Doneckbe szállították a fogva tartott ukrán pilótanőt

Doneckbe szállították a fogva tartott ukrán pilótanőt

A dél-oroszoszági Rosztovi területre szállították pénteken Moszkvából a két orosz újságíró meggyilkolásában való közreműködéssel és tiltott határátlépéssel vádolt Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanőt.

„Szavcsenkót Doneckbe szállították” – közölte ügyvédje, Mark Fejgin a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése szerint.

Szavcsenko korábban azt kérte a főügyészségtől, hogy változtassa meg a döntést, amelynek értelmében az orosz fővárosból az önhatalmúlag kikiáltott „Luhanszki Népköztársaság” határán fekvő dél-oroszországi város bíróságára helyezték át az ügyét. Az ENSZ főtitkárának, valamint az Európa Tanács parlamenti közgyűlése és az Európai Parlament elnökének írt levelében úgy vélte, hogy a lépéssel az orosz hatóságok a védelem és a sajtó munkáját akarták korlátozni.

Hírdetés

Hamarosan megkezdődhet a tárgyalás

A RIA-Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva a pilótanő elszállításáról szóló hírt Szavcsenko másik ügyvédje, Ilja Novikov is megerősítette, aki pénteken nem találta a moszkvai börtönben védencét.

A donecki városi bíróság szóvivője azt közölte a TASZSZ orosz hírügynökséggel, hogy a testület július 31-ig döntést hoz a vádlott előzetes meghallgatásáról vagy akár a bírósági tárgyalás megkezdéséről.

Nagyija Szavcsenkót tavaly nyár óta tartják őrizetben az orosz fővárosban. Állítása szerint délkelet-ukrajnai szakadárok rabolták el és adták át az orosz hatóságoknak, amelyek azzal vádolják őt, hogy köze volt két, Luhanszk megyében 2014 júniusában aknatűzben meghalt orosz tévés halálához. Az orosz szövetségi nyomozó hatóság szerint Szavcsenko, az Ajdar ukrán fegyveres csoport Mi–24-es helikopteren szolgáló pilótanője továbbította az ukrán fegyvereseknek az orosz tévések tartózkodási helyének koordinátáit. Ha a bíróság bűnösnek találja, akár 25 évi börtönbüntetésre is ítélhetik. Szavcsenko ártatlannak vallja magát.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »