Az “embertelen kerítés” Mist Er Gyurcsány, a „szakértők” és a valóság

Az “embertelen kerítés” Mist Er Gyurcsány, a „szakértők” és a valóság

Felteszem a kérdést: Kapott-e kárpótlást az a magyar, akinek saját hazájában az SZDSZ-es Bauer édes apukája a körmét tépkedte unalmas pillanataiban?

Manapság divat minden műsorba szakértőt hívni. A beszélgetős műsorokban a meghívott vendégek ontják magukból a hülyeséget, s a Parlamentben a nép szavazatai által vagy az országos – uram-bátyám – lista alapján tudóssá avanazsált elmebetegek igyekeznek félrevezetni a társadalmat, és szidni a kormányt, ahogy csak telik a liberalizmus által mesteri módon összezsugorított agyukból.

Mindenki úgy beszél az immigránsokat érintő intézkedésekről, mintha nem ezen a földön élne, mintha lenne egy néhány ostoba és aljas magyar ember, akinek az a perverzitása, hogy a szegény művelt afrikaiakkal és egyéb ideáramló néptömegekkel kiszúrjon, megalázza őket. Jobboldali értelmiségnek nevezett beszélgetőpartnerek is égbekiáltó baromságokkal hozakodnak elő, amikor nagy szakértelemmel tanácsokat adnak, nemtetszésüket fejtik ki, és ostobábbnál ostobább ellenérveket hoznak az immigráns tömegek megállítását célzó kormányintézkedésekkel szemben. Egy belül szőke hölgy gonosznak nevezte a plakátokat (noha azok csak értelmetlen és semmilyen célt nem szolgáló hangulatkeltések), s azt javasolta, hogy a szavannákon szocializálódott, és például a nemi erőszakot természetesnek tartó afrikaiakat egyenként kérdezzék meg, mihez értenek és helyezzék el őket. Ennek a tudós némbernek eszébe sem jut, hogy inkább a hazai munkanélkülieket kellene megkérdezni, mihez értenek, és elsősorban őket kellene elhelyezni, nekik kellene munkát adni. E szőkeség arra hivatkozott, hogy van olyan immigráns, akinek fúróval fúrták a sípcsontját saját hazájában…

Felteszem a kérdést: Kapott-e kárpótlást az a magyar, akinek saját hazájában az SZDSZ-es Bauer édes apukája a körmét tépkedte unalmas pillanataiban? S ment e teszem azt Afrikába elpanaszolni mi történt vele a zsidó Rákosi Mátyás diktatúrájában? S ez az agyatlan hölgy írt-e egy sort is azért, hogy ebben a hazában végre számon kérjék a kommunista csürhe bűneit? Szólt-e egy szót is azért, hogy a Biszku-perben maga a bíró is eltagadta 56-ot? Ugyanezen műsor másik két felelős barma is a kormányt szapulta, és az immigránsok befogadása mellett kardoskodott a beszélgetésben. Igaz, a műsor vezetője is meglehetősen buta és álságos kérdéseket tett föl. S mert irányítottan hülye kérdésekre csak hülye válaszokat lehet adni, a beszélgetőpartnerek megcsillogtathatták liberalizmussal fertőzött, beteges gondolataikat, véletlenül sem gondolva a milliós immigráns tömegek valós mibenlétére, arra, hogy milyen károkat, bajokat, betegségeket és erkölcsi leépülést hoznak Európába, illetve hazánkra… Mindezt egyedül Nógrádi György doktor látja át, mint biztonságpolitikai szakértő, s ennek megfelelően “szakért” minden megszólalásában.

Ha csak annyi fáradtságot venne e sok elmebeteg és hazaáruló, hogy belekukkant néhány külföldi internetes oldalba, és megnézi a videókat például arról, hogyan pofozza fel egy afrikai a francia lányt, mert az nem viszonozza az utcai „közeledést”, akkor talán – ha van mivel – belegondolhatnának a valóságba, a tényekbe azok, akik ma még embernek nézik ezt a saját hazájukban nem, de itt söpredéknek nevezhető állatias viselkedésű fekete tömeget. Ám látható olyan felvétel is, amelyen magyar kamionost támadnak meg, vagy épp egy másikat szúrnak agyon…  És ezek csak a száraz és látható tények. Ami az immigránsok Európa elleni támadásának hátterében van, s ami következményképpen már világosan látható, az csaknem megfogalmazhatatlan. Honnan vannak ezeknél euró-ezrek, ki adta nekik, s ha ők spórolták össze, miért nem saját hazájukat építik? A válasz nagyon egyszerű: valakik pénzelik őket, hitegetik e fekete, állatias tömeget, azok pedig Európában is élve a hitegetők ígéreteivel, követelőznek, rombolnak, erőszakoskodnak és rabolnak. Vannak persze közöttük is jó szándékú félrevezetettek, de áldozat nélkül nincsen győzelem… s mert nehéz volna kiválogatni azt az öt-hat embert, aki nem vadállat módjára és nem követelőzve szeretne Európában maradni – ki kell zsuppolni az összest. Hajókra, repülőgépekre pakolni őket és vissza. Ez a maximum, amit elbírna az európai büdzsé. Minden más támogatás és eltartás súlyosan veszélyezteti Európa gazdaságát, hiszen Európa lassan saját polgárainak sem tudja biztosítani az alapvető igények kielégítését. Miután pedig Gyurcsány kormánya súlyos gazdasági válságot okozott regnálása idején, ma Magyarország lakosság is meglehetősen rosszul él, így egy porcikája sem kívánja, hogy adóforintjaiból ezt a káros és értéket teremteni nem tudó, nem is akaró (hiszen azt sem tudja mi az érték fogalma) immigráns tömeget eltartsa az állam. Nálunk nem a hajó és a repülő, hanem a kerítés fér bele a büdzsébe, amely hosszú távon minden bizonnyal megtérül…

A szerb határra tervezett védőkerítés okozta tehát, a legnagyobb szoci és liberális műfelháborodást. MistEr Gyurcsány, a milliárdos hazaáruló álságos és szánakozó stílusban embertelennek nevezte a döntést.  Schiffer András, akinek egyébiránt sziporkázóan jó felszólalásai is vannak a Parlamentben, visszacsúszott a liberális elmebetegség szintjére és a valóságtól elrugaszkodva ostobán – feltételezhetően Netanjahu szerint már-már “antiszemita módon” – érvelt a kerítésépítés ellen. „Tessék mondani, a szerb határra emelt szögesdrót, mennyiben fog különbözni a palesztinokat gettóba záró izraeli faltól?” Ez a mondat ezer sebből vérzik, hiszen a Palesztinokat a zsidók saját hazájukból zárják ki, ugyanazon kultúrkörbe tartoznak, mint az őket kizáró gyilkosok, s nem akarnak Izraeltől ingyen kapott szociális segélyeken élni. Nem rombolnak, nem erőszakolják végig a zsidó nőket. Ők a hazájukért harcolnak, jogaikat akarják visszaszerezni a hitleri Németország egykori vezetőinél erkölcsileg sokkal mélyebben lévő Izraeli vezetéstől. Schiffer tehát akkor marhaságot mondott, amelyhez hasonlóakat csak Gyurcsány és holdudvara szokott szajkózni a hatalom megszerzése és a sültprolik szavazatainak megtartása érdekében. Tóbiról nem is beszélek… Az MSZP milliomos elnöke eddig csak hülyeségeket beszélt, hazudozott, vádaskodott, így rá egyetlen sort sem érdemes pazarolnom.

Hírdetés

A nagy nemzetközi szarkavarás azonban hatalmas elánnal folytatódik – Magyarország ellen. Már a nyugati sajtó címlapjain is a magyar kormányt vegzálják és támadják a kerítés miatt. Teszik ezt azok, akik már korábban lezárták határaikat, s „a taljánok kegyeibe ajánlották” az immigránsokat. Magyarul: minden segítség és támogatás nélkül bezárták Olaszországba a világ söpredékét, amely saját hazájában sem képes saját életének jobbítására. Épülnek a drótkerítések mindenütt, ám csak a tervezett magyar kerítés zavarja a „művelt Nyugatot”. A lángoló székesegyház, a ledöntött Mária-szobor, amelyet le is vizeltek e toleráns és túlképzett feketék, a megerőszakolt asszonyok és lányok sokasága, a gazdasági csőd fenyegető valósága, a gyilkosságok, a rombolás, az átprogramozhatatlan szavannai agy eszerint csak a Nyugat békéjét zavarhatja, a magyarokét nem. Ők építhetnek kerítéseket, mi nem! Ők védekezhetnek és visszatoloncolhatnak, mi nem! És ebben partner a hazai ellenzék, amely nem a nemzeti érdekeket, hanem a liberális mélyseggnyalást tarja a legfontosabbnak. Hiszen MistEr Gyurcsány és társai annak a liberális és kommunista uniós vezetésnek a talpnyalója, amely fizet. Nem is rosszul és kifejezetten a magyarság érdekei ellen való magatartást díjazva. A nyolcadikos Schulz segge még nem elég fényes, a liberálisoknak és a szocialistáknak pedig megfelelően hosszú nyelvük van e hiányosság pótlására. És ha e két tény jó pénzért összeegyeztethető, akkor a hazaárulás csak gyerekjáték. 1919. óta egyfolytában.

Kellenek tehát a kerítések. Délen is, de kellenének másutt is. A hazaárulók köré. Mert igaz ugyan, hogy a szocialista és liberális szavazók többségének sem tetszik a fekete szavannai valóság, mégis karanténba kellene zárni e fertőző elmebetegeket, amelyek olyanok ma Európában, mint az elkapart sipoly, amely vérmérgezéssel végződik. A drótkerítés pedig körülöttük e sipolyra kenhető ichtiolos kenőcs… volna. Mert ma elakadni látszik a piros csík… de holnap kúszik tovább. És ha a eléri szívet, akkor itt „mindennek vége… vége”.

Végül meg kell említenem Ferenc pápa mondatait is… (…) Megemlítettem… S tettem ezt gondolatban úgy, mint Ferenc József halálakor az egyik magyar újság: Nekrológ helyett inkább üresen hagyták a címlapot…abból nem lehet baj…

Stoffán György

magyartudat.com

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »