Európa három muszlim-integrációs modellje egyaránt kudarcos a Foreign Affairs legújabb számában megjelent elemzés szerint. Emellé egy idézet Techet Péter mai, a VS.hu-m megjelent cikkéből: „A húsvétra terelődik a szó. Valmira (…), a fiatal tanár koszovói albán (…) már Németországban született, de albán nyelvtudása és muzulmán vallása miatt hamarabb elfogadják a gyerekek és a szülők, mint a német tanárokat. Valmirát azonban megdöbbenti az a gyűlölet, amivel a gyerekek és a szülők a németek ünnepei felé fordulnak. “
Sorolhatnánk az európai keresztények, illetve a kontinens tradícióinak értéket tulajdonító minden európai számára visszás jelenségeket, amelyekből valóban úgy tűnik, Európa se integrálni, se asszimilálni, se diaszpórákban tartani nem képes a muszlim közösségeket, és ezek immár veszélyt jelenthetnek akár a kontinens évszázadok során kiverekedett politikai kultúrájára és a liberális demokráciára is. A kezdetben a II. világháború okozta munkaerő-veszteségek pótlására befogadott százezrek mára sok milliós nagyságrendben szociális, kulturális és biztonsági problémát jelentenek az Unió országainak.
Már a feszítő konfliktusok elnevezése sem állja meg a helyét, nem nevezzük néven a problémát. (Hasonló félrevezető szavakról bővebben Jonah Goldberg Liberálfasizmus c. könyvében.) A „multikulturalizmus” arra utal, mintha a bevándorlók a kultúra gazdagítása céljából jöttek volna Európába, nem gazdasági okokból. Ez utóbbiak megszűntével (azaz az egzisztenciális biztonságuk elnyerésével) azonban e tömegek tovább akarják erősíteni a helyzetüket Európában, és nemhogy hazamenni nem akarnak (ahogy kezdetben pl. a törökök nagy része tervezte Németországból), de kulturális, szociális és egyéb jogaik elismertetése révén hatalmi tényezővé válnak az országokban. Mikor csendesebben, mikor hangosabban.
De egyformán jelentős kihívások elé állítva Európát, amely foglya maradt a gazdasági érdekeinek. Az elöregedő, drágán üzemelő, viszont kirívó életszínvonalat biztosító társadalmak versenyképességében a volt második és a harmadik világbeli bevándorlóknak elengedhetetlen szerepük van (a másik ilyen szerep a tőkekivitelé), és ma már ott tartunk, hogy Európa népeinek (ideértve a bevándorló etnikumokat) az egyetlen közös nevezője és nyelve a gazdasági érdek és a pénz. Európa nem mer és nem tud a saját zsákutcás koncepciója szerint kulturális és nemzeti elvárásokat támasztani a bevándorlókkal szemben, hagyja ezáltal a saját tradícióit gyengülni, míg az ellentradíciók erősödnek — és közben még mindig azzal áltatjuk magunkat, hogy az európai gazdasági javak és kivételes civilizációs környezet elég féket jelent majd az európai hagyományokkal szemben ellenséges, de legalábbis érdektelen kisebbségeknek.
Ma még igen. Holnap már nem biztos. Annyi biztos, hogy a „multikulturalizmus” hazugsága ma már a liberális demokrácia, a vallási hagyományaink és a szabad társadalmak ellen fordult. A liberalizmus pozitivista, atomista, és minden esetben (báván) jóindulatú, antropológiai értelemben optimista szemlélete, amely a kulturális semlegesség jelszavával (amely nélkül szerinte nincsen szabadság) a szabadság ellenségeit (vagy fogalmazzunk így: meg nem értőit) a szabadság évszázados kultúrája ellen vezeti segíti, ma éppen Európa egyik alapproblémája. Ha nem tudják korrigálni azok, akikre tartozik, könnyen Európa ellen fordíthatják azt, amiről úgy gondolják, Hume, Tocqueville, Hayek szabadság-tradíciója is egyben. Ha nem tudják korrigálni, korrigálják majd mások, akiknek nem fognak örülni.
Forrás:hafr.blog.hu
Tovább a cikkre »
