A görögök elutasították a reformintézkedéseket – Az EB tudomásul veszi

Rövid közleményt adott ki vasárnap este az Európai Bizottság a görögországi népszavazás eredményére reagálva, melyben a brüsszeli testület annyit tudat: tudomásul veszi, és tiszteletben tartja a referendum kimenetelét.

A kommünikéből ezen túlmenően csak annyi derül ki, hogy Juncker még vasárnap este és hétfőn is egyeztet az euróövezet másik 18 tagállamának vezetőivel és az uniós intézmények vezetőivel egyaránt, hétfőn reggel konferenciabeszélgetést folytat az eurócsúcson elnöklő Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszterrel, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport elnökével, valamint Mario Draghival, az Európai Központi Bank vezetőjével, kedden pedig az Európai Parlamentben szólal majd fel.

Hírdetés

A szavazatok csaknem 90 százalékának összesítését követően a görögországi népszavazáson a választók 61,45 százaléka szavazott arra, hogy Görögország utasítsa el a hitelezők által javasolt reformintézkedéseket, amelyekért cserébe Athén hozzájuthatott volna a június végén lejárt mentőprogramban még számára elérhető összeghez.

Hunhír.info – MTI


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »