Az adóhatóság frissített, második negyedéves feketelistáján, melyre azok a magánszemélyek kerültek, akiknek legalább 180 napja, több mint 10 millió forint adótartozásuk van, rajta maradt Gárspár Győző.
A világát gondtalanul élő cigánynak évek óta bérelt helye van a listán. Nevén jelenleg nincs működő cég, de azokban, amelyekben korábban megfordult, mind csődbe mentek.
A cigányok nem követnek el fehérgalléros bűncselekményeket kezdetű rajvédő monológot nevetségessé tevő tény, hogy az adóhivatallal korábban nemcsak neki, hanem feleségének, apjának és sógornőjének is meggyűlt már a baja.
A fenti tények ismeretében pedig egyáltalán nem meglepő, hogy egy újabb méregdrága luxusautó parkol a "becsületes cégvezető" garázsában.
"Győzike" csütörtök este töltötte fel a Facebook-oldalára családjának legújabb szerzeménye, egy felső kategóriás luxusautó fotóját. A képen látható tízmilliókat érő GLE Mercedesért a cigány – szintén adócsaló – apjának mondott köszönetet:
"A mai nap váltottunk. Köszönet Édesapámnak, hogy GLE Mercedesben ülhetek és élvezhetem az életet. Fater, ezért megint utálni fognak téged. (Nem baj lényeg az, hogy Carpe Diem)" – osztotta meg magvas gondolatait Gáspár Győző a fotók mellé.
(Kuruc.info – Napi – Hír24 nyomán)
– Milliókkal tartozik az adócsaló győzicigány, de egy-két Porschéra azért még futja neki
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »