Mihajlo Csaban szalézi szerzetes, az Ukrán Görögkatolikus Egyház Segítő Szűz Máriáról nevezett szalézi altartományának elöljárója a fiatalok kitartásáról, a háború idején végzett nevelőmunkáról és az igazságosságon alapuló béke reményéről beszélt a bolognai szaléziak Sacro Cuore honlapján október 19-én megjelent interjúban.
A Ferdinando Colombo szalézi atya által készített hosszabb interjúban elmondja, hogy a fiatalok a háború ellenére sem mondtak le a jövőről, és hogy a mély sebek dacára igyekeznek újra kézbe venni mindennapi életüket.
Az interjú egy részletét az alábbiakban közöljük.
– Mykhaylo atya, hogyan változott meg a fiatal ukránok élete több mint négyévnyi nagyszabású orosz invázió után?
– Eleinte nagy volt a félelem: az iskolák zárva voltak, az egyetemek online térbe költöztek, és sok család elhagyta otthonát. Fokozatosan azonban kezdtünk talpra állni. Ma viszonylagos stabilitást tapasztalunk, és
Ami mélyen megérint, az az, hogy a fiatalokban továbbra is él a vágy a jövő iránt. Szaléziakként hisszük, hogy az oktatás mindenekelőtt reményt ad, segít a fiataloknak abban, hogy ne hagyják, hogy a félelem és a trauma határozza meg őket, hanem megtalálják az erőt ahhoz, hogy talpra álljanak.
– Elindítottak egy sportprogramot is azok számára, akik a háborúban elveszítették valamelyik végtagjukat. Miről szól ez a kezdeményezés?
– A közel 400 fiatalt fogadó hagyományos labdarúgóiskolánk mellett létrehoztuk Ukrajna első „Amputee Football” csapatát, azaz az amputáltak labdarúgócsapatát. A résztvevők körülbelül 85 százaléka súlyos háborús sérüléseket szenvedett. A kezdeményezést, amely körülbelül két évvel ezelőtt a mi támogatásunkkal indult, később az Ukrán Labdarúgó Szövetség is átvette: ma már körülbelül húsz csapat működik országszerte.
Ez nem pusztán egy sportprojekt. Ukrajnában több mint 50 ezer ember – köztük civilek és katonák – esett át amputáción. Arra törekszünk, hogy pszichológiai és lelki támogatást nyújtsunk nekik, a sportot a rehabilitáció és az újrakezdés eszközeként használva.
– Melyek ma a szaléziak oktatási prioritásai? És hogyan lehet a békére nevelni egy háború sújtotta országban?
– Még erősebb éreztük a felelőséget éreztünk, hogy a nevelést állítsuk ismét a középpontba. Ezért a szakiskolákba, középiskolákba, gyermekotthonokba, sportklubokba és egyetemi kollégiumokba fektetünk. A fiatalok emberi, lelki és szakmai neveléseolyan alapvető eszközöket ad a kezükbe, amelyekre szükségük lesz Ukrajna újjáépítéséhez.
A békére nevelés azonban nem jelenti a valóság figyelmen kívül hagyását:
Nem várhatunk azonnali megbékélést azoktól, akik elvesztették szeretteiket vagy otthonukat. A mi feladatunk az, hogy elkísérjük őket ezeken a sebeken át, hogy a gyűlölet és a bosszú ne váljon a fiatalok jövőjének vezérelvévé.
– Hogyan működnek együtt a szaléziak más keresztény felekezetekkel és vallási közösségekkel?
– Ukrajnában az ukrán-bizánci rítusú szaléziak – akik az Ukrán Görög-Katolikus Egyházhoz tartoznak – és a krakkói lengyel tartományhoz tartozó latin rítusú testvérek működnek. Bár különböző egyházi szervezetekhez tartozunk, jól együttműködünk, mivel ugyanazt a nevelési küldetést osztjuk.
A háború megtanította nekünk, hogy az emberi szenvedéssel szembesülve a felekezeti megosztottság háttérbe szorulhat. A Lviv közelében található Vinnikiben belső menekülteket fogadunk be; együttműködünk a lvivi városi tanáccsal a máriapolisi kampusz irányításában is, ahol körülbelül ezer ember él, akiknek többsége az ortodox hagyományhoz vagy más keresztény felekezethez tartozik.
Anyagi segítséget, lelki útmutatást és kézzelfogható támogatást kínálunk.
– Mit jelentett a Don Bosco Missziós Közösség (CMB) által tanúsított szolidaritás, és mik a jövőbeli tervek?
– Együttműködésünk még erősebbé vált a háború kitörésekor, amikor Guido Pedroni és egyesülete támogatást nyújtott a létesítményeinkben befogadott embereknek. Néhány nevelőnk és a családi otthonainkban élő fiatalok két hetet tölthettek Olaszországban, ahol az „Estate Ragazzi” program keretében befogadó családoknál laktak. Ez testvéri élmény volt, amelynek köszönhetően érezték, hogy szívesen látják és szeretik őket.
A jövőben szeretnénk előmozdítani a programvezetők cseréjét és a szorosabb oktatási együttműködést. Emellett fontolgatjuk egy „Békeiskola” létrehozását is, amelynek célja, hogy a fiatalokat a megbékélésre, a felelősségvállalásra és a testvéri együttélésre nevelje.
– Miként tapasztalják meg az egyetemes Egyház közelségét?
– Úgy érezzük, hogy az Egyház nagyon közel van hozzánk az anyagi segítség, a szalézi missziók, a jótékonysági szervezetek és a világ számos keresztényének imái révén. A tudat, hogy nem feledkeztek meg rólunk, rendkívüli erőt ad nekünk.
Mi, szaléziak, éppen ebben látjuk legnagyobb küldetésünket: kísérni a fiatalokat, nevelni őket és visszaadni nekik a reményt. A mai fiatalok nevelése ma azt jelenti, hogy már most megépítjük a holnap Ukrajnáját.
Forrás és fotó: Sacrocuore-bologna.it/ANS – Lviv/Szaléziak.HU
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
