaik alaposan kössék fel a gatyájukat, mert ha minket ráadásul maguk is megfertőznek, akkor lesz ám nemulass, és mi teszünk is róla.
– Nini! Milyen érdekes ketyeréje van a tisztelt menekült úrnak. Legalább félmillióba kerülhetett. Mi ez?
– Műholdas vevő, maga tudatlan. Na, táguljon innen jóember, mert ez magánbeszélgetés lesz. Halló! Őrnagy úr? Bent vagyunk. Hányan? Hát, az egész osztag. Mind az ezerötszázan, hiánytalanul. Tudja, ma csak kis csoport jött. A magyarok? Azok idióták. Szállást, kosztot meg orvosi ellátást adnak ingyen. Sőt, még zsoldot is kapunk. Hogyan? Fegyvereket? Azt még nem osztogatnak, de ami késik, nem múlik. Szükséges lenne egy kis külső nyomásra. Elvégre menekültek vagyunk, vagy mi a fene!
Erdős Géza
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kategória:Aktuális, Publicisztika
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
