Roland Galharague úrnak
Franciaország budapesti nagykövetének
Tisztelt Nagykövet Úr!
A gyász egyetemes érzés, mint ahogyan a sajtószabadság védelme univerzális érték, azaz nem szabadna őket a politikai haszonelvűség síkjára lerántva viszonylagossá tenni.
Az ön és országa érdekében is írom ezt a levelet most, amikor a Charlie Hebdo nevű szatirikus hetilap párizsi szerkesztősége elleni szerdai, 12 áldozattal járó merénylet nyomán tapasztalt világméretű együttérzést önök már-már az ízlés határán túl igyekeznek fel- és kihasználni a saját és a már-már civilizációs konfrontációvá fajuló politikai korrektség jegyében is.
Ez az Alaszkától Koncz Zsuzsa énekesig tartó „Je suis Charlie” táblát tartás már olyannyira szinte kötelezővé és émelyítővé vált, hogy a New York Times-tól a hazai bloggerekig egymás után jelennek meg „Nem vagyok Charlie” cím alatt a különvélemények.
Ha a nyugati világban a muzulmánok szent alakjait gúnyoló karikatúrák nyomán megölt 12 újságíró iszonyatos végzetét követően olyannyira kötelező a velük azonosító „Charlie vagyok” felirattal demonstrálni, megmondaná, hogy a nyári gázai háborúban legyilkolt 11 palesztin újságíró miatt miért nem hullatott sem ön, sem kormánya, sem a nyugati világ kollektíve vagy országonként külön-külön egyetlen könnyet sem? Holott azok az újságírók még nem is gúnyoltak senkit, pusztán napi munkájukat végezték. Vajon jogos feltenni a kérdést, hogy őszinte-e a mostani gyász hőfoka, ha feltételezzük, hogy minden ember élete egyformán értékes éppen úgy, mint az újságíróké, akiket nem „illik” sehol a világon munkájuk közepette megölni.
A brit globális hetilap, az Economist tegnapi számának a párizsi kivégzésről írt vezércikkében ez olvasható, miután felteszi a kérdést, hogy a szabad beszédnek kell-e határokat szabni, akár saját magunk által, akár úgy, hogy azokat kívülről kényszerítik ránk: „A válasz erre hangsúlyos nem”. A szerkesztőségi véleményt megerősítve később ezt írják: „Még akkor is, ha egy kép vagy vélemény tiszteletlen, ízléstelen, nem szabad betiltani, hacsak közvetlenül nem szít erőszakot”.
Ön, gondolom és kijelentéssel alapján meg is vagyok győződve róla, e két, lényegében azonos és hangsúlyos véleménnyel egyetért. Ha pedig ez így van, Manuel Valls, az önök miniszterelnöke miért adta ki tavaly márciusban utasításszerűen az ukáznak nagyon nagy részben engedelmeskedő prefektusoknak, hogy ne engedjék fellépni területükön Dieudonné M’bala Mbalát, a nemzetközileg legismertebb francia komikust, noha még nem is tudták, hogy a milliók által kedvelt előadóművész mit fog mondani?
Vajon a félig francia, félig kameruni Dieudonnét miért ítélték el már oly annyiszor igen súlyos pénzbüntetésre és miért tiltották be nem egyszer fellépését? Vajon a vád – antiszemitizmus – nem tartozik az Economist és önök által most olyannyira kiemelt „hangsúlyos nem”-re és arra, hogy betiltani nem szabad a „tiszteletlen, ízléstelen” véleményt sem, holott Franciaországban nagyon sokan kételkednek abban, hogy Dieudonné megnyilvánulásai e kategóriába tartoznának. Netán azért, mert kijelentései azonnali erőszakot váltanának ki?
Fővárosukban jelenleg kategorikusan tiltják a palesztinok melletti tüntetést. Miért, nagykövet úr? És miért csak velük nem szabad szolidaritást kinyilvánítani? Az ilyen demonstrációk is tiszteletlennek és ízléstelennek minősülnek?
És ha a mély gyász és együttérzés hangos kifejezése most szinte kötelező a nyugati világ politikusainak 12 ember erőszakos halála miatt, akkor Francois Hollande, Franciaország elnöke 2012. december 20-án Algírban, az algériai parlamentben egyértelműen elítélve a francia gyarmatosítás ottani, brutális és igazságtalan voltát, miért utasította vissza Algéria népének döbbenetére azt, hogy bocsánatot kérjen a franciák által korábban megölt fél millió algériai miatt?
Azt pedig már csak mellékesen kérdezem, hogy miért hívta ön meg a holnap esti párizsi emlékező menetre Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt is, aki a „szabadság” és „demokrácia” ily vészterhes pillanataiban folyamatosan hangoztatott szent értékeit lövette véresre 2006 őszén, miután az illegális fegyverekkel is felszerelt rendőreiről előzetesen leparancsoltatta azonosító számukat, majd kitüntette a brutális támadássorozatok és véres tömegveretések rendőrparancsnokát?
Nagykövet úr, aggódom, hogy az itt felvetett kérdések nem csak engem mardosnak, és hogy az ön viselkedése nem fog túlzottan sok új barátot verbuválni Franciaországnak azok táborából, akiknek már az sem tetszett – hogy korábbi időkre ne menjek vissza -, amikor Medgyessy Péter volt miniszterelnöknek és kommunista titkosszolgálati ügynöknek adományozták a becsületrend magas fokozatát?
Ha mélyen elgondolkodik, ugye egy picit ön is velem érez?
Kiváló tisztelettel,
Lovas István
FB
NIF
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
