Érdekes helyzet alakult ki a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának névváltoztatásával kapcsolatban. Mint hírlik, némelyek pusztán megszokásból ragaszkodnának e névhez, nem tudván vagy nem akarván tudomásul venni, hogy tavaly január elseje óta a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek akár kiépítésében is vezető szerepet vállaltakról nem lehet közintézményt sem elnevezni.
Ságvári egykori tevékenysége úgy tűnik feledésbe merült, ezért szeretném emlékezet frissítésként mindenki figyelmébe ajánlani az 1959-ben, koholt vádak alapján kivégzett Kristóf László csendőr nyomozó törzsőrmester ügyében, kilenc évvel ezelőtt, a jogi képviseletét és az egykori vádlott védelmét ellátó dr. Zétényi Zsolt a Nemzeti Jogvédő Alapítvány Kuratóriumának elnökének Ságvári tevékenységét is bemutató beszédét újból közzétenni.
De mi is történt valójában? Erről kérdeztük az ügyvéd urat:
Bár a felülvizsgálati eljárásban az 1959-es jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ez annyira hézagos és ellentmondó volt, hogy előkerestünk más iratokat is, így a Magyar Királyi Rendőrség budapesti főkapitányának jelentését, amelyben 1944. július 28-án kitüntetésre javasolta Kristóf Lászlót és társait a következő, rövid tényállás szerint: „Folyó év július 27-én 19 óra 45 perckor a csillaghegyi nyomozó csoportnál szolgálatot teljesítő Cselényi Antal detektív, Kristóf László és Palotás Ferenc csendőr nyomozók, hosszú megfigyelés után Budapest területén nyomára jutottak dr. Ságvári Endrének, aki már mintegy hét éve földalatti baloldali szervezőmunkát végzett és vezetett. Nyomon követték és a XII. kerületi Szép Ilona-i villamosvasúti kocsiszín mellett levő Nagy Béla-féle cukrászdában egy állítólagos Szabados nevű kommunista társával figyelés alá vették, majd őket elfogni igyekeztek. Elfogásuk után motozás, illetve bilincselés közben dr. Ságvári Endre, aki izmos férfi, hirtelen dulakodni kezdett és a szomszéd asztalon lévő aktatáskájához kapott, onnét önműködő pisztolyát előrántotta és rögtön tüzelt.
Lövéseivel Cselényi Antal detektívet a jobb vállán, Kristóf László csendőr nyomozót a jobb combján súlyosan megsebezte, míg a hatósági közegek segítségére siető Pétervári János rendőr őrmester gépkocsivezetőt haslövéssel életveszélyesen találta. A lövések leadása után dr. Ságvári Endre a helyiségből kimenekült, de a Palotás Ferenc cs. Nyomozó és a sebesülten utána futó Cselényi Antal detektív lövéseitől eltalálta holtan összeesett.
Dr. Ságvári Endre Szabados nevű társát sikerült elfogni. A sérültek közül Pétervári János rendőr őrmester állapota haslövése következtében súlyos, életben maradása kétséges volt.
Tizenöt év múlva az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni súlyos megtorlás legfontosabb része az igazságügyi megtorlás lett, amelynek a Kristóf-per része volt, mintegy megmutatva az önkényuralom erejét azokkal szemben, akiket . mint az elmúlt utolsó polgári államrendszer erőszakszervezetének tagjait – szívesen büntettek volna „ellenforradalmi” bűncselekményekért, de mivel erre a vádlottak alig adtak okot, így kénytelenek voltak elővenni a „régi bűnöket”. Az ítélet indoklásának kibontható értelme szerint a vádlottak legfőbb bűne vélt társadalomra veszélyessége egyszerűen múltbéli, közhatalmi státusukban rejlett. Így tehát 1959-ben a Budapesti Katonai Bíróság dr. Mátyás Miklós habíró, őrnagy elnökletével Kristóf Lászlót a BHÖ 82.(e) alpontjában foglalt emberek törvénytelen megkínzása és kivégzése által elkövetett (háborús) bűntettben, halmazatban BHÖ 218.(1) bekezdésében foglalt fogolyszökés és hatósági közeg erőszak (háborús) bűntettben, összbüntetésül halálbüntetésére valamint teljes vagyonelkobzásra, mint mellékbüntetésre ítélte. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának külön tanácsa dr. Ledényi Ferenc hadbíró ezredes elnökletével helyben hagyta az I. fokon eljárt katonai bíróság ítéletét, a fellebbezésnek nem adva helyt. Az eljárás során valamennyi vádlottat bűnösnek mondták ki. Az I. rendű Kristóf Lászlót első fokon, az V. rendű Molnár Mihály vádlottat és a XIII. rendű Palotás Ferencet másod fokon ítélték halálra majd kivégezték. A X. rendű Bujdosó Józsefet életfogytig tartó börtönre, a XII.. rendű U. Kovács Lászlót tizenkét évi börtönre, a többi vádlottat 2-8 év börtönre, mint főbüntetésre ítélték. Mellékbüntetésként vagyonelkobzást és a nem halálbüntetéssel sújtott vádlottakra állampolgári jogok gyakorlásától való eltiltást szabtak ki. A felülvizsgálat jogalapját abban határoztam meg, hogy az eljárt bíróságok mind büntetőjogilag, mind jogelméleti alkotmányjogi tekintetben elfogadhatatlan, törvénysértő álláspontra helyezkedtek, akkor, amikor a vádlottak magatartásának a legalitás mércéjével való megítélést lényegileg elutasították, megtagadták, a vádlottak cselekménye megítélésénél annak figyelembe vételét, hogy a vádlottak a hatályos jog szerint a hatósági közeg jogállásában voltak, hogy magatartásuk büntetendőségének és büntethetőségének megítélésénél az elkövetéskor volt hatályos jogszabályait (is) figyelembe kellett venni.
Az elsőfokú bíróság szerint „a fegyverhasználat kérdésében a bíróság megállapította, hogy a munkásmozgalom tagjai és egyéb üldözöttek tisztában voltak azzal, hogy elfogatásuk esetén a csendőr nyomozók kezébe kerülnek, milyen sors vár rájuk. Nevezetesen durva bántalmazás, megkínzás és rendszerint halál. Éppen ezért, ha ennek tudatában szökést, ellenállást kíséreltek meg, esetleg fegyverhasználat közbeiktatásával is, az jogos, igazságos ellenállás márpedig a joggyakorlat szerint ilyennel szemben törvénytelen a fegyveres fellépés.”
Ez az okfejtés akkor lenne igaz, ha 1944-ben Magyarországon a jogrendnek semmilyen formája nem érvényesült volna, ha a vádlottak magatartását nem jogszabályok előírásai szabták volna meg, ha a vádlottak formálisan sem minősültek volna a közhatalom gyakorlóinak. Semmilyen joggyakorlat nem minősíthet általános érvénnyel jogos ellenállásnak valamely magatartást, egy a jogrend alapján lévő magatartással szemben, mert akkor ez utóbbi általános érvénnyel jogellenesnek kellene tekinteni, ami logikai és jogi lehetetlenség.
Az önkényuralmi rendszerek általában nem nélkülözik a jogszerűség olyan mértékét, amely mellett érvényesülő jogrendről beszélhetünk, ugyanakkor nélkülözi a legitimitást, a valódi alkotmányos rendszerekben érvényesülő alapelvek érvényesülését, az alkotmány jogállam ismérveit, a hatalom hitelességét és társadalmi elfogadottságát. Messzire vezetne annak vizsgálata, hogy az 1944-es megszállás utáni Magyarországon, mind az államhatalom alacsony fokán lévő vádlottak, mind a formális hatalom csúcsán lévő államfő, mind a hatalmi lépcső két szélső pólusa még legitim viszonyok között nyerték el megbízatásukat, míg a jellegzetesen önkényuralmi rendszerekre nem ez a jellemző. Fogadjuk el, hogy az 1944. március 19. utáni németek által megszállt Magyarország sok tekintetben hasonló önkényuralomban él, mint az 1950-es években…
Megjegyzem: az önkényuralmi jogsértésekért való felelősség elveinek megállapítására a legalitás és legitimitás kérdéseinek vizsgálatára 1991. február 14-én Antall József miniszterelnök által felkért szakértői bizottság szakvéleménye foglalja össze a jogtudomány véleményét, ami a Társadalmi Szemle 1992. 1. számában olvasható. Az 1950-es évek bírói gyakorlata és jogirodalma ismerte a társadalomra való veszélyességet kizáró okokat, s ezek között a hivatásból eredő jogok gyakorlása és kötelességek teljesítése illetve a katonai személy cselekményének jogellenességét kizáró körülményeket s ezek között a hivatásbeli kötelesség teljesítése, a szolgálati parancs teljesítése fogalmát, mint büntethetőséget kizáró okokat. Mint a Katonai büntetőjog 1958-as kézikönyvében olvasható: „a fegyveres testületek tagjai kötelesek a szabályzatok és egyéb rendelkezések előírásait minden esetben betartani, akkor is, ha látszólag beleütköznek, más jogszabály rendelkezésébe, mivel a szolgálat rendje és a fegyelem, azok végrehajtását megköveteli. Természetes azonban, hogy a szabályzatok és egyéb törvényes rendelkezése által előírt kötelességek teljesítése nem lehet jogellenes és kizárja a felelősségre vonást, olyan cselekmények elkövetése esetén is, amelyek külsőleg megvalósítják valamely bűncselekmény tényállását.”
A Magyar Királyi Csendőrség számára 1927-ben kiadott Szervezeti és Szolgálati Utasítás pontosan meghatározza, hogy „a szolgálatban álló csendőr fegyverét jogosult mindenki ellen használni: aki őt tettlegesen megtámadja, vagy támadással veszélyesen fenyegeti. Viszont köteles használni: ha az elfogott vagy elfogandó veszélyes gonosztevő menekül, a fegyverhasználattal fenyegető rákiáltás dacára meg nem áll és feltartóztatására más mód nincs. Ha valaki háború idején, vagy rendkívüli viszonyok között magát gyanússá teszi és a felhívásra kielégítő válasz nélkül elszalad.”
Míg a korabeli rendőrségi fegyverhasználati jog az 1932. évi XIII. tv. szerint: „a Magyar Királyi Rendőrségnek fegyverviselésre jogosult tagja, vagy közege hivatásának jogszerű teljesítése közben fegyvert használni jogosult: súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsított vagy emiatt elítélt, olyan egyén kézre kerítése végett, akit el kell fogni, ha kézre kerítése fegyverhasználat nélkül nem látszik lehetségesnek.”
Az 1994. évi rendőrségről szóló törvény – alkotmánybírósági felülvizsgálat után – hatályos szövege pedig kimondja: „A rendőr lőfegyvert használhat az emberi élet kioltását szándékosan elkövető elfogására, szökésének megakadályozására.” Összegzésül tehát Ságvári Endrével szemben a fegyverhasználat feltételei megvoltak, mert súlyos, államellenes bűncselekmény miatt háború idején keresett személy volt, s főleg azért, mert elfogásakor, menekülése előtt az őt parancsra letartóztató hatósági közegnek minősülő személyekkel szemben megadást színlelt, majd a helyzetet kihasználva lőfegyvert használt, hármukat megsebesített, ebből kettőt súlyosan, egyet halálosan. Ezzel több emberen, emberölés bűntettét követte el, az akkor hatályos Csemegi-kódex szerint. Kézre kerítéséhez, elmenekülésének megakadályozásához pedig kiemelkedően fontos érdek fűződött, mert a sikeres menekülés az intézkedés meghiúsulását az eljáró nyomozók súlyos felelősségre vonását jelentette volna.
Juhász Antal csendőr nyomozó 1959-es belügyminisztériumi kihallgatásának jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy 1944-es helyszínről azt jelentették a parancsnokságra, hogy Ságvári Endrét és Csermanek (Kádár) Jánost, a kommunisták legfontosabb és legveszélyesebb embereit figyelik. Kristóf Lászlóval és társaival szembeni vádpontok egyikeként, miszerint háborús bűnös az „aki a megszállott területek lakosságával vagy a hadifoglyokkal való bánás tekintetében a háborúra vonatkozó nemzetközi jogszabályokat súlyosan megsértette, vagy a visszacsatolt területek lakosságával a reá bízott hatalommal visszaélve kegyetlenkedett vagy, aki általában akár bel- vagy külföldön felbujtatója, tettese, vagy részese volt embere törvénytelen kivégzésének, vagy megkínzásának.”
A történeti és törvényi tényállás a fegyverhasználati szabályok a cselekmény elbírálásakor hatályban volt jogszabályok egybevetésével egyértelműen megállapíthatóvá vált, hogy dr. Ságvári Endre letartóztatásakor Kristóf László a hatósági közeg magatartási szabályait nem sértette meg, mert szolgálati parancsot és hivatásbeli kötelességet teljesített. A hivatalbeli kötelesség és a szolgálati parancs teljesítése együtt és külön-külön is kizárja az elkövetett cselekmény jogellenességét, noha az adott történeti tényállás szerint Kristóf László formálisan sem valósította meg az emberölés törvényi tényállását, mert nem használt fegyvert Ságvárival szemben. Kristóf László tehát nem követte az emberek törvénytelen kivégzésével megvalósuló háborús bűntettet. E vád másik eleme az emberek törvénytelen megkínzása. Ebből egyértelműen az következik, hogy kiemelkedően súlyos, elsődlegesen politikai jellegű kegyetlenkedések tartóznak e tárgykörbe, de nem sorolhatók ide a fogva tartással járó kisebb, hatalmi önkényeskedések, vagy a háborús időkben minden országban megmutatkozó keményebb szolgálati kötelmek keretében kihallgatóként alkalmazó módszerek, amelyek megvalósíthatnak más bűncselekményt, de nem egy kiemelkedően súlyos testi megpróbáltatást.
Gyötrelmet jelentő „törvénytelen megkínzást”. A bíróságnak 1959-ben hivatalos tudomása kellett legyen arról, hogy a Vezérkari Főnökség illetékes osztálya megszabta a kemény vallatási módszerek alkalmazását, tekintettel a háborúra és arra, hogy a kommunisták egy ellenséges hatalom eszmerendszerét és katonai céljait követve egyértelműen Magyarország katonai erejének gyengítésére törekedtek.
A Legfelsőbb Bíróság 2006. március hatodikai ítélete szerint 1959-ben a halálbüntetéssel fenyegetett Kristóf László szökési kísérlete a fő vádponthoz képest elenyésző súlyú volt. Ezért cselekmények miatt megszüntette az eljárást.
Az emberek törvénytelen megkínzása, mint bűncselekmény annyira elnagyolt tényállású volt, hogy azt nem lehetett megállapítani, hanem csupán a hivatali visszaélést, aminek a büntethetősége öt év lett – ez 1949-ig elévült. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy Kristóf László elkövette ezt a bűntettet, hanem csak azt, hogy a megtámadott ítéletek történeti tényállásai a törvény szerint nem bírálhatók felül. Perújítás keretében persze erre is lehetne jogi lehetőség, de ötven éves ügyben nem gyakori a kellő súlyú új bizonyíték, ami pedig a perújításhoz szükséges lenne.
Egyáltalán nincsenek sajátos szabályok azon koholt politikai célú büntetőügyek felülvizsgálatára, amelyek a történelmi múltban zajlottak le. Ez az igazságszolgáltatás kriminalizációjának világa.
1989 óta lett volna idő a törvényalkotásra… Ám visszatérve, 1959-ben súlyosbító körülménynek tekintették Kristóf Lászlónak azt a több helyen kifogásolt magatartását is, hogy megkísérelt védekezni az ellene felhozott vádak ellen „ valamint Ságvári Endre elvtárs a munkásmozgalom mártírjának halála előidézésében tanúsított kiemelkedő szerepét”. Ez elerőtlenített minden más, nyomós enyhítő körülményt, így a 15 éves időmúlás, az eltelt időszakban végzett becsületes munkavégzését a büntetlen előéletet, a nős állapotot és az 1956-os forradalom idején tanúsított semlegességet. A halálbüntetés ezáltal vált elkerülhetetlenné, mert a vádlott elítélésnek valódi oka a Ságvári-ügy volt. Ez a végzetes összefüggést nem mi, hanem az 1959-es ítéletek hozták létre. A mi feladatunk az volt, hogy egy hivatalbeli, kötelességét teljesítő, ártatlanul elítélt és kivégzett ember becsületét tisztességes közmegítélését visszaszerezzük az igazságszolgáltatás eszközeivel is.
(Megjelent a Magyar Fórumban 2006. április 6-án.)
V.A.
A Ságvári Gyakorló Gimnázium honlapjának nyitó oldala. Nagyításért klikk a képre!
A Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium honlapja
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kategória:Publicisztika
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
