Európa a kereszténység, a humanizmus, és az emberi jogok hazája — és egyre kínosabban szembesül azzal, hogy nem tud megfelelni ezeknek az eszméknek (se — miután az erkölcsös individualizmust, a szabad piacot, és a korlátozott államot már feladta). Az eszméket idáig sem tartottuk sokra, amennyiben a határainkon kívül sérültek (adott esetben magunk sértettük őket), érvényt szerezni meg végképp nem tudtunk nekik a világban, de most, hogy házhoz jöttek eleven figyelmeztetésként azok, akiknek nem jutott idáig a jóból, egyre sürgetőbben merül fel: ismerjük-e be végre, hogy az eszméink veszélybe kerülnek azzal, ha továbbra is univerzálisnak tekintjük őket, hiszen hosszabb távon kivérzünk a képviseletükben.
Egyszerű, ha mindenkivel úgy bánunk, aki ide vágyik, jön, hozzák, mint akivel szemben a legjobb arcunkat kötelességünk mutatni, akkor lefegyverezzük magunkat a civilizációnk védelmében — hiszen annyian jönnek majd szegények és civilizálatlanok, hogy nincs anyagi és kulturális erőforrásunk a beillesztésükre. Elhiszem, hogy egyeseknek óriási törés lehet felfogni, hogy amennyire a kapitalizmus a civilizációs értékeinken épült, úgy a civilizációs értékeink is a kapitalizmus intézményein, működőképességén, és nyereségességén — magyarán egy bizonyos életformán. A döntően még mindig polgári életforma, legalább ennek reálisan elérhető eszményének, és az erre vonatkozó vágyak szabályozó erejének közös lerobbanása a civilizációnk hanyatlását is eredményezné. Márpedig a bevándorlás feszítő gazdasági és kulturális kockázatai pontosan ezzel fenyegetnek.
Egyeseknek óriási törés lehet felfogni, hogy a civilizációnk fenntartása nem az emberi jogok érvényesítésén, hanem egy bizonyos gyakorlaton múlik, amelynek csak egy — nem is túl fajsúlyos — vetülete az emberi jogok. Ezért mondom én mindig ezen a blogon, hogy a liberalizmus hagyományának legalkalmasabb védelmezője a konzervatív politika, amely ezt az egyensúlyi gyakorlatot óvja. Túl sokat veszítettünk eddig is azzal, hogy a liberalizmust hagytuk erkölcsileg kiüresedni, esztétizálódni, allűrökké szétesni egyfelől, pozitív jogokba menekülni másfelől. A bevándorlókkal szembeni liberális attitűd az azonnali emberiességi reflexeken túl (vigyünk vizet, milyen édes ez a kisgyerek, de hát ők is csak jobb életet akarnak) — a nagy semmi. Miután a liberalizmus már feloldódott az egyetemes emberiességi normák és a politikai korrektség közötti — döntően az államok által szabályozott — politikai térben, képtelen védeni a civilizációnkat. Bár nehezen mondom ki a sok gazemberség láttán, de ebben a kérdésben Orbán sokkal pontosabban lát, mint a „humánus” liberálisaink. (A gazemberség ebben is megnyilvánul persze, amikor nem a professzionális viselkedést, hanem a gyűlölködést választja a cselekvése legitimációjának.) A megfelelő bánásmód — vérző szív mellett — a migránsok élelemmel és innivalóval történő ellátása és nagy többségének hazaküldése, a csempészhálózatok ellehetetlenítése, illetve a kibocsátó országok demokratikus mozgalmainak és piacgazdaságainak az eddigieknél sokkal jelentősebb, megalkuvás nélküli nyugati támogatása, ideértve a vezetőik nyugati képzését, titkosszolgálati segítséget — meglehet nem ostoba katonai beavatkozásokat.
Forrás:hafr.blog.hu
Tovább a cikkre »
