Feldmájer Péter: "Izrael kihelyezett tagozata vagyok"

Feldmájer Péter: "Izrael kihelyezett tagozata vagyok"

Pészach ünnepe alkalmából, egy hónappal ezelőtt Heisler András, a Mazsihisz elnöke köszöntötte hittestvéreit. „Ünnepi gondolatait” a szervezet honlapja tette közzé. Az elnök többek között ezt írta: „Nem könnyű feladat alattvalói szerepből egyenrangú féllé válni. Mint ahogyan az sem egyszerű, hogy az asszimiláció csábítása ellenére valaki magától értetődően legyen zsidó. Hosszú lesz ez az út is, de végre elindultunk rajta.” Majd arra buzdította a zsidókat, hogy „emeljük fel a fejünket, egyenesítsük ki derekunkat és legyünk felszabadultan zsidók!”

Néhány nappal később a holokauszt emléknapjára kiadott közleményében a miniszterelnök viszont már azt írta, hogy a honi zsidóság a magyar nemzet része. Most akkor része, vagy nem része?

Hírdetés

Heisler András „az asszimiláció csábítása” ellenében javasolta a zsidóknak a derékkiegyengetést. A zsidó szó tehát ebben az esetben nem vallást, hanem népet, fajt, nemzetiséget jelent. Tudjuk, Magyarországon hivatalosan a zsidóság nem nemzetiség, de facto viszont az. Heisler elnök úr nyilatkozata is ezt igazolja. Ezzel nincs is semmi baj. Az erdélyi magyarság is nemzetiségnek tartja önmagát, ami egyben azt is jelenti, hogy az erdélyi magyarok nem tagjai a román nemzetnek. A román államnak polgárai ugyan, de a magyar nép, a magyar nemzet tagjai.

A zsidóság körül azonban nagy a zűrzavar. Ma hazánkban hivatalosan csak felekezet a zsidóság, nem nemzetiség. Sokszor halljuk ezt a zavaros megfogalmazást: „magyar zsidó”. Néhány napja indult útjára a Mazsihisz 1%-os kampánya, ennek keretében jelképes szoborparkot avattak a Dohány utcai zsinagóga előtt. Az eseményről fényképes összeállítást közölt a szervezet honlapja.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »