Halállal fenyegeti az LMBTQ embereket a törökországi plakátkampány

Halállal fenyegeti az LMBTQ embereket a törökországi plakátkampány

A homoszexuálisokat halállal fenyegető plakátokat ragasztott ki egy iszlamista csoport a török fővárosban. Az AFP francai hírügynökség szerint a plakátok az intolerancia újabb jelei Törökországban azután, hogy rendőrség Isztambulban szétverte a meleg büszkeség napi felvonulást.

„Meg kell-e ölni azt ( ), aki Lót népének gyakorlatával foglalatoskodik?”

Hírdetés

– áll a plakáton, amely arra utal, hogy Lót próféta népe a Korán szerint azért pusztult el, mert a homoszexualitás bűnében élt. A plakátok kiragasztását a magát Fiatal Muzulmán Védelemnek nevező, korábban ismeretlen szervezet vállalta magára Twitter-üzenetében, amely szerint a csoport így akart reagálni a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek „erkölcstelen tetteire”. Nem egészen két hete a török rendőrség könnygázzal és a vízágyúval oszlatta fel a melegek évente megtartott isztambuli felvonulását.

A rendőrségi megtorlás nagy felháborodást váltott ki külföldön. A tartományi kormányzó azzal indokolta a rendőrség bevetését, hogy a tüntetést nem engedélyezték. A menet szervezői szerint a felvonulást a hatóságok az utolsó pillanatban tiltották be azzal az ürüggyel, hogy a muzulmán böjti hónap, a ramadán idejére esik. Számos muzulmán országtól eltérően Törökországban nem büntetendő a homoszexualitás, de a homofóbia igen elterjedt, és gyakran kísérik erőszakos cselekmények.

A se nem iszlám, se nem állam IÁ a homoszexuálisokat a háztetőkről szokta ledobálni élve, a barbár és kegyetlen kivégzéseket gondosan dokumentálja is a terrorszervezet. A kérdésre adott válasz természetesen az, hogy nem.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »