Szó se róla, álomszerű volt annak idején olvasni (írni), hogy 2013 első napján tíz százalékkal csökken a gáz-, a villany- és a távhőszolgáltatás ára. Hiszen előtte évtizedeken keresztül a január egyet jelentett az áremelésekkel, ki hallott valaha is az ellenkezőjéről? Alighanem már azt is az „idő kizökkenésének” éreztük volna, ha csak marad a régi tarifa. Így meg tényleg szinte csodaszámba ment a dolog. Főleg, hogy gyorsan jött a folytatás, így csökkent a palackos gáz, a víz- és a csatornaszolgáltatás, a szemétszállítás és a kéményseprés ára is, majd második körben újra a vezetékes energia lett olcsóbb.
Lépés lépést követve, a rezsicsökkentés varázslatos erejű politikai csodaszerré érett. A fogyasztók szerették, hiszen valóban szükségük volt egy kicsivel több levegőre a devizahitelek, valamint egyéb változatos gondjaik szorításában, az ellenzék pedig sem lenyelni, sem kiköpni nem tudta. A rezsicsökkentésnek így alighanem komoly szerepe volt abban, hogy a kormánypártok 2010 után 2014-ben is kétharmaddal húzták be az országgyűlési választásokat.
Látszólag tehát minden szép és jó volt, noha néhány szakember már a kezdetekkor figyelmeztetett arra, hogy a folyamat közgazdaságilag fenntarthatatlan: a szolgáltatók elveszítik a nyereségüket, sőt gazdálkodásuk veszteségbe is fordulhat, s emellett csökkenhet az ellátás minősége, üzembiztonsága. S valóban, az önkormányzati tulajdonú távhőcégeket már az első rezsicsökkentési kör után is nagyjából ötvenmilliárd forinttal kellett kisegíteni. Ez azonban politikailag még nyilván így is bőségesen megérte, hiszen a fogyasztók minden kiküldött számlán ott olvashatták, mennyi pénzt spóroltak meg a rezsicsökkentésnek hála. Azután sorra jöttek a hírek arról, hogy a külföldi tulajdonban lévő áram- és gázszolgáltató társaságok ugyancsak egyre nagyobb veszteséget halmoznak fel a lakossági ügyfelek ellátásán, de még ezt is el lehetett intézni egy vállrándítással – legyen ez az ő bajuk. A helyzet akkor kezdett kínossá válni, amikor már a hulladékszállítási rendszer közelgő összeomlásától tartottak az érintettek, a kéményseprő vállalkozások pedig olyan áldatlan állapotba kerültek, hogy szó szerint a katasztrófavédelmet emlegették mint megmentőt.
Az a helyzet, hogy a jelenlegi tarifák mellett csak a vezetékes energiaszolgáltatásban körülbelül százmilliárd forintos veszteség keletkezik évente, és ezt az irdatlan koloncot épp most veszi a nyakába a kormány. A lakossági gázellátásból ugyanis már minden eddigi piaci szereplő kivonult, átadva fogyasztóit a Főgázból kinőtt, állami tulajdonú energiaholdingnak, és folynak a tárgyalások az áramszolgáltatókkal is ugyanerről. Csakhogy ha a veszteségeket nem sikerül valahogy másképpen lefaragni, az állami energiacégnek vagy árat kell emelnie, vagy a számlát az adófizetőknek kell majd állniuk. Egyik sem túl vonzó alternatíva. A helyzetet nem teszi könnyebbé, hogy Brüsszel is rosszallja a rezsicsökkentés néhány elemét – például hogy a vezetékhasználati díjak megállapításakor a cégek kárára kedvezett a kormány a lakosságnak.
Kovács Zoltán kormányszóvivő és Németh Szilárd rezsibiztos hétfői sajtótájékoztatójukon kijelentették ugyan, hogy megvédik a rezsicsökkentést, de azon kívül, hogy elmennek a falig, sőt azon túl is, nem mondtak semmi konkrétumot. Pedig félő, hogy azon a bizonyos falon már most túl vagyunk, így az irányt inkább talán visszafelé kellene kitűzni. Nagy kérdés, hogyan lehet ezt úgy megtenni, hogy az a kormány számára ne érjen fel egy politikai öngyilkossággal, mégis hatékony legyen. Ha megcsinálják, az alighanem még a rezsicsökkentésnél is nagyobb fegyvertény lesz.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
