Petőfi-újratemetés: pénteken robban a bomba

Nagyszabású koncertekkel kezdődne a Papp László Sportarénában a Megamorv-Petőfi Bizottság megemlékezése, amelynek csúcspontja a Petőfi Sándornak tulajdonított maradványok eltemetése lenne.

Ha tetszik a kormánynak, ha nem, Petőfit eltemetik a Nemzeti Sírkertben – fogadkozott Morvai Ferenc, a bizottság elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában nemrég. Az ünnepélyes szertartás tehát az arénabeli minifesztiválra ingyen vállalkozó hírességek előadásaival veszi kezdetét: a Petőfi visszatér című táncjátékot a makói Forgatós Együttes adja elő, ezt követi a Kormorán együttes rockoperája, végül egy Petőfi-oratórium zárja a műsort, de szerepelnek az étlapon Janicsák Veca és Keresztes Ildikó, és sztárvendégként ott lesz Pitti Katalin is. Ezt követően jönne a tiszteletadás a temetőben, majd a maradványok elhantolása.

A Nöri az MTA véleményét osztja

Hírdetés

Ez utóbbiból azonban lehet, hogy semmi sem lesz: a Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) ugyanis szerdán közölte: továbbra is a Magyar Tudományos Akadémia szakvéleményét tekintik mérvadónak, mely szerint a „kazánkirály” Morvai által az Oroszország részeként létező Burját Köztársaság Barguzin nevű településénél megtalált állítólagos Petőfi-maradványok valójában egy nőhöz tartoznak.

Kétes vélemények?

Morvai korábban az ATV-ben is hevesen támadta a – mindenkori – magyar kormányt, amely szerinte az MTA-n keresztül lehetetleníti el őt. Morvai kezében állítólag négy különböző helyről származó szakvélemény van (a legutóbbi Kínából), amely igazolja, hogy a Morvaiék által 1989-ben kiásott maradványok a forradalom híres költőjéhez tartoznak, aki valójában nem az 1849-es segesvári csatában halt meg, hanem cári fogságban, Szibériában hét évvel később. Az MTA szerint azonban ezen DNS-vizsgálatok több ponton sántítanak. A napokban pedig a sírkert is fenntartását hangoztatta, a Főpolgármesteri Hivatal pedig állásfoglalásában jelezte, a Budapesti Temetkezési Intézet visszautasította a temetésben – bár a szervezők állítása szerint minden szükséges dokumentumuk megvan hozzá (ehhez képest a Népszava szerint az 58-as parcellában vásárolt sírhelyre nem jelentettek be temetést).

Morvai egy blogbejegyzésben már arról írt, hogy „cselhez kell folyamodniuk” a temetés lebonyolítása során. Az MNO telefonon már nem érte el a szervezőket, így csak annyit mondhatunk: pénteken kiderül, milyen véget ér a Petőfi-ügy.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »