Százezreket fizethetnek a két gárdistának

Százezreket fizethetnek a két gárdistának

Kamatokkal és perköltséggel együtt, fejenként több mint félmillió forintot fizethet a Budapesti Rendőr-főkapitányság annak a két gárdistának, akiket 2009 novemberében a Gellért tér közelében megbilincseltek, majd több mint 6 órán át fogva tartottak.

Gaudi-Nagy Tamás, a felpereseket képviselő Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta: a rendőrök arra hivatkozva intézkedtek, hogy tetten érték őket, amint a már föloszlatott Magyar Gárdát újjászervezik.

Hírdetés

A gárdisták a Horthy Miklós 1919-es budapesti bevonulására emlékező rendezvényen vettek részt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »