Szelényi Zsuzsa ma harcias hangvételű sajtótájékoztatón követelte, hogy „Magyarország álljon ki Ukrajna szuverenitása mellett”. Sőt, az Együtt-PM képviselője szerint Magyarországnak „lépéseket kell tennie (!)”, hogy a szomszédos országban „helyreálljon a rend”. Hogy ez alatt pár hadosztálynyi magyar békefenntartó átdobását értette, esetleg azt, hogy azonnal üzenjünk hadat a Luhanszki és a Donyecki Népi Köztársaságnak, nem derül ki. De Szelényi nyilatkozatában (és általában az egész hazai ballib oldal hozzáállásában) nem is az ordító dilettantizmus és blődség az igazán gázos. Hanem a mérhetetlen álszentség.
A képviselő asszony ezúttal azon bukott ki, hogy egy orosz segélyszállítmány engedély nélkül hatolt be Ukrajna területére. Ez valóban nem volt túl elegáns diplomáciai gesztus Moszkva részéről – de, ha a nemzetközi közösség széles összefogás keretében szarik az donyecki humanitárius katasztrófára, akkor talán mégis megérthető, hogy nem várták meg Kijev hetek óta halogatott hozzájárulását. (Hogy a kamionokban tényleg csupán élelmiszer és gyógyszerek vannak, az valóban erősen kérdéses, ám az ellenkezőjét eddig még senki sem bizonyította.)
Persze a libsi indulatok mögött messze nem határrendészeti kérdések állnak, de még igazából nem is az Ukrajna függetlensége és területi épsége felett érzett őszinte aggodalom. Hanem a Nagy Sátán, Putyin és a Gonosz Birodalma, az autoriter, ultrakonzervatív, homofób, antiszemita Oroszország elleni küzdelem. Na, most a helyzet az, hogy én közel sem tartozom a hazai jobboldalon mostanában egyre több hívet szerző Putyin-vallás követői közé. Jómagam, ha orosznak teremt a Jóisten szeszélye, valószínűleg már évek óta börtönben, vagy emigrációban lennék. (A közhidelemmel ellentétben Putyin nem csak a Nyugat által pénzelt liberális felforgatókat és korrupt oligarchákat szokott leültetni/ellehetetleníteni, hanem nagyjából mindenkit, aki nem pontosan úgy keresztény, nemzeti és konzervatív, ahogyan a Kreml énekeskönyvében meg van írva.)
Szóval, ha csak úgy a vicc kedvéért mondjuk tíz percre elfogadom, hogy ideológiai alapon, a demokrácia védelmében félre lehet tolni a nyilvánvaló nemzeti érdeket (ami ebben a konfliktusban a szigorú semlegesség volna), akkor Szelényinek akár igaza is lehetne. Ha Ukrajnában olyan kurva nagy demokrácia épülne. Csakhogy valami egészen más alakul odaát.
Egy héttel ezelőtt a hardcore szélsőjobbos, orosz/magyar/lengyel/cigány/zsidó/mindenki, aki nem ukrán gyűlölő Jobb Szektor ultimátumot intézett az ukrán kormányhoz. Eszerint, ha nem méltányolják a Janukovics megbuktatásában játszott (amúgy valóban elég fontos) szerepüket, és nem hagynak fel tagjaik „hatósági üldözésével”, akkor a szervezet jelenleg Donyeckben harcoló alakulatai „teljes fegyverzetben” Kijevbe vonulnak „egy gyors reformra”. A Marcia su Kijev végül nem valósult meg. A „terrorista fenyegetés” ellen kelet-Ukrajnában oly kemény kézzel fellépő Porosenko elnök ezt persze nem hagyta annyiban, és gyorsan, határozottan, kíméletlenül – tárgyaló asztalhoz ült a nácikkal.
A megbeszéléseknek eredménye is lett. Az ukrán belügyi szervek és a Jobb Szektor a jövőben „rendszeresen sort kerítenek információcserére és együttműködnek Ukrajna terrorista fenyegetésével szemben”. (Ez utóbbi alatt nyilván a donyecki orosz felkelőket kell érteni.) Sőt, Avakov belügyminiszter még ahhoz is ragaszkodott volna, hogy a szervezet fegyvereseit az „Ukrán Fegyveres Erők, a belügyminisztérium és az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat struktúráiban legalizálják”.
Akkor beszéljünk magyarul: az ukrán hatóságok a jövőben szorosan együttműködnek, sőt konzultálnak felfegyverzett szélsőjobbosokkal. Nyilván ez közös akciókat, közös intézkedéseket is feltételez majd a jövőben. Ehhez előbb-utóbb hatósági jogosítványokat is kell adni a Jobb Szektornak – de a gyakorlatban nyilván addig is úgy fognak működni, mintha lenne nekik ilyen. Nincs új a Nap alatt, láttunk már ilyet. Mussolini fekete inges pártszolgálata, vagy Röhm SA-ja (az ő kinyírásuk után meg az SS) is szépen, lassan így vált lelkes szélsőjobbosok civil klubjából hivatalos szervvé.
Nekem amúgy nem szokásom idegen államok demokratikus berendezkedése miatt aggódni. ha az ukránok szeretnének egy neofasiszta államban élni, szívük joga. Két dolog cseszi fel az agyamat. Az egyik, hogy ebben az államban él 150.000 magyar ember, akiknek a sorsa a kormányt a tusványosi szájkarate erejéig, a ballib ellenzéket meg még annyira sem érdekli. A másik, hogy az olyan szuperdemokratikus, gigaliberális, megaeurópai erőknek, mint az Együtt-PM, ez a hír még csak meg sem karcolja az ingerküszöbét.
Meg úgy általában Brüsszelnek és Washingtonnak sem. Egyetlen nyomorult kétsoros közlemény, még egy baráti, fejsimogatós ejnye-bejnye erejéig sem ihlette meg a művelt Nyugatot, hogy az ukrán soviniszta söpredék hivatalosan is a végrehajtó hatalom része lett. A lényeg, hogy a gonosz Nagymedve ellen harcoljanak, akkor jófiúk. Aztán, ha Donyeckben győznek, akkor majd jöhet a „gyors reform” Kijevben. Persze, lehet, Szelényiéknek az se tűnne fel…
Balogh Gábor
Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »
