Fadi harmincas fiatal, szír ortodox keresztény. Koktélbárja a frontvonalba került, több rakétatalálat után hátrahagyta muszlim barátnőjét, és kerülőutakon elindult Európába. Budapesten készítettünk vele interjút a Kelet Hangja Műhely (Orientalista.hu) közvetítésével, részben személyesen, később elektronikus úton. Kirajzolódott egy különleges szerelem és egy filmbe illő meneküléstörténet. Az út az arab térség keresztényei közül az ISIS európai gettójába vezetett. Kiderül, hogy lehet keresni a menekült-bizniszen, és az is, hogy az embercsempészeknek fontos a hírnevük.
Mikor megérkeztem a körúti teraszra, a négyes-hatos folyamatosan öntötte ki magából a fiatalokat. Fadi ekkor derülten is megjegyezte, hogy számára nemcsak kikapcsolódás, hanem szakmai érdeklődés, hogy itt ül, ugyanis Damaszkusz keresztények lakta negyedében egy koktélbár tulajdonosa, üzletvezetője volt. Egészen addig, amíg az ezer méteren belül húzódó front miatt be kellett zárnia.
„Mikor a harmadik rakétatalálat után nekikezdtem a hely újjáépítésének, elfogyott a klub tőkéje. Beláttam, hogy értelmetlen üzemeltetni egy veszteséges mulatóhelyet a tűzvonalban” – mutatott rá, majd hozzátette, hogy mivel hazájában a vendéglátásnak befellegzett, egy korábbi osztálytársa felajánlására Európába jött dolgozni a szakmában.
Terroristák elől terroristák közé
– Hogyan látod, miért fajulhattak el ennyire az események?
– 2011. március 15-én ellenzéki csoportok tüntetéseket szerveztek a Facebookon. Eleinte a tiltakozássorozatot szimpatikusnak tartotta sok szíriai. Később kiderült, hogy az események mögött külföldi csoportok és szélsőségesek érdekszövetsége áll. Másoknak ez nem esett le. Így az elszabadult indulatokat nem tudta idejében kezelni a rendszer, melynek kisebb-nagyobb hibáit sokan elismertük, de hibajavítást nem úgy képzeltük el, hogy elpusztítjuk a szülőföldünket.
– Mikor lett számodra tarthatatlan helyzet?
– Mint mondtam, a koktélbárom többszöri elpusztítása után léptem le. Egy több tízezres keresztény negyedben laktam. A szomszédos peremkerületben, Dzsobarban az al-Kaida szíriai szárnya, a Nuszra Front rendezkedett be, manapság pedig az ISIS. Innen előszeretettel lövöldöztek a városrészünkre, mindenféle katonai célpont nélkül, alighanem felekezeti megfontolásból.
– Mindig ilyen feszült volt a helyzet a muszlimok és a keresztények között?
– Ilyet nem tapasztaltam. Szíriában állami és egyházi iskolák is vannak. Egy állami iskolába jártam, ahova többségében környékbeliek, tehát keresztények iratkoztak be, de muszlimok is, a tanári kar úgyszintén vegyes volt. Előfordult verekedés, ahogy a fiatalok között jobb helyen mindenhol, de nem felekezeti okokból. Keresztény és muszlim barátaim is voltak, vannak. Mi több, noha ezt a szülők némi fenntartással kezelik, a kedvesem muszlim. Őt három nappal Valentin-nap előtt hagytam ott Damaszkuszban, hogy a búcsú ne legyen annyira fájdalmas.
– Tehát elindultál egy háborús zónából, egyedül, papírok nélkül…
– A szír-libanoni határt legálisan léptem át, útlevéllel, Bejrútból repülővel mentem Ankarába, innen indultam délnek, vissza, a szír határ fele, a törökországi Mersinbe. Ezt az utat szárazföldön, Szírián belül, a terroristák által ellenőrzött területeken „nyaktörőbb” megtenni.
– Úgy tudom, hogy mégsem sikerült kicselezned teljesen a terroristákat…
– Mersinben a keresztmedálos nyakláncomat állandóan az ingem alatt hordtam. Itt szembesültem azzal, hogy a menekültek nagy része nem politikai, etnikai vagy vallási okokból hagyta el hazáját, ellenkezőleg, különféle szélsőséges és terrorszervezetek tagjai, szimpatizánsai. Ez kiderült nemcsak a ruhaviseletükből, a szakállukból, a fejkendőkből, hanem a kihangosított okostelefonokon hallgatott indulókból, zenékből is. Én azt hittem, hogy javarészt keresztényekkel, mérsékelt szunnitákkal, alavitákkal fogok találkozni, de nem. A szélsőségesek családtagjai, asszonyai Európa felé veszik az irányt, a fanatikusok, a harcos férfiak idemennek, aztán úgymond haza.
Embercsempészet és becsület
– Milyen a hétköznapi élet Mersinben?
– Egy turistaparadicsom volt, most menekültek átutazó központja. A szállások árai az egekbe szöktek, a putrikat is olyan áron adják ki, mint régen a többcsillagos szállodákat. A menekültektől az egyszerű boltokban is többet kérnek, mint a helyiektől. A turisztikai irodák a menekültek kiszolgálására álltak át, ezek a terrorizmusellenes banktörvényeket is könnyedén kijátsszák. Készpénzbefizetés esetén kaphatunk egy cetlire firkált biztonsági kódot, később az összeget – a kezelési költségek levonása után, akár Berlinben is átvehetjük – az iroda illetékes partnerénél. Ez a módszer oda-vissza működhet. A legrosszabbul egyébként, éppen utazásom elején, Törökországban jártam, kiraboltak, telefonom, laptopom ellopták. Az utca teli van szír koldusokkal, saját szememmel láttam, ahogy a rendőrök egy csecsemős édesanyát rugdosnak éppen.
– Meddig maradtál Törökországban, hogy kerültél az Európai Unió területére?
– Két hónapig. Többféle lehetőség állt előttem. Mehettem volna rozoga hajókon Olaszországba vagy teherszállítón, egy koporsóba rejtve Görögországba. Sikerült aztán találnom egy embercsempész brigádot, amely autóval elvitt a török-görög határig. Innen egy 100-150 fős menekültekből álló csoporttal gyalog indultunk el, hogy átkeljünk a Maritsa folyón. Orestias volt az első görög város, amit megláttam. Napokig gyalogoltunk, éheztünk. Mindez 2000 euróba került. Miközben bujkáltunk a határőrök elől, olyan éhesek és szomjasak voltunk, hogy lerohantunk egy dinnyeföldet, a gyümölcsöt a földhöz vágtuk, hogy felbontsuk, és onnan ettük ki a húsát. Egyébként a mi csoportunkban is jellemezően szélsőségesek voltak, szíriaiak, irakiak, szomálik, leszámítva egy afgán családot meg két kurd srácot, senkiben nem bíztam.
– Milyen kapcsolatod alakult ki az embercsempészekkel?
– Az embercsempészek meglepően becsületesek, saját hírnevük fontosabb, mint a pillanatnyi hasznuk, hosszabb távra rendezkedtek be. Jellemzően egy-egy határszakra szakosodnak, ha tovább akartam utazni, egymásnak passzoltak át, hálózatok alakultak ki. Törökországban vettem egy SIM-kártyát, kedvezményes roaming-hívásokhoz, a kártyaegyenleget a csempészek töltötték fel, náluk tudtam azt befizetni, némi jutalék ellenében. Macedóniában a mobilomat az egyik alcsempész ellopta, de a főnökük bocsánatkérés után azt visszaszolgáltatta, a beosztott pedig megkapta a büntetését. A telefonom létfontosságú volt, így tudtam kommunikálni a szíriai családommal és az európai kapcsolataimmal. Mikor Bécsbe akartam eljutni, a határőrség már Ásotthalomban lefülelte a csoportot. Egyedül nekem sikerült Budapestig eljutnom. Itt az előre befizetett összegből a nem teljesített szakaszért a különbözetet kézhez kaptam, kártalanítottak.
Menekülttáborban
– Menjünk vissza Görögországig, mint az első általad érintett EU-tagállam mekkora változást jelentett számodra?
– A görög rendőrök elkaptak, és mint illegális bevándorlót, bevágtak egy speciális, menekülteknek fenntartott intézmény egyik cellájába. Görögországi barátom, aki a százezres, szíriai görög kisebbség tagjaként évekkel korábban tért meg óhazájába, ügyvédet fogadott, kezességet vállalt, nagy költségek árán, egy hét után kihozott. Úgy tapasztaltam, hogy Athén támogatást kap az uniótól a menekültek ideiglenes befogadására, több száz euróról írtunk alá átvetéli ívet, de ennek a töredéket kaptuk kézhez.
Görögország és Szíriai hagyományosan baráti kapcsolatokat ápolt, de a háború után a menekültáradatot a gazdasági krízisbe került görögök nehezen viselik el, ráadásul megemelkedett bűnözés. Athénban az elmúlt néhány évben olyan gettó alakult ki, ahol az ISIS-t és más iszlamista terrorszervezeteket graffitik éltetnek. Ezek miatt a görögök előítélettel kezelik a szíreket.
Három hónapig maradhattam itt legálisan, ennyi türelmi időszakot kaptam, mikor ez az idő letelt, megint bebörtönöztek, majd hosszabbítottak. 300 euróért egy olasz személyit szereztem, majd egy fapados járattal akartam eljutni Athénból Budapestre, de a repülőtéren elkaptak. Nem engedtek el, viszont ámulatomra az okmányt visszakaptam. Majd még kétszer tettem hiábavaló kísérletet, néhány hét eltéréssel arra, hogy innen szálljak fel repülőre. Utazhattam volna még a tengeren, ahogy korábban is, de ezzel a lehetőséggel nem éltem.
– Miután kizártad a vizet és a levegőt, maradt a szárazföld…
– 2000 euróért, három hét alatt eljuttattak Macedónián, Szerbián keresztül Belgrádig, az utat nagyrészt gyalog tettem meg, a lakott településeket elkerültük, általában az erdőn keresztül, éjszaka közlekedtünk, napközben a fák között aludtunk. Kukoricát loptunk, patakvizet ittunk. Macedóniában felüdülést jelentett, amikor egy házon belül aludtunk, matracokon. Ekkor találkoztam újra azzal az afgán családdal, akiket még Törökországban ismertem meg. Eközben a csempészek autókkal közlekedtek a párhuzamos közutakon, időként leváltották egymást, minket azonban nem akartak fuvarozni, a lebukást elkerülve.
A kereszt védelmében
– Egészen a szerb-magyar határig sikerült eljutnod?
– Nem. Egy napon az embercsempészek magunkra hagytak, azzal a be nem váltott ígérettel, hogy rövidesen buszokkal térnek vissza és azzal szállítanak minket Belgrádba. Másfél óra múlva a szerb rendőrség megjelent a semmi közepén, a sötétben. Elképzelésem szerint hőkamerákat, éjjellátó szemüvegeket használhattak. Ütlegeltek mindenkit gumibottal, leszámítva az afgán családot. Én ekkor reflexszerűen, magam elé emeltem a keresztmedálos nyakláncomat. Ebben a pillanatban minden megváltozott. Hallottam, hogy a szerbek történelmi okokból gyűlölik a muszlimokat, de ezt ekkor tapasztaltam meg testközelből. Mindenkit megkérdeztek, hogy ki muszlim, ki keresztény. Nem hazudott senki, én is megvallottam a hitem. Erre különszedtek a rendőrök, kenőcsöt hoztak a lábfájásomra, vizet a szomjamra, megajándékoztak Sárkányölő Szent György papírból készült ikonjával, és egy vonatjeggyel, majd elengedtek.
Ekkor választanom kellett egy szír ellenzéki és egy kurd útitársam közül, akikkel útközben barátkoztam össze, ők a köztem és a szerbek között kialakuló párbeszédből azt látták, hogy bennfentes vagyok errefele, ezért közvetítésemet kérték. Én meg azt kértem a rendőröktől, hogy hadd jöjjenek mindketten velem, de hatóságok azt felelték, hogy csak egyikőjüket engedik el. Ennek tudatában hoztam meg a gyors, de nehéz döntésemet. Az egyenruhások megadtak egy címet egy belgrádi menekültközpontban, és egy palesztin származású férfi telefonszámát, ez a kapcsolat juttatott Magyarországra, a zöld határon keresztül, 1600 euróért.
– Mit keresel még mindig itt?
– Ugyan menekültcsoportunkat Ásotthalomnál lefülelte a hatóság, de nekem sikerült kicsúszni az ellenőrzésből, eljutnom Budapestre. Innen vonattal akartam elutazni Svédországba, Malmőbe. De a német határőrség elkapott. Kívánságomra visszakerültem Magyarországra, mint az első, általam, bevallottan érintett EU-tagállamba, ahol menedékjogot igényelhetek. Vámosszabadi felé a rendőröknek elárultuk, hogy mi nyugatra akarunk szökni, végül azt sikerült elérnünk, hogy ujjlenyomatot ne vegyenek le tőlünk, hivatalos iratokat ne kelljen kitöltenünk, ne kerüljünk uniós nyilvántartásba. Hiszen ehhez úgyis késő este volt, így reggel akadálytalanul kiléphetünk a nyitott ajtókon.
– Milyen érzés Magyarországon, milyen itt illegális bevándorlóként?
– Budapestre Szent István ünnepén, augusztus 20-án érkeztem, az égből tűzijáték hullott, katartikus élmény volt, megkönnyeztem. Nem értem azonban, hogy egy keresztény kontinens miért nem tesz különbséget a menekültek között, aközött, hogy üldözöttek vagy üldözők, miért nem rekeszti ki az iszlamista szélsőségeseket.
– Mit gondolsz, Európa hogyan léphetne fel az Iszlám Állam ellen?
– Úgy, hogy nem finanszírozza a terrorszervezeteket, a többit meg bízza az iraki és a szír hadseregre. Miért nem lép fel az Európai Unió az illegális olaj-, műkincs-, szervkereskedelemmel szemben? Miért nem lép fel a HR-erőforrás és a fegyverek áramlásával szemben? Miért nem gyakorol nyomást térségbeli szövetségeseire, Katarra, Szaúd-Arábiára, Izraelre, hogy a Nuszra Front és az ISIS ne jusson utánpótláshoz?
„Álmok” földje
Fadi kalandos útja legvégén, több hónapos budapesti tartózkodás után, az egyik közösségi taxi-szolgáltatáson keresztül eljutott álmai földjére, Svédországba, amit meg is bánt. Munkába még nem léphet, az elmondása szerint időközben megszigorodott szabályok miatt. Otthona egy befogadó állomás, ahol a bevándoroltak egy része drogkereskedelemből és szociális támogatásokból él. Fadi továbbra is a vendéglátásban akar elhelyezkedni, az éjszakai élete miatt legendás Budapest emiatt is hiányzik neki.
Orientalista.hu – Csé (alfahir.hu)
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »
