Kiugrott Klicsko és a nacionalisták

Kiugrott Klicsko és a nacionalisták

Kilépett az ukrán kormánykoalícióból csütörtökön a Vitalij Klicsko vezette, Petro Porosenko elnök mögött álló Ütés, valamint a nacionalista Szabadság párt.

A két párt ezt azért tette, hogy így tegyék lehetővé az államfőnek a jelenlegi parlament feloszlatását és előre hozott parlamenti választások kiírását. A harmadik kormánypárt, a Haza egyelőre azon az állásponton van, hogy a parlamentnek kellene magát feloszlatnia.

Petro Porosenko ukrán államfő szerint nem szabad, hogy az „Európai választás” elnevezésű kormánykoalíció felbomlása megbénítsa a parlament munkáját.

Az ukrán jogszabályok szerint ha nem alakul új kormánytöbbség harminc napon belül a parlamentben, az államfőnek joga van feloszlatnia a törvényhozást és rendkívüli parlamenti választásokat kiírnia.

Porosenko közleményében úgy vélekedett, hogy a parlamenti képviselők egy része nem ragaszkodik túlzottan a székéhez, hanem érzi a választók akaratát és aszerint cselekszik.

Hírdetés

Finanszírozni kell a fegyvereseket

Hangsúlyozta, hogy jelenleg az ukrán társadalom a politikai hatalom teljes átrendeződését akarja. Az elnök ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a parlamentnek tovább kell folytatnia a munkáját. „A parlament továbbra is köteles az állam számára rendkívül fontos kérdésekben döntést hozni: módosítania kell a költségvetésről szóló törvényt, amely szükséges az államunkat hősiesen védő fegyveres erők finanszírozásának biztosítása szempontjából, továbbá fontos dokumentumokat kell elfogadnia, amelyek elengedhetetlenek a nemzetközi pénzügyi intézményekkel való együttműködésünkhöz” – fejtette ki az elnök.

„Felelősségteljes munkára szólítok fel minden parlamenti képviselőt most, amikor Ukrajna szuverenitásáért, területi épségéért, államunk létezéséért és az ukrán nép jövőjéért küzd” – hangsúlyozta Porosenko.

Lemondott a miniszterelnök

Arszenyij Jacenyuk lépésére annak nyomán került sor, hogy a törvényhozásban meghiúsult az energiaügyi törvény és a hadsereg finanszírozásának növelését célzó költségvetési jogszabály keresztülvitele. „Bejelentem a lemondásom tekintettel a parlamenti koalíció összeomlására, amely akadályozza a kormányzati kezdeményezéseket” – mondta Jacenyuk a parlamentben.

Olekszandr Turcsinov házelnök felszólította a képviselőket, hogy kezdjenek konzultációkat egy ügyvezető miniszterelnök kinevezéséről.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »