A Jobbik felállítaná a hivatalt, amitől minden politikus rettegne

A Jobbik felállítaná a hivatalt, amitől minden politikus rettegne

Korrupcióellenes hivatal felállítását kezdeményezi a Jobbik – közölte Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Az ellenzéki politikus azt mondta: az intézményt titkosszolgálati eszközökkel, nyomozati jogkörrel ruháznák fel, és paritásos alapon állna fel, vagyis nem kötődne a mindenkori kormányhoz, illetve a mindenkori legnagyobb párthoz. Kizárólag a parlamentnek és a nyilvánosságnak tartozna elszámolással.

Kiemelte: a Jobbik elképzelése szerint a hivatal a lezárt ügyeket nem titkosíthatná, minden a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt zajlana. Felidézte: Vona Gábor, a Jobbik elnöke is többször világossá tette korábban, hogy olyan intézményt tartanának szükségesnek, amelytől minden pártnak és minden politikusnak „rettegnie kellene”, ha bármilyen adóforintot nem legálisan szeretne magának megszerezni. Hozzátette, a közszolgálatban dolgozóknak is aggódniuk kellene, ha nem tisztességesen bánnak a közvagyonnal.

A hivatal a Jobbik elképzelése szerint kötelező vagyonosodási vizsgálatot folytatna le a döntéshozást befolyásoló képviselők, polgármesterek, illetve politikai státuszt betöltők körében minden ciklus elején és végén. Ezt a vizsgálatot az érintettekkel egy háztartásban élőkre is kiterjesztenék.

Hírdetés

Mirkóczki Ádám példaként említette, hogy múlt évben Romániában az ott működő antikorrupciós ügynökség 9100 vizsgálatot indított, több mint 300 vádiratot készített, 1100 bíróság elé került vádlott ellen összesen 1130 jogerős ítélet született és 310 millió eurónyi vagyonelkobzással sújtottak politikusokat. Ezzel szemben 2014-ben Magyarországon a korrupció elleni fellépést tekintve a jelenlegi kormány mérlege: 0 vizsgálat, 0 vádirat, 0 vádlott és 0 forintos vagyonelkobzás – mondta.

„A közpénzt lopják naponta elég bőszen”

Az ellenzéki politikus szavai szerint legkésőbb 2018-ban, egy Jobbik-kormány idején ez az intézmény fel fog állni, de nem szeretnék megvárni ezt az időpontot, mivel „a közpénzt lopják naponta elég bőszen” kormányoldalon és holdudvarán.

Mirkóczki Ádám újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a javaslatot be fogják nyújtani a parlamentnek, de nincsenek illúzióik, hogy a kormány egy ilyen „önmagára nézve veszélyes hatóság” felállítását támogatná.

Szintén újságírói kérdésre „neoprimitívnek” és „minősíthetetlennek” nevezte a kormány kiszivárgott óriásplakáttervét. Kedden az Indexen jelent meg egy fotó, amelyen készítője szerint a bevándorlásról és terrorizmusról szóló nemzeti konzultáció plakátja látható a következő szöveggel: Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »