A próféta szólt Castróból

A próféta szólt Castróból

Fidel Catro 42 évvel ezelőtt zavarba ejtően profetikus mondatot ejtett el.

 A kubai kommunista diktátort 1973-ban egy brit újságíró egy nemzetközi sajtókonferencián arról kérdezte, hogy „két olyan egymáshoz közeli ország, mint Kuba és az USA között mikor állhat helyre a normális kapcsolat?”

Castro erre azt felelte:

Hírdetés

Akkor, amikor az Egyesült Államoknak fekete elnöke lesz, a világnak meg egy latin-amerikai pápája.”

A történelem sajátos módon igazolta az el Commandante szavait. Wsahington és Havanna július elején bejelentette, hogy újra felveszik az 54 évvel ezelőtt megszakadt diplomáciai kapcsolatokat. Egy héttel ezelőtt meg is nyíltak a nagykövetségek a két fővárosban. Persze a kommunista szigetországot sújtó szankciók még érvényben maradnak, mert azokat csak a Kongresszus törölhetné el, melynek mindkét házában republikánus többség van. Ők pedig mélységesen ellenzik a szélsőbalos diktatúrához való legcsekélyebb közeledést is. 

Amúgy Castrót nyilván nem égi sugallat, vagy Nostradamus szelleme vezette, amikor az ominózus mondatot elejtette. 1973-ban mind egy színes bőrű amerikai elnök, mind egy latin-amerikai pápa megválasztása teljesen lehetetlennek. tűnt. A kubai vezető ezzel nagyjából azt mondta, hogy „majd, ha piros hó esik”

Hogy ez a piros hó aztán négy évtized múltán mégis leesett, az sokkal többet árul el arról, hogy mennyit változott a világ azóta, mint Castro természetfeletti képességeiről. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »