Bevándorlókkal üzletel a Jobbik? Így reagált a Fidesz kavarására a párt

Bevándorlókkal üzletel a Jobbik? Így reagált a Fidesz kavarására a párt

A Fidesz azonnali választ vár Vona Gábortól, a Jobbik elnökétől arra, hogy mióta üzletelnek jobbikosok a bevándorlókkal.

A Napi Gazdaság pénteki számában írt arról, hogy illegális bevándorlók Budapestre utazásának megszervezésével gyanúsítja a rendőrség a Jobbikhoz közel álló egykori Új Magyar Gárda kapitányát, Kiss Róbertet és társát, akiket a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége kedden hajnalban Röszke térségében fogott el.

A Fidesz közleményében azt írta, a lebukással mindenki számára világossá vált, miért nem ért egyet a szélsőséges párt a biztonsági határzár megépítésével, hiszen maga is hasznot húz a törvénytelen bevándorlásból.

Hírdetés

Közölték továbbá, arra is választ várnak, hogy az üzletből mekkora összeg folyt a Jobbik pártkasszájába.

„Mint az köztudott, Kiss Róbert évek óta eltávolodott a Jobbiktól, sőt több forrás szerint egy volt országgyűlési képviselőnkkel együtt a Fidesz első számú kihívójának számító Jobbik gyengítése céljából szervezkedésbe kezdett. Egyes hírek szerint e szervezkedésben rész vevők kapcsolatban állhatnak Czomba Sándor államtitkárral is” – reagált a Fidesz közleményére a Jobbik.

A párt feltette kérdéseit: van-e fideszes pénz a migránsok utaztatása mögött? Netán a lefoglalt euróknak van-e közük a pénzhamisításon kapott fideszes Veress Áronhoz? Vajon a korrupt Fidesz épp az embercsempészek védelme érdekében nem hajlandó ismét a Jobbik által régóta szorgalmazott határzár mellett működő önálló határőrséget felállítani?


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »