Bírságot kapott egy férjes nővel viszonyt folytató tízéves

Pénzbírságra ítélt egy tízéves fiút egy törzsi bíróság Szindh pakisztáni tartomány egy településén, mert bűnösnek találta egy másik törzsbeli férjes nővel való viszonyban – közölte egy helyi rendőrtiszt kedden.

Miután a házasságtörés kiderült, feszültség keletkezett a két törzs között – mondta a nevét elhallgató helyi rendőrtiszt.

Hírdetés

Az általában „a falu vénjeiből” álló hagyományos bíróság végül 700 ezer pakisztáni rúpia (1 millió 900 ezer forint) megfizetésére kötelezte a kiskorú családját. Egyes források szerint ezt az összeget nem tudta egyben kifizetni a „vétkes” gyermek családja, így három hónapon belül kell azt törleszteniük a „sértett fél” számára.

A helyi rendőrparancsnok megerősítette a hírt, de hangsúlyozta, hogy a törzsi bíróság ítélete törvényellenes, és már nyomozást indítottak az ügyben.

A pakisztáni legfelsőbb bíróság 2013-ban tiltotta be a törzsi bíróságokat, de a mindentől messze eső vidéki településeken továbbra is működnek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »