A csehek szerint baj van Schengen déli határánál

A csehek szerint baj van Schengen déli határánál

Csehországnak fenntartásai vannak a schengeni övezet déli határának görögországi és olaszországi biztosításával kapcsolatban, ezért követelni fogja az Európai Uniótól, hogy kezdjen el működni az a mechanizmus, miszerint a menedékkérőket visszaküldik abba az uniós államba, ahol beléptek az EU területére – jelentette ki szerdán Bohuslav Sobotka miniszterelnök.

„Schengen déli határai nincsenek jól biztosítva sem Görögországban, sem Olaszországban”

Hírdetés

– mondta a kormányfő újságíróknak. „Ugyanakkor hangsúlyt helyezünk arra, hogy működjön a visszaadási politika, mert ez Görögország és Olaszország esetében nem működik” – mutatott rá a kormányfő. Sobotka szerint például egyáltalán nem világos, hogy mi lesz azokkal a menekültekkel, akik nem kapnak menedéket az Európai Unióban és milyen módon lesznek visszajuttatva hazájukba.

Sobotkát annak kapcsán kérdezték az újságírók, hogy a cseh kormány szerda esti ülésén tárgyal a menekültek ügyéről. Sobotka megerősítette a kormány részéről korábban elhangzott nyilatkozatokat, melyek szerint Csehország az idén csak néhány menekültet fogad be, kevesebbet, mint amennyit Brüsszelt kért tőle a kvóták kapcsán. Hasonló számú menekültet terveznek befogadni a csehek jövőre is.

„Annyi menekültet fogadunk be, amennyi megfelel gazdasági és elszállásolási lehetőségeinknek” – jegyezte meg a kormányfő. A menekültek befogadásának alapfeltétele, hogy tiszteletben tartsák a cseh törvényeket – tette hozzá.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »