Íme, ő áll a migrációs áradat mögött

Íme, ő áll a migrációs áradat mögött

Hogy pontosan milyen okok, erők, és milyen érdekek állnak az elmúlt egy-két év hatalmas migrációs áradata mögött, azt talán majd csak unokáink fogják elemezgetni a történelem órán – talán még ők sem. Ám a gépezet egyik legfontosabb fogaskerekét sikerült azonosítani. 

Megerősítette a La Repubblica című olasz napilap pénteken azokat a brit sajtóértesüléseket, amelyek szerint a Líbiából az olasz partokra irányuló emberkereskedelmet az etiópiai Ermias Ghermay irányítja – írja a Globoport. 

A La Repubblica közölte Ermias Ghermay fantomképét. A nemzetközi embercsempész szervezet vezetőjét először 2013 októberében, a délolasz Lampedusa szigeténél történt hajószerencsétlenséget követően azonosították, amelyben 366 bevándorló veszett a tengerbe. Az olasz zsaruk több tízezer  telefonbeszélgetést hallgattak le az Olaszországban dolgozó emberkereskedők és Afrikában maradt főnökeik között.

Hírdetés

Az arab nyelvű beszélgetések vezettek Ermias Ghermayhoz, aki olasz feltételezések szerint Líbiából irányítja az illegális bevándorlást. Ám ezzel hiába vannak tisztában a hatóságok, hiszen az arab tavasz egyik vívmányaként Líbia már lényegében csak a térképen létezik Így a polgárháborúba süllyedt országnak lényegében állami rendfenntartó szervei se nagyon vannak, akik el tudnák fogni a nemzetközi bűnözőt. 

Nagyjából mindent elmond erről a fickóról, hogy a lehallgatott telefonbeszélgetések során Ermias Ghermay 

“csekély veszteségnek” nevezte a Lampedusánál a tengerbe veszett 366 ember életét.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »