Így asszisztáltak a nagyhatalmak a srebrenicai vérengzéshez

Így asszisztáltak a nagyhatalmak a srebrenicai vérengzéshez

Húsz évvel a srebrenicai mészárlás után egy vizsgálat megállapította, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország már másfél hónappal a tragédia előtt tudott arról, hogy a biztonságos területté nyilvánított enklávé el fog esni.

A második világháború utáni legvéresebb tömegmészárlás elkövetőiről ma már egyre többet tudunk: a hágai Nemzetközi Törvényszék eddig 14 személy ügyében hozott ítéletet, Radovan Karadzic és Ratko Mladic pere során pedig egyre újabb bizonyítékok kerülnek napvilágra.

Emellett a múlt évben a hágai bíróság megállapította, hogy a holland kormányt is polgári jogi felelősség terheli több mint háromszáz srebrenicai muzulmán férfi és fiú haláláért, mert őket a Dutchbat holland békefenntartó zászlóalj potocari bázisáról hurcolták el a szerb katonák. A békefenntartóknak nem kellett volna hagyniuk, hogy elvigyék őket, számolniuk kellett volna azzal, hogy népirtás áldozataivá válhatnak – állapította meg az ítélet.

Jó ideje tartott már a végjáték

A brit The Guardian azonban most olyan információkat tett közzé, melyek rávilágítanak arra, hogy a nagyhatalmak egyszerűen magára hagyták Srebrenicát, ami végül nyolcezernél is több bosnyák muzulmán férfi életébe került.

A kutatók különböző jelentéseket, exkluzív interjúkat és tanúvallomásokat vizsgáltak, melyek alátámasztják az állításukat. Mint írják, „eddig mindvégig azt állították, hogy az úgynevezett végjáték stratégia, amely a békemegállapodáshoz és Bosznia háború utáni térképéhez vezetett, valójában a Srebrenica eleste utáni terepi valóság következménye. Most azonban kiderült, hogy a végjáték megelőzte a város elestét, és mint kiderült, az valójában éppen ettől függött.”

Mindenről tudtak

Hírdetés

A cikkben így számos dokumentumot vonultatnak fel a szerzők, melyben bizonyítják, hogy a tragédia előkészületeiről előre tudtak a nagyhatalmak. A vizsgálat szerint például 1993 áprilisában az ENSZ Biztonsági Tanácsa átadott egy jelentést, amelyben egy 25 ezer áldozatot követelő potenciális mészárlásra figyelmeztetnek abban az esetben, ha a szerb erők behatolnának Srebrenicába.

Most nyilvánvalóvá vált, hogy a nyugati nagyhatalmak előtt ismert volt Ratko Mladicnak azon beszéde is, ahol a boszniai szerbek katonai vezetője kifejtette, hogy a bosnyákokat teljesen el kell tüntetni. De Radovan Karadzic céljaival is tisztában voltak, aki vérengzést ígért arra az esetre, ha a szerb csapatok elfoglalják Srebrenicát.

A cikk szerzői kifejtik: a tragédia előtt az Egyesült Államok egyik nemzetközi diplomatája, Robert Frasure azt jelentette Washingtonnak, hogy Milosevic csak akkor fogadja el az újabb béketervhez készített térképet, ha a biztonságosnak nyilvánított területeket átengedik a szerbeknek. A főnöke, Anthony Lake – aki az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója volt ekkor – támogatta ezt az ötletet, sőt a nemzetközi biztonsági tanácsadókból álló testület egyenesen sürgette, hogy az ENSZ-csapatokat vonják vissza ezekről a területekről.

Nem segítettek a bosnyákoknak

Emellett a britek is látták, hogy egyre rosszabb a srebrenicai bosnyákok helyzete. Sir Malcolm Rifkind, az Egyesült Királyság védelmi minisztere felhívta a figyelmet, hogy a franciákkal együtt növelték a csapatlétszámukat Boszniában, azonban ezt mások nem tették meg. Hangsúlyozta: a biztonságos területeket így 1995-ben már nem tudják megvédeni.

A most nyilvánosságra hozott amerikai jelentések szerint így a nyugati titkosszolgálatok már a tragédia előtt tudtak a készülő vérengzés minden részletéről, és – mint fogalmaznak – a CIA-ügynökök szinte élő műholdas közvetítésben követhették az eseményeket Bécsből.

A cikk szerzői kiemelik: mindennek ellenére egyetlen politikus, diplomata vagy magas rangú katonai tisztviselő sem mondott le, sőt még bocsánatot sem kértek. Éppen ellenkezőleg: a többségüket kitüntették vagy jól fizető állásokba helyezték.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »