Halmai Tamás költő, író, irodalmár az Új Ember 2026. november 15-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben megjelent verseit olvashatják.
Nézeteit elhamarkodó ablak.
legkedvesebb zenéje a beszélgetés volt.
Legkedvesebb bűne a
mondatlanságból elkövetett emberölelés.
Belül történik.
Kint csak a mozdulatlan zajlás.
csak holtak szemében
csitulnak víztükörré.
a Kereszt árnyéka.
Mint akinek a boldogság nem öröm,
kóvályog a föld színén az ember.
Akkor odalép hozzá egy gyermekarcú,
kézen fogja, sorsába táncrendet illeszt,
magát angelosznak, az embert Ádámnak
nevezi, és a megüresített világba sejtről
sejtre visszaszerkeszti Évát, visszarajzolja
az éden fűszálait. Radír is van nála. Azzal
dörzsöl zsoltárt csillagtalan égre.
Úgy térdelni le,
mint földrengésben a falak.
Úgy állni talpra,
mint szégyenlős szeretők.
Pokolra tapasztott füllel
csak szentek hallgatóznak.
Mint kisgyerek,
aki cipőfűzőjét kötné be
életre-halálra,
úgy térdelni le.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


