Kiirtanák az összes amerikait

Kiirtanák az összes amerikait

Egy újabb háború után nem maradna élő amerikai, aki aláírhatná a megadást – ezzel fenyegetőztek észak-koreai illetékesek hétfőn, a koreai háborút lezáró tűzszünet évfordulója alkalmából.

A fővárost, Phenjant és más városokat is fellobogóztak az évforduló alkalmából, a lakosoknak hazafias gyűléseket szerveztek az 1953. július 27-i tűzszüneti megállapodásra emlékezve, amely háromévi, Dél-Korea és a szövetségesei, köztük az Egyesült Államok ellen vívott háborúskodásnak vetett véget. Békeszerződés azóta sem született. Phenjan azt állítja, hogy valójában Észak-Korea győzelmet aratott a háborúban.

Leszámolni Amerikával?

Hírdetés

Az ünnepségek szónokai a szokásos Amerika-ellenes retorikához folyamodva arra is kihasználták az alkalmat, hogy felszólítsák a lakosságot a jelenlegi államvezető, Kim Dzsong Un iránti hűség és tisztelet megkettőzésére. Ő a Kim-dinasztia harmadik tagja Észak-Korea élén. Arra is kérték az állampolgárokat, hogy készüljenek a végső leszámolásra az Egyesült Államokkal.

Kim Dzsong Un még szombaton, egy veteránok előtt elmondott beszédében kiemelte, hogy Észak-Korea egy új ütőkártyával rendelkezik: az atomfegyverrel. „Mindörökre elmúlt az az idő, amikor az Egyesült Államok atombombákkal zsarolt minket, most már nem a fenyegetés és rettegés forrása (számunkra), hanem mi keltünk benne félelmet” – jelentette ki.

Népirtást vizionálnak

Az összes amerikai kiirtásáról és az amerikai imperializmus bukásáról Pak Jong Szik tábornok beszélt vasárnap katonák és diplomaták előtt Phenjanban. Vélhetőleg ő az új védelmi miniszter. Az elődjével állítólag még áprilisban végeztek: a dél-koreai hírszerzés szerint hazaárulás vádjával ekkor kivégezték Hjon Jong Csol észak-koreai védelmi minisztert, miután elaludt egy olyan eseményen, amelyen Kim Dzsong Un is jelen volt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »