November 13-án 16.30-kor (magyar idő szerint 22.30-kor) a Szentatya a chiclayói Béke Szűzanyja-kegyhelyen a püspökökkel, a papokkal, a szerzetesekkel, a szerzetesnőkkel, a papnövendékekkel, a szinodális munkacsoportokkal és a pasztorális tanácsokkal találkozott.
Edinson Edgardo Farfán Córdova chiclayói püspök üdvözlő szavai, valamint egy pap, egy trujillói főegyházmegyéhez tartozó szerzetesnő és egy piurai főegyházmegyéhez tartozó világi hívő tanúságtétele után mondta el beszédét, melyben a keresztségből fakadó közös méltóságra és az egyház küldetéséért viselt közös felelősségre irányította a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy a szinodalitás az egyház lényegi dimenziója, amely az együtt haladásban, egymás meghallgatásában, a közös megkülönböztetésben és a küldetésben való részvételben valósul meg. Kiemelte a világi hívők és a lelkipásztori tanácsok szerepét, valamint az imádság, a testvéri szeretet és a közösség fontosságát.
A találkozót követően a pápa üdvözölt egy csoportot, és megáldott egy Franciaországban készített liturgikus harangot, amelyet a Béke Szűzanyja és Szent József-kegyhelyen tett apostoli látogatása alkalmából készítettek.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük.
Nagyon szép délutánt kívánok mindnyájatoknak! Köszönöm ezt a fogadtatást! Köszönöm Edinson püspök úrnak a mindnyájatok nevében hozzám intézett szavait, valamint az imént hallott tanúságtételeket.
Szeretettel köszöntök minden jelenlévőt: a papokat, diakónusokat, szerzeteseket, szerzetesnőket, papnövendékeket, a szinodális munkacsoportok és a lelkipásztori tanácsok tagjait, valamint valamennyi testvérünket, akik a chiclayói egyházmegye plébániáiról és Peru különböző vidékeiről érkeztek. És azt hiszem, Ecuadorból is érkeztek néhányan. Isten hozott benneteket! Isten hozott benneteket ezen a találkozón! Köszönöm, hogy itt vagytok, ezen az édesanyánknak, Máriának szentelt kegyhelyen, akit itt a Béke Szűzanyjaként tisztelünk.
Kedves testvéreim! Amikor ma Szent Péter apostol utódaként közétek érkezem, még erősebben érzem azt a köteléket, amely Krisztusban és az ő testében, az egyházban egyesít bennünket: az egyház a közösség misztériuma, Isten történelemben zarándokló népe. Ti magatok is jól megjelenítitek ennek a népnek a gazdagságát a karizmák és szolgálatok sokféleségében. Az egyház egyik lényegi dimenziója, melyet Ferenc pápa nagy lelkesedéssel mozdított elő, a szinodalitás: ez azt jelenti, hogy együtt haladunk, meghallgatjuk egymást, közös megkülönböztetést végzünk, és társfelelősséget vállalva veszünk részt a küldetésben. Ezért azt kérdezzük magunktól:
Mindennek alapja a Krisztussal való kapcsolatunk, mely a keresztségben gyökerezik. Mindannyian tudjuk, hogy a keresztény identitás alapja a keresztség. Általa Krisztus tagjaivá, Isten gyermekeivé, a katolikus egyház tagjaivá és küldetésének részeseivé lettünk. Mindenféle szolgálatot, tisztséget, fogadalomtételt vagy felszentelt szolgálatot megelőzően megkeresztelt emberek vagyunk. Elsődleges identitásunk az, hogy Isten fiai és leányai, az ő népének tagjai vagyunk. Megkeresztelt emberként mindannyian részesedünk Krisztus papságában és prófétai küldetésében; ezért az egész közösség társfelelős az evangelizációért. A keresztség állandó meghívás arra, hogy hallgassuk Isten igéjét, ünnepeljük hitünket, megéljük a szeretetet, részt vegyünk a közösség életében, hirdessük az evangéliumot, és különösen a szegényeket és a kirekesztetteket szolgáljuk.
(vö. Jn 13,34–35; 17,22–23). Nincs küldetés közösség nélkül.
Az egyházban megvalósuló közösség, mely az Istennel való bensőséges egyesülés és az egész emberiség egységének jelévé és eszközévé teszi az egyházat (vö. II. vatikáni egyetemes zsinat: Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 1), nem egyformaságot jelent. A valódi közösség gazdagságként értékeli és előmozdítja a kultúrák, hivatások, karizmák és szolgálatok sokféleségét. Ennek megfelelően az egyházon belüli vezetői hatalmat szolgálatként, a karizmák és kezdeményezések megkülönböztetéseként és megbecsüléseként kell gyakorolni, hiszen a világi hívők részvétele nem engedmény, hanem keresztségből fakadó méltóságuk kifejeződése. A szinodális egyház másfelől osztozik az emberiség örömeiben és reményeiben, szomorúságaiban és aggodalmaiban, különösen a szegényekében és a szenvedőkében, amint a II. vatikáni zsinat tanítja (vö. II. vatikáni egyetemes zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 1). Odafigyelni a társadalmi-kulturális valóságra,
A „szinodalitás” az együtt haladás gondolatát fejezi ki. A szinodalitás az egyház lényegi dimenziója, amelyben az egyház Isten úton lévő népeként és a feltámadt Úr által egybehívott gyülekezetként mutatkozik meg. Testvéreim, arra buzdítalak benneteket, hogy egyre inkább fedezzétek fel a szinodális közösségi lét szépségét. Hogyan? Úgy, hogy mindannyian igyekszünk hozzátenni a magunkét, mint egy lelki ház élő kövei (vö. 1Pét 2,4–5), különböző hivatásainknak és a sokféle ajándéknak és szolgálatnak megfelelően, melyeket ugyanaz a Szentlélek éltet (vö. 1Kor 12,1–31).
Ehhez olyan lelkiségre van szükség, amely az imádságon, az ige hallgatásán, a szentmisén való részvételen, a szentségimádáson, a testvéri párbeszéden és a közösségi megkülönböztetésen alapul. Olyan közösségi és pasztorális életstílusról van szó, amelyet belsőleg magunkévá kell tennünk, hogy következetesen meg is tudjuk valósítani. A szinodalitásról ugyanis könnyű beszélni, de a gyakorlatba átültetni kihívás; megköveteli, hogy mindenki felülvizsgálja hozzáállását és magatartásformáit, kezdve a pásztorokkal, a közösség első számú szolgáival.
Ahhoz, hogy az egyházmegyék és a plébániák magukévá tehessék a közösségnek, a részvételnek és a küldetésnek ezt a szinodális stílusát,
amelyekben közületek is többen tevékenykednek. Bár csak tanácsadói jogkörrel rendelkeznek, egyházi jelentőségük nagy: segítenek meghallgatni a közösséget, megismerni a valóságot, felismerni a fontosabb feladatokat és megfelelőbb válaszokat megfogalmazni. Ezért arra buzdítalak benneteket, hogy gondoskodjatok arról: minden közösségnek legyen saját pasztorális tanácsa, melynek tagjai vállalják azt is, hogy megfelelő képzésben részesülnek
Kedves barátaim, végül szeretnék mindnyájatoknak köszönetet mondani azért, hogy nagylelkűen az evangélium ügyének szentelitek magatokat. Arra buzdítalak benneteket, hogy tartsatok ki ebben a feladatban. A Béke Szűzanyja áldja meg erőfeszítéseiteket, hogy Isten országa gyökeret verjen ezen az északi vidéken, és bőséges gyümölcsöt teremjen Isten dicsőségére és a lelkek javára!
Köszönöm szépen!
Most ismét lépjünk be az imádságos összeszedettségbe, mely oly fontos az életünkben. Akár püspökök, akár papok, akár megszentelt férfiak vagy nők, akár világi hívők vagyunk,
Imádkozzunk hát együtt azokkal a szavakkal, amelyekre maga Jézus tanított bennünket!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
