Major Veronika ezüst-, a Major, Domsits Olívia, Fábián Sára Ráhel összeállítású csapat pedig bronzérmet nyert vasárnap a nők standard pisztoly számában a dohai sportlövő-világbajnokságon.
Az olimpia műsorán nem szereplő, 25 méteres versenyben 30 lövő lépett lőállásba vasárnap reggel. Ahogy a többi, nem ötkarikás számban, úgy ebben sem rendeztek döntőt, így az alapverseny rangsorolt, melyben az első húsz lövést 150, a második húszat 20, a harmadik húszat pedig tíz másodpercenként kellett leadniuk az indulóknak.
A sportpisztolyban olimpiai bronzérmes Major az első és a második húszas sorozatát is 192 körrel zárta, majd a záróetapban 184-et ért el, ezzel 568 körrel fejezte be a versenyt. Az érmekért óriási volt a küzdelem, s végül a keszthelyiek klasszisa egyetlen körrel szorult a második helyre a kínai Hsziao Csiazsuj-hszüan (569 kör) mögé, és egy körrel előzte meg a harmadik Niveditha Veloor Nairt (567 kör), az indiai lövő mögött pedig ketten zártak 566 körrel.
A másik két magyar közül Domsits Olívia a 150 másodperces szakaszban 191, a húsz másodpercesben 187, a tíz másodpercesben pedig 179 kört lőtt és 557 körrel a kilencedik lett, míg Fábián 551 körrel (189, 184, 178 kör) a 11. helyet szerezte meg.
A csapatversenyt a magyar trió 1676 körrel zárta és lett a hat egység közül a harmadik. A számot a kínaiak 1698 körös világcsúccsal nyerték meg az indiaiak (1682 kör) előtt.
Major Veronika ezzel három éremnél jár a vb-n, miután csütörtökön harmadik lett légpisztolyban, s azzal megszerezte Magyarország első kvótáját a Los Angeles-i olimpiára. A magyar küldöttségnek pedig már négy dobogós helye van Dohában, ahol szombaton Péni István a második helyen végzett a férfiak kisöbű szabadpuska fekvő versenyében.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


