„Erős ember, ki megnyitja a félelem páncélját”
Péntek. Ünnepnap. Ma nincs iskola. Már másfél éve nincs.
Nehezen aludt. Szurkos éjszaka. Már rég csak a mumus jön el éjjel. Nincs durrogás. Talán ma…
Anya fáradt. Fáj neki. Csöndben sír. Nincs reggeli. Csak tea. Az meleg.
Kint fázik minden. Szokatlan a hideg. Apa nincs. Három hete.
Áruló. A szomszéd szerint. Elvitték. Lehet, hogy még él, talán nem.
Odaát könnyebb. Hiányzik neki. Minden csendes ma. Szomorú. Imához készülnek.
Ő játszik. Mindig nevet. Most nem fél. Sok gyerek jön. Valaki hoz datolyát.
Szép fehér a ruha. Tiszta. Apa illatú. Ima rövid. Imám nem beszéli a háborút.
A Paradicsomról szól. Ő nem hisz neki. Haragszik. Nem lát semmit. Apját sem és éhes.
Isten nem figyel úgy sem. Fociznak. Őt csúfolják. Elmegy.
Romos házak. Dühös férfiak. Egyik üvölt. Fegyvere van. Ő szalad. Figyelmeztetné a barátokat.
Férfi szerint ellenség. Talán veszedelmes. 145 cm. Nyolc éves less.
Fut, teljes erejével. Nem fordul hátra. Ezt már ismeri.
Kiáltják: Allahu akbar. A durrogás. Valami megütötte a hátát. Gondolja, talán az éhség.
Nem számít, ma Ő a hős. Szaladna a többiekhez. Elcsúszik. Nagyon fél. Jön a mumus.
Nagy fény. Már nem retteg annyira. Megfordul. Apja áll ott.
Mosolyog. Megfogja a kezét. Átöleli. Szorít, ahogy csak egy angyal tud.
Elmennek. Együtt. Abból a világból ahonnan csak a sírás és az árnyék maradt.
Újból kiáltás. Vezényszavak. Testek. Híradás. Magyarázat. Képek.
Romos utca. Eltorzult fájdalom. Néma sikoly.
Egy kis test, vörös foltos tiszta fehér ruhában. Apa illattal és anya könnyel. Ő. … és a többi percenként egy. Egy, minden percre. Ők. … és mi, akiknek a mumus és a szurok marad. …no meg az árnyék.
Omar
(Naponta 18,000 gyermek hal éhen vagy gyilkolják meg őket.)
orientalista.hu
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »
