A Pápai Orbán Egyetemen szervezett konferenciát a Fides hírügynökség november 5-én Az egyetemes Egyház arca Kínában címmel. Parolin bíboros a kínai püspökök evangelizációs felelősségét hangsúlyozta, Chow hongkongi bíboros a közös pontok keresésére, Giuseppe Li Shan pekingi püspök pedig az egyházak közötti közösség erősítésére hívott.
Pietro Parolin bíboros államtitkár megerősítette szavaival az Egyház mai – időben változatlan – üzenetét, amikor megnyitotta Az egyetemes Egyház arca Kínában című nemzetközi konferenciát. A kínai misszióban „a főszereplők maguk a kínai katolikusok, különösen a püspökeik”. Az övék a megtiszteltetés és felelősség, hogy örökségként magukra vállalják a száz évvel ezelőtt megkezdett történelmi utat, „hogy az egyházi élet főszereplőivé és saját földjük evangelizációjának előmozdítóivá váljanak, mindig megújuló lendülettel”. A Szentszék a maga részéről mély szeretettel tekint a pásztorokra és a rájuk bízott népre, és megerősíti: „a legőszintébb módon kész rá, hogy kísérje és támogassa ezt az utat” – hangsúlyozta.
A rendezvényt a Fides hírügynökség szervezte a Pápai Orbán Egyetemen annak alkalmából, hogy száz éve szentelte fel XI. Piusz pápa az első hat kínai püspököt. Jelentős évfordulóról van szó, amelyen két kínai püspök is jelen volt: Giuseppe Li Shan Pekingből, akit 2007-ben XVI. Benedek pápa megbízásából szenteltek püspökké, valamint Ignazio Ding Zuyao hainani püspök, akit tavaly október 15-én szenteltek fel a Szentszék és a Kínai Népköztársaság közötti ideiglenes megállapodás keretében. Jelen volt Stephen Chow Sau Yan hongkongi bíboros is.
Múlt, jelen és jövő
A történelem és az emlékezés állt a találkozás középpontjában, a múlt felidézése. Parolin bíboros hosszú történelmi áttekintésében a központi eseményből indult ki: Zhao Huaiyi hszüanhuai, Chen Guodi fenjangi, Hu Ruoshan tajcsoui, Zhu Kaimin hajnani, Cheng Hede pucsi és Sun Dezhen ankuói püspökök felszenteléséből.
Mindez XI. Piusz pápa „határozott beavatkozásának” köszönhetően valósulhatott meg, aki 1926 elején „döntő lendületet adott a Rómában történő püspökszentelések előkészületeinek”, eloszlatva a misszionáriusok és a Római Kúria aggályait. XI. Piusz pápa úgy döntött, hogy „tovább kell haladni az úton, mert különben soha nem jutunk el semmihez, ami jó és biztos”. Ebből a döntésből olyan gyümölcsök születtek, amelyek aztán „formálták XI. Piusz elképzeléseit a missziós munka jövőjéről, és erősítették az ázsiai kontinens iránti szeretetét”.
Parolin ebben az összefüggésben felidézte Celso Costantini érsek, kínai apostoli delegátus alapvető jelentőségű munkásságát, majd a különböző történelmi állomásokat áttekintve eljutott 2018-ig, amikor létrejött a Szentszék és a Kínai Népköztársaság közötti megállapodás. Ez „nagy vigaszt jelentett Ferenc pápának”, aki felismerte „a kínai katolikusok őszinte vágyát arra, hogy hitüket a világegyházzal és Péter utódaival való teljes közösségben éljék meg”.
A résztvevők tekintete ezután a jövő felé fordult. Az államtitkár azt kívánta, hogy „a pápa és a Kínai Népköztársaság valamennyi püspöke között ma lényegében kétségtelenül létező közösség fokozatosan utat találjon a kibontakozáshoz”, és „egyre konkrétabb formákban nyilvánuljon meg, táplálkozzon és erősödjön meg”. Az iránytű továbbra is a misszió marad, amely azonban „kommúnió nélkül ezer terméketlen ágra szakad” – hangsúlyozta a bíboros, reménykedve „a helyi katolikusok új felelősségvállalásának időszakában”.
Matteo Riccitől napjainkig
A múlt és a jövő Li Shan pekingi püspök felszólalásában is összekapcsolódott. Felidézte Matteo Ricci evangelizációs tevékenységét, aki olyan módszert alakított ki, amelyet ma „Matteo Ricci regulájaként” ismernek. Ennek köszönhetően „Krisztus üdvösségének magja gyökeret verhetett Peking földjén, és gyümölcsöt teremhetett”.
A múlt része a sanghaji Concilium Sinense is, amelyet XV. Benedek pápa Maximum illud kezdetű apostoli levelének szellemében hívtak össze. Ezt két évvel ezelőtt szintén az Orbán Egyetemen rendezett konferencián idézték fel. A zsinat „komolyan átgondolta azokat a módszereket, amelyeket a nyugati misszionáriusok az ópiumháborúk után Kínában alkalmaztak, elutasította azt a helytelen gyakorlatot, amelyben az Egyház a nyugati hatalmak politikai erejére támaszkodott”, és „számos olyan gondolatot és javaslatot fogalmazott meg, amelyek ma is érvényesek, újra megnyitva ezzel a kínai jellegű katolicizmus kialakítására irányuló folyamatot”.
A jelenről szólva a pekingi püspök az „individualizmus és hedonizmus által előidézett lelki romlást”, valamint „a hit eszményeinek meggyengülését és a fegyelem fellazulását” említette, amelyek súlyosan károsítják azt a képet, amelyet az Egyháznak a társadalom felé kellene mutatnia. „A kínai Egyház ma prioritásai közé sorolta az egyházi erkölcsök megtisztítását” – magyarázta a főpásztor, majd tisztázta: „A hitben a kínai egyház semmiben sem különbözik a világ többi egyházától.”
Kínai püspökök Rómában
Li Shan püspök emlékeztetett arra is, hogy kínai püspökök több római eseményen részt vettek, mindenekelőtt a szinodalitásról szóló szinóduson. Ez „kétségtelenül elmélyítette egymás kölcsönös megismerését és a püspökök közötti testvériséget”. „Az Egyházak közötti teljesebb közösség minden bizonnyal szolgálja az egész emberi közösség közös jövőjének építését.” Az emberiség ugyanis számos területen kihívásokkal néz szembe: a biztonságtól kezdve a mesterséges intelligencia és az ember kapcsolatán át sok más kérdésig. „Ma a világon egyetlen erő sem képes önmagában arra, hogy szembenézzen ezekkel a súlyos kihívásokkal és megoldja őket; csak az emberiség közös sorsának tudatában és az »együtt járás« módszerével tudunk a helyes úton előrehaladni” – jelentette ki Li Shan püspök.
Inkulturáció és interkulturalitás
Chow bíboros kivetített képek segítségével az inkulturáció és az interkulturalitás témáját fejtette ki részletesebben. A jezsuita bíboros az inkulturációnál – amelyet „két hang párbeszédeként értelmezünk, amely úgy alakít át egy kultúrát, hogy közben lehetővé teszi a helyi kulturális értékek és kifejezésmódok számára, hogy gazdagítsák az Egyház életét” – inkább az „interkulturalitás” fogalmát kívánta hangsúlyozni. Ezt XVI. Benedek pápa egy fontos beszédéből kiindulva tette, amelyet az akkor még Ratzinger bíborosként, a Hittani Kongregáció prefektusaként imsert egyházi vezető 1993-ban, Hongkongban, az ázsiai egyházmegyei bizottságokkal tartott találkozón mondott el.
Ebben a beszédében a későbbi pápa az interkulturalitás fogalmát olyan platformként határozta meg, „amelyen a kultúrák és a vallási hagyományok találkoznak, kölcsönösen helyreigazítják egymást, és az emberi értelem segítségével megvizsgálják a gyakorlati, etikai és kulturális egyetértés lehetőségeit”. Ebben a megvilágításban az interkulturalitás „összhangban áll az Egyházunk által támogatott szinodalitással”. Chow bíboros szerint pedig a szinodalitás az a javasolt út, amely a kínai papság és világi hívek formálódását szolgálja. „Találnunk kell egy harmadik teret”, vagyis egy olyan teret, amely „ösztönzi a különböző modellek közötti kulturális különbségek feltárását, hogy azonosítani lehessen a közös pontokat és a közösen használt kifejezésmódokat, amelyek lehetővé teszik a távolságok áthidalását”.
A délelőtti ülésszakon két mozzanat is nagy tapsot kapott a hallgatóságtól: az Assisi Szent Ferenc békeeszköze című kínai ének, valamint egy hangulatos dokumentumfilm, amelyet Ceng Kuang-ji Teresa készített, és amelynek címe: Hosszú utazás. A XI. Piusz pápa által 1926-ban Rómában felszentelt hat kínai püspök kalandja.
A Fides (az Evangelizáció Dikasztériuma hírportálja) honlapján több előadás teljes terjedelmében olvasható.
Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
