Egy mérnöki hiba után jött létre a Salton-tó, amely turistaparadicsommá lett, mostanra viszont már az eltűnés fenyegeti. Egy különleges történet Kalifornia legnagyobb vízfelületéről, amelynek környéke ma úgy néz ki, mint egy katasztrófafilm helyszíne.
Kalifornia állam legdélibb részén járunk, 4,4 millió évvel ezelőtt. A Kaliforniai-öböl ekkor sokat zsugorodott, mivel a Colorado folyó hordaléka elzárta az öböl egy részét, így kialakult a Cahuilla-tó, amely aztán fokozatosan kiszáradt, majd újabb tavak jöttek létre, hogy végül azok is eltűnjenek. 1905-ig száraz sósivatag terült el errefelé, ám ekkor minden megváltozott: a földeket tápláló Colorado medrének falát megbontották, hogy ellássa vízzel az öntözőcsatornákat. Ám nem számítottak akkora vízmennyiségre, mint amekkora elárasztotta a vidéket a rajta lévő sóbánya épületeivel együtt. A mérnöki hibát két évig tartott kijavítani, ezalatt viszont kialakult a Salton-tó, amely ma 889 négyzetkilométeres vízfelülettel rendelkezik. Összehasonlításképp: a Balaton 592 négyzetkilométeres.
A környező vidékek termőföldjei – ahol egész évben lehet zöldséget termeszteni – alapvetően sósabbak a kelleténél, ezért az öntözések révén kimosták a sót, bele az amúgy is sós Salton-tóba (amely egy közeli városról kapta a nevét, de ebben is benne van a salt, azaz a só). A ráadásul 70 méterrel fekszik a tengerszint alatt és nem kifejezetten mély, ezért kiváló fürdőhelynek bizonyult.
Virágzó, majd elhagyott turistaparadicsom
Először 1927-ben épült üdülő a parton, majd megrendezték az első evezős versenyeket is. A tóba halakat is telepítettek, így a horgászok is megszerették a vidéket. A második világháború utáni gazdasági fellendülés időszakában, az ötvenes években sorra bukkantak fel üdülővárosok a Salton-tó partján. A már létezett Salton City mellett kinőtt a földből Salton Sea Beach és Desert Shores a nyugati parton, míg a keleti part Desert Beach-nek – amelyet korábban Date Palm Beach-nek neveztek –, North Shore-nak és Bombay Beach-nek adott otthont. Olyan sztárok is eljártak ide, mint Frank Sinatra. A hetvenes években már nemzetközi motorcsónak-versenyeket rendeztek az ennek pompásan megfelelő vízfelületen. A Salton 500-as futamokra tízezrek jártak el Kaliforniából, még a legközelebbi nagyváros, San Diego lakosai is itt üdültek. Volt olyan időszak, amikor több turista járt a tóhoz, mint a világhírű Yosemite Nemzeti Parkba.
Elhagyott turistaparadicsom 1/8 http://mno.hu/galeriak/2710717 További galériák Akció indult a Keletiben a menekültek miatt 2015-07-30 17:01:04 Campus2015 2015-07-27 15:40:52 Így verte a Fradi a DVTK-t 2015-07-27 08:39:47 Ez volt a 30. Magyar Nagydíj 2015-07-26 17:09:52 Ők voltak az Anna-bál szépei 2015-07-26 12:51:08 F1 pénteki szabadedzés 2015-07-24 11:51:15 Benus Dani monokróm világa 2015-07-17 19:47:03 Maláj utasszállító tragédiájának első évfordulója 2015-07-17 12:04:38 Cifra nyomorúság 2015-07-16 22:14:47
Ám az üdülők, yachtklubok és strandok fokozatosan elnéptelenedtek. A már említett csatornákon ugyanis folyamatosan ömlött be a sós víz a Salton-tóba, amelynek nincs kivezető nyílása, tehát minden ide érkező só itt is marad. Ráadásul a párolgás még sósabbá teszi a vizet, amely jelenleg már koncentráltabb, mint a tenger. Ennek eredményeképpen a víz algásodott, elvonva az oxigént a halaktól, amelyek tömegesen kezdtek pusztulni. A madárpopuláció is megszenvedte a folyamatot, mivel a vizekben a műtrágyákból és permetezőszerekből származó mérgező anyagok koncentrációja is nőtt, így járványok söpörtek végig a tó madárfajain. A kihalások irgalmatlan bűzzel jártak, az algásodás miatt meg undorító barna nyálka úszott a vízben, amiket a turisták nem tudtak elviselni – ma már a helyiek is alig. Mára az egykori üdülőparadicsomok helyén szellemvárosok állnak, ahol szétbontott házak és csónakroncsok szegélyezik az utakat.
De valamire azért csak jó ez a vidék. A tektonikus mozgások miatt létrejött Szent András-törésvonal mentén fekvő tó környékén egyébként máig van vulkanikus tevékenység, hiszen a magma közel van a felszínhez: a hőség sárvulkánokon keresztül szabadul ki a föld alól. A geotermikus hőből energiát is termelnek a Salton-tó mellett, amellyel százezer otthont látnak el.
Mi lenne, ha eltűnne?
Sokan gondolhatnák, hogy a tavat hagyni kell kiszáradni, hiszen mesterségesen alakult ki, és ideje visszatérni ahhoz az állapothoz, amely a Salton-tó előtt létezett a környéken. Ám mint említettük, a mostani helyén volt már tó korábban is, sőt, hosszabb ideig borította víz a területet, mint nem. A kilencvenes években kezdődött államközi vízviták és az elmúlt négy év kaliforniai aszályai miatt most kiszáradás által fenyegetett Salton-tavat is sokan megmentenék, nemcsak azért, mert korábban voltak már itt hasonló víztükrök.
A tó kiszáradása egyszerre lenne ugyanis veszélyes az emberekre és az állatvilágra is. A terület az egyik legfontosabb állomáshelye a nyugati parti költöző madaraknak, így a Salton-tó eltűnése katasztrofális következményekkel járna a madárpopuláció tekintetében. Tom Anderson helyi biológus a Fusion június végi videójában elmondta: a kaliforniai madárállomány 95 százaléka, négyszáz madárfaj errefelé él, köztük olyanok is, amelyeket a kihalás fenyegetne, ha a tó kiszáradna.
A kiszáradás másik következménye, hogy egyre nagyobb sóval borított területeket nem fed víz. Elég egy nagyobb szél, és a környéket máris fehér por lepi el, ami komoly légzőszervi megbetegedésekhez vezethet. „Amióta itt lakunk, az egész családom asztmás lett. Azelőtt nem voltak ilyen problémáim” – mondta nemrég a Euronewsnak Saima Khan, a Clinicas De Salud Del Pueblo Egészségközpont gyermekorvosa. A szél miatt nemcsak a környékbeliek szenvednének a teljes kiszáradást követően, hanem mintegy 650 ezer ember, olyan nagyvárosok lakossága is, mint Las Vegas – írja a The Washington Post. A lap szerint zajlott már hasonló a környéken: 280 mérföldre északra az Owens-tavat szárították ki száz éve, emiatt még mindig ez egészségügyi határérték feletti porkoncentrációt mérnek arrafelé.
Megmenteni a kiszáradástól
Nem csoda, hogy az Owens-tó példáját mindenki szeretné elkerülni, hiszen eddig 1,3 milliárd dollárt költöttek a károk enyhítésére, s a helyzet még így is távol van az optimálistól. Ám egy 2003-ban elfogadott szabályozás szerint a tóba 2017-ig érkezik víz, azt követően valószínűleg már nem, így a kiszáradás is biztossá válhat. Tavaly novemberben a helyiek próbálták rávenni a kaliforniai hatóságokat, hogy tegyenek valamit, de az egyik leginkább eladósodott amerikai állam nem engedheti meg magának azt a kilencmilliárd dolláros, pár éve kiszámolt összeget, amelynek segítségével meg lehetne menteni a tavat. Felmerült, hogy egy 500 milliós terv révén Mexikóig ásnának egy csatornát, és az óceán látná el vízzel a tavat, de a kaliforniai vezetők szerint ez „nem praktikus”, ezért elutasították a javaslatot.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
