Minden fronton támad a Szíriai Arab Hadsereg – Teljes jelentés a harcmezőkről

Minden fronton támad a Szíriai Arab Hadsereg – Teljes jelentés a harcmezőkről

Északon Haszakában, délen Daraaban, Keleten Palmyrában és nyugaton Al-Zabadaniban támadnak a szíriai kormányerők és szövetségeseik. A terroirsták vagy elmenkülnek vagy csabdába estek.

A Szíriai Fegyveres Erők és a Hezbollah a végső rohamra készülnek Al-Zabadaniban

A Szíriai Arab Hadsereg 4. Páncélos Hadosztály 63. Dandára együttműködve a Hezbollah önkénteseivel, a Nemzetvédelmi Erőkkel (NDF) és a Szíriai Szociális Nemzeti Párt harcosaival erőteljes támadást hajtott végre az vahabita terroristák védelmi állásai ellen Darab Al-Shamban, a volt üdülővárosban Al-Zabadaniban vasárnap reggel.

A Harakat Ahrar Al-Sham, Liwa Szukkur Al-Zabadani és az Al-Kaidához tartozó Dzsabhat Al-Nuszra terrorszervezetekkel vívott intenzív tűzharcot követően a Szíriai Fegyveres Erők és a libanoni ellenállás elfoglalta Darab Al-Sham negyedet Al-Zabadani városban; ez a körzet a Wadi Al-Barada településre vezető út mellett fekszik Damaszkusz tartomány nyugati részén.

Darab Al-Sham negyed elfoglalásával Al-Zabadaniban a Szíriai Fegyveres Erők és a Hezbollah előtt megtisztult a Wadi Al-Barada településre vezető út, amelyik tényleg kiemelten fontos a szíriai kormányzat számára, mert az itteni vízmű telepek mély forrásai látják el a nemzet fővárosát ivóvízzel.

Ezenkívül az itteni vízforrások és Wadi Al-Barada megtisztításával a Szíriai Fegyveres Erők stabilizálják a főváros vízellátását, amelyet vahabita fegyveresek eddig rendszeresen akadályoztak rajtaütéseikkel. A körzet biztosításával lehetővé válik a közvetlen hozzáférés a Hermon-hegyhez és egy biztonságosabb út nyílik a Golán-fennsík felé; ez lesz valószínűleg a következő katonai célpont a Szíriai Fegyveres Erők és a Hezbollah offenzívája számára Nyugat-Szíriában.

Amikor az Al-Zabadaniért vívott ütközet eléri végkifejletét a Szíriai Arab Hadsereg és a Hezbollah készülődik, hogy elfoglalja a város központot is a megszálló vahabita terroristáktól; amennyiben a hadművelet sikeres lesz az offenzíva következő célpontja Madaja település és a Hermon-hegy.

 

A bekerített ISIS terroristák megpróbálnak kitörni a zárlatból, Al-Haszakah városából

Az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet fegyvereseit körbe vették a Szíriai Arab Fegyveres Erők és a kurd Népi Védelmi Bizottságok (YPG) Al-Haszakah városában és nem hagytak nekik utat a visszatérésre, az ISIS terroristák olyan helyzetbe kerültek, hogy megadják magukat vagy megpróbálnak kitörni a tartományi fővárosból.

Az ISIS terroristák megpróbálták az utóbbi lehetőséget vasárnap reggel, amikor a terrorszervezet túlélő tagjai megtámadtak több helyszínt a tartományi fővárosban annak érdekében, hogy találjanak egy kitörési pontot és újranyissák ellátási útvonalukat a beásott társaikhoz, akik a Szíriai Fegyveres Erők és a kurd YPG arcvonalai között rekedtek.

A frusztrált és kimerült terroristák megpróbálták visszafoglalni a Vörös Villák negyedet a tartományi főváros keleti peremén; azonban a rohamuk nem ért el semmilyen eredményt, mert a kurd YPG milicistái biztosítottak minden ellenőrző pontot két órás harcot követően ebben a vidéki körzetben.

A Vörös Villák negyed elleni támadásukon kívül az ISIS terroristák megrohamozták a keleti Al-Gwejran-kerületet; azonban a Szíriai Arab Hadsereg 3. Páncélos Hadosztály 123. Dandár alegységei és a Gozarto Véderő (Asszír keresztény milícia) heves összecsapások után újra visszaverték őket vasárnap reggel.

Hírdetés

A Szíriai Fegyveres Erők elhárítva az ISIS terroristák gyors támadását a Hősök Temetőjétől keletre terjesztették ki az ellenőrzésük alatt álló övezetet, likvidálva 20-nál több ellenséges fegyverest, közöttük: a Khaled Nuressz Abu Jahja , Mohammad Radwan Al-Szaadi, Mohammad Ahmed Al-Juszif, Walid Faresz Khodor, Thabet Basszem Abdullah, Dzsamal Luajj Al-Ubejda és Husszein Kasszim Al-Huszein nevű külföldi állampolgárokat.

Eközben délre az Al-Gwejran-kerülettől a Szíriai Fegyveres Erők folytatták támadásukat az ifjúsági lakótelepen a stratégiai Panoráma-körforgalom közelében a tartományi főváros déli “bejáratánál”.

A Szíriai Arab Hadsereg támadást indított a terrorszervezetek ellen Kafr Shamiszban Daraa tartomány észak-nyugati részén

Szombaton hajnalban a Szíriai Arab Hadsereg 5. Páncélos Hadosztály 15. Dandára együttműködve a Nemzetvédelmi Erők tartományi kontingensével és a 7. Gépesített Hadosztály kijelölt alegységeivel nagy erejű támadást indítottak az FSA “Déli Front” terrorszervezeteinek védelmi állásai ellen a kiemelt fontosságú Kafr Shamisz városban Daraa tartomány észak-nyugati részében.

Az Szíriai Fegyveres erők Kafr Shamisz elleni támadása meglepetésként érte a “Szabad Szír Hadseregnek” nevezett terrorszervezet “Déli Frontjába” tömörült vahabita megszállókat, amikor az említett csoportok fegyveresei őrizetlenül hagyták harcállásaikat az egész este tartó “ünneplésük” miatt.

A közeli Deir Al-Adasz városából (itt települ a hadműveletet irányító harccsoport parancsnoksága) egy katonai forrás azt jelentette, hogy a Szíriai Fegyveres Erők támadó alegységei sikeresen áttörték a terrorszervezetek “Déli Frontjának” védelmi vonalait Kafr Shamisz városban heves tűzharcokat követően, amiben részt vettek az Al-Kaidához tartozó Dzsabhat Al-Nuszra fegyveresei “mérsékelt felkelő” szövetségeseiket segítve.

A forrás hozzátette, hogy a tűzpárbajok mág zajlanak a Szíriai Fegyveres Erők között Kafr Shamisz városban; azonban a Hadsereg15. Dandára már a város észak-keleti részében van.

Kafr Shamisz város 9 kilométerre fekszik a terrorszervezetek által megszállt és erődítménnyé kiépített Tal Al-Harrától, amely Kunjetra és Daraa tartományok határvidékén van közel az Izrael által megszállt Golán-fennsíkhoz.

Megjegyzés: A Golán melletti szíriai területsávot megszálló vahabita terrorszervezetek a cionista entitás logisztikai támogatását élvezik. Az izraeli hatóságok a megszállt Golán-fennsíkon tartanak fenn tábori kórházakat és “pihenőhelyeket” a “demokráciáért” vívott harcban “megfáradt” “mérsékelt felkelőknek” és Al-Kaidához tartozó barátaiknak. A múlt hónapban súlyos atrocitásokhoz vezetett, hogy az Idleb tartomány területén falvakat megszálló Dzsabhat Al-Nuszra terroristái szíriai drúz állampolgárokat mészároltak le. Az izraeli megszállás alatt lévő Golán-fennsíkon élő drúzok felháborodtak azon, hogy az izraeli hatóságok ott a kunejtrai harcokban szíriai katonák által megsebesített FSA és Al-Nuszra terroristákat (a nyugati és izraeli hírforrások szerint “szíriai felkelőket”) izraeli polgári mentőgépkocsikkal szállítottak kezelésre goláni drúz településeken át. A haragos drúz lakosok megállították a mentőket és meglincselték az állítólagosan “demokratikus ellenzéki szabadságharcosokat”.

A Szíriai Légierő lesújt az ISIS terrorszervezetre Palmyrában: Több mint 90 légi támadás történt Kelet-Homszban a megszállók ellen

Az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet martalócai erőteljes légi csapások robbanássorozataira ébredtek szombat reggel, amikor a Szíriai Arab Légierő elindította légi támadásait Homsz tartomány keleti része felett.

Felkészületlenül és teljesen csupaszon a nyílt sivatagos terepen az ISIS fegyveresek ki voltak szolgáltatva a Szíriai Légierő “jóindulatának”, amely kihasználta a terroristák egész estés mulatozását (a böjti hónap végén) és 90 légi támadást indított ellenük a szombati napon.

A homokszínű sivatagban a Szíriai Légierő légi támadások sorozatát indított el szombaton hajnalban damaszkuszi idő szerint 04.15 órakor, csapásokat mérve a fekete zászlós sátánista terrorszervezet állásaira, haditechnikai eszközeire és fegyvereseinek csoportosulásaira az ősi Palmyra városban, Karaitin, Dzsubb Al-Hamad, Al-Szukhanah és Farkalasz településeken.

Amikor a Szíriai Légierő légi támadásai és bombázásai fokozódtak Homsz tartomány keleti területei felett, akkor a Szíriai Arab Hadsereg szárazföldi egységei ugyanúgy támadtak Palmyra nyugati részében, nem hagyva helyet az ISIS terroristáknak ahová elbújhatnának a kegyetlen tűzcsapások elől.

Az ISIS terrorszervezetet Kelet-Homszban lévő állásai elleni támadásokon kívül a Szíriai Fegyveres Erők folytatták ellen offenzívájukat a Tijasz légi támaszponttól délre fekvő vidéken, még több területet foglalva vissza a megszállóktól a már biztosított Al-Hajl-hegység körül.

A Szíriai Arab Hadsereg Tigris Alakulatai (Kuwat Al-Nimr, különleges erők) együttműködve a Sivatagai Sólymok Dandárral (Liwa Szukkur Al-Szahra) folytatták előrenyomulásukat Palmyra északi bejáratánál, megtámadva az ISIS terroristák állásait az ókori bányáktól dél-keletre eső szektorban.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »