1869 októberének egyik derűs napján egy New York állambeli farmon két felbérelt földmunkás éppen kutat készült ásni, amikor egy kőbe ütközött az ásójuk. Hamarosan kiderült, hogy egy 1300 kilós, több mint három méteres kőalakra bukkantak. William Newell cardiffi farmer igyekezett maximálisan kiaknázni a nem mindennapi „felfedezést”, s rögvest sátrat emeltetett a „sírhely” fölé, ahová kizárólag belépődíj ellenében lehetett betérni. Bár a Yale Egyetem régészei már a kezdetektől hamisítványnak kiáltották ki az őskori óriás megkövesedett maradványának tartott leletet, a kíváncsi turisták áradata nem hagyott alább, sőt a tudomány pártfogói és a hívők között kirobbanó vita következtében tovább nőttek a farmer bevételei. Időközben több megkövesedett „óriás” is előbukkant a föld alól, végül a zűrzavar láttán a farmer és unokatestvére – az ötlet szülőatyja – bevallotta, hogy ők faragtatták az óriást, és az egész csak egy átverés.
A nép és a sajtó imádta, a tudósok már annyira nem
Mikor Hull a sajtónak leleplezte a csalást, elárulta, hogy egy metodista lelkésszel folytatott teológiai vita során fogalmazódott meg benne a busás haszonnal kecsegtető vállalkozás ötlete. Az „élelmes” New York-i dohánykereskedő megrögzött ateista és örök szkeptikus volt, vitapartnere pedig annyira védte a Teremtés könyvében leírt óriásokat – a kereskedőt állítása szerint a Biblia szó szerinti értelmezése („Az óriások valának a földön abban az időben”) bosszantotta fel -, hogy Hull még aznap ágyában fekve elhatározta, tükröt tart az egyháznak: készíttet egyet, és valódi leletként mutatja be a szenzációra mindig kapható amerikaiaknak. A szemfényvesztés ördögi terve készen állt.
Hull nem volt kispályás: két év alatt közel 3000 dollárt költött arra, hogy kreatúrája „életre” keljen. A férfi előbb az iowai Fort Dodge-be ment, ahol egy több mint 5 tonnás gipsztömböt vájatott ki – a kőbánya elöljáróit azzal szedte rá, hogy közölte velük: az alapanyag egy Abraham Lincoln-szoborhoz kell. A gipsztömbbel egy chicagói márványkereskedőt kereste meg, aki némi osztalék reményében megígérte, hogy segít a szobor kifaragásában. A cardiffi óriáshoz maga Hull állt modellt, a szobron két művész dolgozott 1868 késő nyarán.
A szobor egy fekvő helyzetben levő meztelen férfi megkövült tetemét ábrázolja, akinek jobb keze gyomrán pihen, arcán sejtelmes mosollyal. A szobrászok savval, tűkkel és különféle nyomdafestékekkel érték el, hogy az égimeszelő valódinak tűnjön. Mikor elkészült, a cardiffi óriás több mint 3 méter magas lett és 1300 kilogrammot nyomott.
Hullnak már csak egy helyre volt szüksége, ahol eláshatta a szobor-óriást. Miután elkészültek az alkotással, a csaló unokatestvére, William Newell cardiffi farmjára ment, ahol 1868 novemberében az éj leple alatt a csűr mellett elásták a gipszszobrot. Hull rokonait titoktartásra kötelezte, majd visszatért binghamtoni otthonába és folytatta dohánykereskedő vállalkozását.
A férfi türelmes volt. Csak egy év elteltével írt Newellnek, ekkor arra utasította unokatestvérét, hogy ásasson kutat két felbérelt – az átverésbe nem beavatott – munkással a csűr mögött, ahol 1869. október 16-án találták meg az őskori óriás megkövesedett maradványának hitt gipszszobrot. „Esküszöm, hogy egy öreg indiánt ástak el itt” – kiáltott fel egyikőjük a szenzációs „lelet” láttán.
Hull terve bejött, a felfedezés híre pillanatok alatt bejárta Cardiffot és a város környékét. „Az emberek eljöttek a munkahelyükről, a nők fogták a babájukat és a sok gyermekkel együtt mind odasereglettek” – írta később lelkendezve a Syracuse Journal. Mivel Cardiff akkorra már híres volt a város területén feltárt fosszíliáiról, az emberek elhitték, hogy a „lelet” egy, a közeli mocsár által konzervált, megkövesedett „óriás” teteme.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
