Szülőfaluja méltó módon tisztelgett a száz esztendővel ezelőtt született Kiss Lajos színművész előtt. A Magyar Területi Színház (MATESZ) egyik alapítója nemcsak a deszkákon formált maradandót, hanem 1956 viharos napjaiban is bátran kiállt magyarságáért – amiért fél év börtönnel fizetett.
A hontalanság keserű évei után, a konszolidálódó kommunista hatalom a proletár internacionalizmus jelszava alatt némi mozgásteret engedett a csehszlovákiai magyarságnak. Az állampárt gyorsan felismerte, hogy a „szovjetizálás” céljait nem pusztán nyers erővel, hanem a kultúra eszközeivel is hatékonyan szolgálhatja. Ebben a kettős szorításban bontott zászlót a Csemadok, indult útjára az Új Szó, és nyílt meg az út az anyanyelvi színjátszás újjászületése előtt is.
Előbb 1950-ben a pozsonyi próbatermekből induló Faluszínház magyar tagozata vitte el az élő magyar szót a településekre is, majd két évvel később, 1952. október 1-jén tizenhét bátor, elhivatott művész megalapította Komáromban a legendás Magyar Területi Színházat (MATESZ), a mai Jókai Színház jogelődjét. Noha a kultúrpolitika elvárta a szovjet darabok népszerűsítését, a társulat magas művészi színvonalon teremtette meg a felvidéki magyar hivatásos színjátszás alapjait.
„Ez volt a magyar nyelvű színjátszás bölcsője, hiszen innen datálhatjuk a felvidéki magyar hivatásos színjátszást” – mutatott rá ünnepi beszédében Mokos Attila, a Komáromi Jókai Színház zselízi származású színművésze azon az emlékünnepségen, amelyet Garamkissallón rendeztek Kiss Lajos születésének centenáriuma alkalmából.
A megemlékezés keretében a helyi községháza homlokzatán – Csontos Vilmos költő emléktáblája mellett – leleplezték a Garam menti település szülöttének emléktábláját is.
A Faluszínház deszkáitól a komáromi alapításig
Kiss Lajos 1927. október 17-én látta meg a napvilágot Garamsallón, és innen indulva vált a hazai magyar színháztörténet megkerülhetetlen alakjává. Már 1950-ben bekapcsolódott a Faluszínház munkájába, ahol legemlékezetesebb alakítását Jozef Hollý Kubo című darabjának címszerepében nyújtotta.
A MATESZ 1953. január 31-i nyitóelőadásán, Urbán Ernő Tűzkeresztség című népszínművében Kapitány Andrást formálta meg, majd sorra következtek a jelentős szerepek: 1953. június 13.: Konsztantyin Szimonov Orosz kérdés című drámájának főszerepe (Williams), 1953. szeptember 26.: Molière A fösvény című vígjátékában Zabszár karaktere, 1954. február 25.: Ladislav Mňačko Hídépítők című műve.
Sajnos a színház korai időszakának pontos dokumentációja mára nagyrészt elveszett: a hatvanas években a MATESZ komáromi otthonát, az egykori legényegylet épületét panelházak építése miatt lebontották, a költözés során pedig az archívum – fényképek, újságok, sőt még az alapítólevél is – megsemmisült. Annyi azonban bizonyos, hogy Kiss Lajos 1955-ig erősítette a komáromi társulatot.
Áldozatvállalás 1956-ban
A művész nemcsak a színpadon, hanem a történelem sorsfordító pillanataiban is példát mutatott tartásból. Az 1956-os magyarországi forradalom idején nyíltan hitet tett a szabadság eszméje mellett: a komáromi főtéren elszavalta Petőfi Sándor Nemzeti dalát. Bátor kiállása azonnal kiváltotta a csehszlovák államhatalom megtorlását, és fél év börtönbüntetésre ítélték.
Még tragikusabb sors jutott pályatársának, a MATESZ akkori igazgatójának, Földes Dénesnek, aki szülővárosában, Győrött kapcsolódott be a forradalmi eseményekbe – tettéért a megtorló gépezet kötél általi halálra ítélte.
Az emléktábla leleplezése (Fotó: Csonka Ákos)
Közösségmegtartó szolgálat és főhajtás
Az emlékünnepségen Kassai Renáta, Garamsalló polgármestere a szülőfalu büszkeségét és a hőskor művészeinek áldozatos munkáját emelte ki beszédében:
„Amikor a MATESZ alapítóira gondolunk, nem csupán kiváló színészeket látunk magunk előtt, hanem igazi úttörőket és küldetéstudattal élő embereket. Olyan művészeket, akik a legnehezebb időkben is hittek az anyanyelvű kultúra megtartó erejében, és szekéren, teherautón alázattal és szenvedéllyel elvitték a színház csodáját a legkisebb falvakba is. Kiss Lajos és társai történelmi küldetésre vállalkoztak: újra magyar szót varázsoltak a színpadokra. Társaival együtt járta a falvakat és városokat, gyakran fűtetlen kultúrházakban, mostoha körülmények között is tartva a lelket a közönségben. Munkájával bizonyította, hogy a kultúra és az anyanyelv ápolása nem csupán hivatás, hanem közösségmegtartó erő. Kiss Lajos ennek a hőskornak az egyik oszlopos tagja volt, rendkívüli mesterségbeli tudással formálta meg szerepeit.
Számára a színház nemcsak munka volt, hanem szolgálat, a közösség, a közösség és a magyar nyelv szolgálata. Száz év hosszú idő egy ember életében, de egy közösség emlékezetében éppen elég ahhoz, hogy tisztán lássuk: kik azok, akik munkájukkal, tehetségükkel és bátorságukkal maradandót alkottak. Büszkeséggel tölt el minket az a tudat, hogy a mi szülőföldünk adta ezt a nagyszerű művészt a felvidéki magyar kultúrának.”
Az emléktábla állítását a színművész fia, ifj. Kiss Lajos kezdeményezte. A régió közéleti szereplőit és a helyi közösségformálókat is felsorakoztató eseményen Révész Tibor zselízi református lelkipásztor hirdetett igét. A felszólalók egybehangzóan hangsúlyozták: Kiss Lajos és társai a legmostohább körülmények között, szimbolikusan Dériné szekerén indították útnak a szabad magyar szót, olyan erős gyökereket eresztve, amelyek máig táplálják a felvidéki magyarság önazonosságát.
Az ünnepség zárásaként ifj. Kiss Lajos foglalta össze az emléktábla üzenetét: „Ez az emléktábla több mint egy darab kő, ami megörökíti egy személy nevét és tiszteleg munkássága művészeti öröksége előtt. Úgy gondolom, ez a mi közös főhajtásunk és hálánk jele. Emlékeztet minket arra, honnan indultunk, kiknek köszönhetjük kulturális örökségünket, és milyen értékeket kell továbbadnunk az utókor számára a jövő generációinak. Valahányszor elhaladunk majd a fal mellett, jusson eszünkbe az a derű, az a tartás és az a művészi alázat, amely életét jellemezte.”
Csonka Ákos, Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


