November 9-én délelőtt (magyar idő szerint 13 óra körül) a Szentatya Buenos Aires-i apostoli nunciatúra épületéből a Pequeño Cottolengo Don Orione de Claypole intézménybe utazott, hogy meglátogassa az ott gondozottakat. A fogyatékossággal élők számára létrehozott, Cottolengo Szent Józsefről elnevezett gondozási központot Szent Luigi Orione olasz pap alapította 1935-ben.
Útja során mintegy százezer ember kísérte Leó pápát. Megérkezésekor mintegy háromezer ember fogadta, a főbejáratnál pedig Jorge Rubén Lugones, Lomas de Zamora püspöke és Jorge David Silanes testvér, az intézmény vezetője köszöntötte.
A látogatás üdvözlő énekkel és egy emléktábla leleplezésével kezdődött. Ezt követően a Szentatya a Szív Kápolnájában Szent Luigi Orione szívereklyéje előtt imádkozott.
A Szentatya meghallgatta Lomas de Zamora püspökének bevezető szavait és az intézmény igazgatójának üdvözlését. Ezt követően egy látássérült és egy fogyatékossággal élő lakó tett tanúságot.
Végül a Szentatya mondta el beszédét, melyben a befogadó szeretet, az emberi méltóság és a testvéri közösség fontosságát hangsúlyozta. Betlehem, Názáret és Betánia példáján keresztül mutatta be a szeretet különböző megnyilvánulásait. Kiemelte, hogy a fogyatékossággal élő emberek nem terhet, hanem áldást jelentenek a társadalom számára, és mindenkit arra buzdított, hogy kapott ajándékait a legkisebbek és a rászorulók szolgálatába állítsa.
Mielőtt elhagyta volna az intézményt, rövid látogatást tett a kegyhely oldalsó kijáratának közelében álló épületben elhelyezett, fogyatékossággal élő és másokra utalt személyeknél.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Nagyon örülök, hogy együtt lehetek veletek ezen a találkozón. Köszönöm Jorge Lugones püspök úrnak, Lomas de Zamora püspökének, valamint Jorge Silanes testvérnek, az intézmény igazgatójának a kedves szavait. Köszönetet mondok Martának és Normának is a tanúságtételükért. Köszönöm szépen! Köszönöm mindnyájatoknak a zenét, és hogy ilyen lelkesedéssel és örömmel fogadtatok.
Vannak olyan helyek – mint ez az otthon –, ahol a szeretet nemcsak a tettekben nyilvánul meg, hanem felismerhető minden gesztusban, minden arcon, minden mosolyban is, sőt azt is mondhatnánk, hogy még a belélegzett levegőben is érezhető. Ilyen a „Pequeño Cottolengo”: nyitott kapujú, testvéri közösség, ahol minden Isten szeretetéről beszél.
Alapítója, Szent Luigi Orione azt akarta, hogy ezt a helyet a „szeretet városaként” ismerjék, és annak érdekében, hogy felépíthesse, hosszú éveken át imádkozott és dolgozott, mélyen bízva az isteni gondviselésben. A társadalom legkiszolgáltatottabb tagjai iránti szeretet vezérelte, akiket sokszor semmibe vettek és sorsukra hagytak. Amikor Don Orione nyughatatlan atyai és pásztori szívének erre a vágyára gondoltam, három olyan „város” jutott eszembe, ahol Jézus is a szeretet friss, önzetlen levegőjét szívta magába. Ez a három város: Betlehem, Názáret és Betánia.
Betlehemben – melynek neve azt jelenti: „a kenyér háza” – Mária és József szeretettel fogadta, betakarta és táplálta Jézust, a bölcsek és az egyszerű, alázatos emberek pedig szeretettel és csodálattal ismerték fel őt. Elmondhatjuk, hogy Betlehemben az élet szeretete tölti be a levegőt, s ez a szeretet az ottani szegénység hidegét az otthon melegévé változtatja. Ez az a hely, ahol minden ember méltóságát tiszteletben tartják, és Isten ajándékaként mindenkit megbecsülnek és befogadnak.
Évekkel később egy másik város, Názáret volt az a környezet, ahol Jézus megtanulta, mit jelent családhoz tartozni és beilleszkedni egy közösségbe, ahol gyarapodott „bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt” (Lk 2,52), és ahol elsajátította a munka és a felelősség értékét. Ez az a hely, ahol nem rekesztik ki az embereket, hanem bevonják őket a társadalom életébe, megbecsülik és gyümölcsöztetik tehetségüket és képességeiket, amint azt Marta is megmutatja nekünk életével és az általa írt könyvvel.
Végül Betániában, ahol Mártával, Máriával és Lázárral megosztotta a barátság ajándékát, Jézus megtapasztalta az őszinte és hiteles emberi kapcsolatok értékét: ott senkit sem rekesztenek ki és senkit sem hagynak magára, hanem kísérik, meghallgatják és tanácsokkal segítik egymást, megosztják egymással hitüket és szolgálatukat, fájdalmaikat és örömeiket. Egyszóval Betánia az a hely, amely segít kilépni az individualizmusból, ahol az ember érzi, hogy szeretik, és maga is konkrét tettekkel akar szeretni másokat. Az ilyen helyeken – amint Norma is elmondta tanúságtételében – az emberek úgy érzik, hogy befogadják őket, gondoskodnak róluk, és olyannak szeretik őket, amilyenek. Amint látjuk, Jézus olyan helyeken élt, ahol a szeretet légköre vette körül. Ezeken a helyeken megtapasztalta a család szeretetét, a közösségbe való beilleszkedést és a testvéri barátságot, miközben megosztotta életét szeretteivel. Szeretném, ha ez a rövid gondolatmenet arra indítana bennünket, hogy elgondolkodjunk, és hálát adjunk a sok „szeretetvárosért”, mint amilyen ez a Pequeño Cottolengo is, ahol az evangélium itt és most élő és hatékony ebben a gyönyörű országban.
Ezzel kapcsolatban szeretném idézni elődöm, Szent II. János Pál pápa szavait, aki fogyatékossággal élő emberek egy csoportjához fordulva azt mondta, hogy Isten szeretete „reményünk alapja és életünk éltető ereje. Isten Jézus Krisztusban felülmúlhatatlan módon megmutatta nekünk, mennyire szeret minden embert, és milyen mérhetetlen méltósággal ruházta fel az embert Jézus által. Azoknak, akik valamilyen testi vagy lelki akadályoztatást kénytelenek elszenvedni, fel kell ismerniük, hogy ők Jézus barátai, akiket ő különösen szeret” (Úrangyala, Osnabrück, 1980. november 16.).
Kedves testvéreim! Ma sok itt lakó és itt dolgozó, szerzetes és szerzetesnő, családtag és önkéntes jött el erre a találkozóra, akik mind közreműködnek ebben a nagyszerű intézményben: ragyogó tekintetükben szeretetteljes közelséget látok, kinyújtott kezükben az önzetlen szolgálat számtalan gesztusát ismerem fel, jóságos szívükben pedig sok gyengédséget és megértést érzek. Köszönöm mindnyájatoknak az odaadásról és a felebaráti szeretetről tett tanúságtételeteket.
Az a nemes munka, amelyet itt nap mint nap oly nagy szeretettel, igyekezettel és odaadással végeztek, szilárd alapot jelent egy új város építéséhez: a szeretet, az együttélés és a béke városának építéséhez. Kétségtelen, hogy „ez az építkezés lassabb, kevésbé látható és kevésbé látványos”, mint másfajta városoké, ám „szerepvállalás eme távlatának, ennek a remény éltette építkezésnek adjuk a »szeretet civilizációja« nevet” (Magnifica humanitas enciklika, 185).
A méltóság, a befogadás és a testvéri barátság értéke, melyek az ilyen helyeket jellemzik, sokat mondhatnak társadalmainknak, amelyeket gyakran kizárólag a gazdasági siker hajszolása vagy a külső megjelenés kultusza vezérel.
Ma szeretném kijelenteni, hogy életetek nem teher a társadalom számára; áldás vagytok, mert segíthettek nekünk abban, hogy ne feledjük, mi minden ember méltóságának alapja, és mi az igazán fontos az életben. Egy nemzet fejlődésének az is fokmérője, hogy mennyire képes befogadni a fogyatékossággal élő és sajátos szükségletű embereket.
Ebben a különleges pillanatban szeretném megosztani mindnyájatokkal, mit kívánok ennek az országnak. Bárcsak Argentína képes lenne a szeretet olyan nagyszerű tetteire, amilyeneket itt látunk, ahol Krisztus szeretete győzedelmeskedik az individualizmus és a kirekesztés fölött!
Fiatalok ezreit látom magam előtt, akik önkéntesként kapcsolódnak be a szeretetszolgálatnak abba a nagyszerű történetébe, amelyet az argentin nép őszinte és egyszerű hite írt az évszázadok során. Bárcsak a szeretet szentjeinek új nemzedéke formálódna Argentínában! És miért ne lehetnétek mindnyájan azok? Krisztus szeretete sürget bennünket! (vö. 2Kor 5,14).
Kedves barátaim! Továbbra is hittel és reménnyel válaszoljunk az életszentségre szóló egyetemes meghívásra (vö. II. Vatikáni Egyetemes Zsinat: Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 11). Erre vágyott szeretett Ferenc pápánk is, ezért írta: „Valamennyien arra kaptunk meghívást, hogy szentek legyünk; azáltal, hogy szeretettel élünk és mindegyikünk fölajánlja a maga tanúságtételét a napi teendőiben, épp ott, ahol van” (Gaudete et exsultate apostoli buzdítás, 14). Állítsuk kapott ajándékainkat a legkisebbek és a rászorulók szolgálatába, ki-ki a maga lehetőségei szerint, hogy a szeretet városa megszilárduljon, terjeszkedjen, és képes legyen ledönteni az önzés korlátait!
Végül szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy itt, ennek a közösségnek a kápolnájában őrzik Don Orione szívének ereklyéjét, amely arról a mély kötelékről tanúskodik, amely ezt az olasz szent papot Argentína földjéhez fűzte.
Ennek a szeretetből másoknak ajándékozott életnek a titkát elődöm, Szent II. János Pál pápa abban a homíliájában tárta fel, amelyet ennek a fáradhatatlan apostolnak a szentté avatásakor mondott: „A szeretet e stratégájának szíve »nem ismert határokat, mert Krisztus szeretete kitágította« (Escritos, 102, 32). A Krisztus iránti buzgóság volt elszánt életének lelke, fenntartás nélküli önzetlenségének mozgatórugója és rendíthetetlen reményének kiapadhatatlan forrása” (Homília, 2004. május 16., 2).
Kérjük az Urat, hogy amiként a szentek szívét formálta, úgy alakítsa a mi szívünket is saját szívéhez hasonlóvá:
Isten áldjon meg mindnyájatokat, és árassza bőséges áldását családjaitokra, jótevőitekre és minden szerettetekre is! Szívemben hordozlak benneteket.
Köszönöm szépen!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
