A jeruzsálemi utcákon vonagló ferde hajlamúak ismét embereikre akadtak: tíz esztendő után újra megszurkálták a vonuló köcsögöket Jeruzsálemben. A néhány perccel ezelőtt történt késelésnek legalább hat sérültje van, az elkövetők ezúttal is ortodox zsidók. Két megkéselt köcsög állapota életveszélyes – jelenti a Válláh!Hádásot hírportál.
Amint arról fentebb beszámoltunk, tíz évvel ezelőtt egy ortodox zsidó a Tórára hivatkozva megkéselte a "büszkeség menetének" három magamutogatóját Jeruzsálemben. Azóta az izraeli rendőrség minden évben óriási erőket mozgósít a ferde hajlamúak mentének biztosítására, ám az idén, néhány perccel ezelőtt, ez nem sikerült.
A buzimenet ellen tüntetők közül a Keren Há-Jeszod utcában egyszer csak kivált két ortodox kinézetű zsidó, megrohamozták a büszkélkedőket, és közülük legalább hatot megkéseltek. A rendőrség ezúttal is késett néhány másodpercet, s addig a támadók megtették, amit megkövetelt a Tóra.
A késelés után a rendőrség feloszlatta a köcsögvonulást, nem engedélyezte, hogy tovább meneteljenek. Később a rendőrség engedélyezte a köcsögöknek, hogy egy parkban, vonulás nélkül, nagygyűlést tartsanak, folytassák a propagandájuk hangoztatását. Binjámin Netanjáhu miniszterelnök máris elhatárolódott a késelőktől, és kifejezte reményét, hogy a tettesek elnyerik méltó büntetésüket.
El-Kudszi – Kuruc.info
Frissítés: Az izraeli hírportálok most jelentik, hogy a mai jeruzsálemi köcsögmenet résztvevői közül hat ferde hajlamút megkéselő személy ugyanaz a Jisáj Schlissel, aki hat évvel ezelőtt három buzit megkéselt, tettéért tíz évet lehúzott a börtönben, és csak néhány nappal ezelőtt szabadult (éppen ma írtunk róla).
Fotónkon a késelés után tíz esztendővel ezelőtt, illetve röviddel ezelőtt letepert Jisáj Schlissel látható. A mellékelt videón a mai késelés után fölvételek tekinthetők meg.
J. K.– Kuruc.info
2. frissítés: újabb fénykép: a rendőr már üldözi, de a támadó azért még megszúr egy buzit
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »