Nyolc évet is kaphat az agyonfuttatott birkózó celeb

Nyolc évet is kaphat az agyonfuttatott birkózó celeb

Nyolc évre lecsukhatják Növényi Norbertet.Milliárdos adócsalás miatt fenyegeti börtön a vádlottak padjáról védekező celebet.

Növényi Norbert tegnap a Fővárosi Törvényszéken az arcát takargatta a fotósok elől a „banánkirály” tárgyalásán. Nagy bajban van, hiszen a számláját zárolták és vádlottak padjára ültették. A vád szerint egy gyümölcsforgalmazó cég tagjaként csalással rengeteg pénzt nyúlt le. Növényit – többekkel egyetemben – adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettével és magánokirat-hamisítással vádolják.

Hírdetés

Főnöke F. Tibor, az egykori „banánkirály” a vádhatóság szerint a feje a több, hálózatszerűen működő cégszervezetnek, amely fiktív számlákat állított ki és fogadott be 1,5 milliárd forint értékben. A fő profiljuk a banán volt, F. cége 2010 körül például – a papíron szereplő adatok szerint – az európai banánpiac 12 százalékát tartotta a kezében a Bors cikke alapján.

A sportoló – akinek korábban már olimpiai járadékát is megvonták – hatodrendű vádlott az ügyben, a tárgyaláson nem tett vallomást, de a rendőrségi iratát felolvasta a bíró. Az ügyész szerint Növényi aktívan részt vett a cégek működtetésében, több vállalkozás vezetőjét például ő mutatta be egymásnak. A tárgyaláson a vádlottak szájából többször is elhangzott, hogy a volt birkózónak, színésznek vastagon köze volt az üzlethez, pénzügyekben is döntéseket hozott. Ezt ő az első perctől kezdve tagadta: a korábbiakban is azt vallotta, hogy ő tulajdonképpen csak reklámarc volt, a pénzügyekbe nem látott bele.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »