Van annak valami diszkrét bája, ahogyan a nagy menetelésről készült fényképről – gyakorlatilag teljesen újraszerkesztve azt – a „fürge ujjak” mozgalom keretében gondosan eltávolították Angela Merkel német kancellár-asszonyt. A hírt az MTI közölte, a Pesti Srácok pont hu weboldalán az eredeti mellett a „vágott verzió” is megtekinthető. (KIRETUSÁLTÁK MERKELT A PÁRIZSI MENETRŐL KÉSZÜLT KÉPRŐL)
Csak úgy mellékesen jegyzem meg, bár motiváció tekintetében némiképp eltérő indoklással, de valójában a nagy Sztálin és (fotó)apparát(csik)jai voltak a retusálás igazi nagymesterei, pedig akkor még a Photoshop nevű program nem is létezett.
A Párizsban lejátszódott szerkesztőségi mészárlás kapcsán felkorbácsolódtak az indulatok, a neten pedig, majdhogynem elszabadult a pokol. Legalábbis, ami a kialakult vita stílusát és hangnemét illeti. Ezen persze nincs is mit csodálkozni.
Ez figyelemreméltó, s egyúttal elgondolkodtató is. Maga a diskurzus a tolerancia kontra szólásszabadság tekintetében folyik. Megállapítandó, ez utóbbi vajon tényleg mindig és mindenkor mindenekfelett állónak tekintendő, tekinthető-e, avagy bizonyos esetekben talán mégis csak mindenki jobban járna, ha figyelembe vennénk azt az egyszerűnek tűnő alaptételt, melyet már az óvodás korú kisgyermekek is kívülről fújnak, nevezetesen, hogy „okos enged, szamár szenved”.
Ami engem személy szerint a legjobban bosszant és elkeserít ebben a retorikai adok-kapokban, hogy megint sikerrel járt a terelés, a félrevezetés, a megvezetés. Megint a sokadrangú, ha tetszik, technikai részletkérdéseket állítják reflektorfénybe, a nagyközönség pedig amolyan pavlovi reflexió hatására kitartóan rágódik tovább az időről-időre bedobott újabbnál újabb gumicsontokon.
A hatást persze így is, ezúttal is játszi könnyedséggel érték el, az öreg kontinensen is megszigorították a biztonsági intézkedéseket.
Gyakori érv a vitázók között, hogy az elkövetők már nem tudom én hányadik generációs bevándorlók voltak, Franciaországban születtek, ott is éltek stb.
Nem mondom azt, hogy ez az eset szempontjából teljesen lényegtelen, csak azt, hogy nem ez a leglényegesebb a történtekben! Egy szempontból érdemes figyelmet szentelni ennek a körülménynek is, mindjárt szentelünk is neki, előbb azonban nézzük meg, mi a baj fő okozója!
Szerény véleményem szerint ebben az esetben nem az játssza a döntő szerepet, hogy hol élt, hányadik generációs bevándorló volt, vagy, hogy honnan érkezett a merénylő, hanem az, hogy muzulmánként a hitében, vallásában gyalázták, ha tetszik (de ha nem, akkor is) alázták meg, ők pedig így reagálták le a dolgot.
No, mármost tegyük fel, hogy Kairóban felszáll a Párizsba tartó gépre egy hithű – egyszersmind feldühödött – egyiptomi muzulmán, akinek az összes olyan alkalmatossága tele van ezzel a lappal, meg a karikatúráival, ami ilyen esetekben tele lehet, leszáll az Orly-n, odahajt a szerkesztőséghez, majd lemészárol mindenkit, akit éppen ott talál, és elhajt.
Hadd kérdezzem meg: mennyivel lenne más az eredmény?
Semmivel.
Ahogy Bódi Lajos, művésznevén Tüdő, az erőcsávó mondaná: „Árnyalatnyi különbség, nincs jelentősége”.
Mi azonban ne menjünk el szó nélkül az árnyalatnyi különbség mellett sem!
És pontosan ez az, amit megint nem vesznek észre, nem akarnak észrevenni! Pedig mindenki hangoztatja, hogy nem első generációs bevándorlók voltak! És éppen ez az, amiinek felkiáltójelként kellene magasodnia mindenki előtt! Szinte kiszúrja a szemünket, mégsem vagyunk hajlandók észrevenni, meglátni az üzenetet, amit ez a körülmény figyelmeztetésként magában hordoz!
Az elkövetők többedik generációs bevándorlók voltak. Franciaországban született francia állampolgárok voltak. DE! És ez az, ami a lényegi momentum, és amit következetesen elfelejtenek, vagy kifelejtenek, megmaradtak muzulmánoknak! Vagyis vallási, hitbéli meggyőződésüket tekintve eszük ágában sem volt integrálódni! No, nem, nem a kereszténységbe, hiszen Európa már rég nem tudja mi is az, hiszen láthattuk, önként és dalolva dobta el magától tradicionális értékrendszerét az uniós alkotmány, aztán a későbbiekben a Lisszaboni Szerződés megalkotásakor. Úgy tűnik a muzulmán elkövetők nem éreztek sem kedvet, sem ingerenciát, hogy integrálódjanak a nagy büdös európai semmibe. Az értéksemleges, sem meleg, sem hideg langyos – tudják ez az, amit az Úristen is kiköp – politikailag korrekt orwelli „újbeszél” (newspeak) világ- és eszmerendszerébe.
Félreértés ne essék, egyáltalán nem állítom, hogy minden muzulmán vérengző fenevad lenne, aki egy kapcsoló elfordításával azonnal „ölök” üzemmódba fordulna át. Eszem ágában sincs ilyent állítani. De azt mindenki tudja, legalábbis hallotta, látta a híradó tudósításokból, hogy bizonyos körülményekből kifolyólag – nevezzük talán eltérő kultúrkörnek (ejnye, de ismerős ez valahonnan) – náluk a dolgok vérengzés útján történő rövidre zárása, hogy úgy mondjam, benne van a pakliban.
A bevándorlókkal, főként a más kontinensről Európába bevándorlókkal amúgy is meggyűlt a baja az öreg kontinens nyugati felén fekvő országoknak. Ők sem éreznek különösebben nagy ingerenciát az integrálódásra, a beilleszkedésre, inkább létrehozzák a külön bejáratú városnegyedeiket, a helyi lakosság, a bennszülöttek egyszer csak arra ébrednek, hogy ideje lesz most már népszavazást kiírni, mert talán így még meg tudják akadályozni, hogy tájidegen elemként az Alpok kellős közepén felépüljön az a fránya mecset.
A párhuzamok félelmetesek. Nem tehetek róla, de nekem egyből a magyarországi cigány kisebbség „ugrott be”. A Gyurcsány-éra alatt, ha jól emlékszem valami 130 milliárd forint körüli összeget költöttek a cigányság magyar társadalomba való integrációjára. Hadd kérdezzem meg:
Látható eredmény?
Most is ugyanúgy bemennek a nyolcvanéves öreg nénihez, most is ugyanúgy elszedik tőle a lóvét, meg is erőszakolják, agyon is verik ugyanúgy, mint az eddigiekben. Olvasod a hírekben. Már ahol erről mint ma is létező akut probléma, egyáltalán beszámolnak!
Asszem az eltérő kultúrkörből való érkezéssel szokták magyarázni az efféle cselekvéssorozatok fellelhetőségét a mai magyar társadalomban. Annak idején, ha jól emlékszem még Kuncze Gábor belügyminiszterként hozta divatba az ún. „megélhetési lopás” jelzős szerkezetet, szintén az „eltérő kultúrkörből való érkezés” égisze alatt.
A nyugati ember dölyfös önzése, übermensch-mentalitása úgy tűnik, egyre többször megbosszulja magát, de legalábbis – a játékelmélet nevezéktana szerint –vesztes-vesztes játszmákhoz vezet. Vele szemben mindenki másnak toleránsnak, megértőnek kell lennie, de ő az összes többi más népcsoporttal szemben bármit megtehet, bármit megengedhet magának. Még akkor is, ha megelőző csapás címén bevonul valahova, fegyverrel, vagy üzletnek látszó tárggyal történő kisemmizéssel útján lerabolja az adott országot. Ez az egyénre, az individuumra épülő társadalom teljes félreértelmezése, végletes és végzetes arány- és szereptévesztés, a megtestesült önzés maga!
(Csak úgy mellékesen zárójelben jegyzem meg. Félreérthetetlenül közlik, ki az úr a háznál, tovább tetézik a bajt, ha tetszik, de ha nem, akkor is, olajat öntenek a tűzre, az eddig pár tízezres lap új számát több millió példányban nyomják ki. Vajon mi fog történni, ha a másik oldal is folytatja ezt az eszement vesztes-vesztes játszmát, és a szerkesztőség másik fele sem természetes halál útján távozik majd az élők sorából? Hetente rendeznek majd menetelés címén mini világ-csúcstalálkozót Párizs utcáin?)
Kicsit olyan ez, mint amikor a Mátrix második részében Smith ügynök rájön, hogy bizonyos mértékig uralni tudja a rendszert, és elkezdi önmagát másolni. Korlátlanul. A Smith nevű program (vírus?) elszabadult.
Talán az lesz a legjobb, ha felhívjuk Morpheust, és megkérdezzük tőle, hogy most akkor melyik pirulát is vegyük be gyógyír gyanánt, a pirosat, vagy pedig a kéket?
Megvan valakinek a száma?
Isten áldja Magyarországot!
1 öntudatos pécsi polgár
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
