A Végrendeleti Nyilvántartások Európai Hálózata Egyesületének elnökhelyettesének választották Korbuly Tamást. A szervezet tevékenységéről az InfoRádió beszélgetett a budapesti közjegyzővel.
Korbuly Tamás szerint egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy az európai végrendeleti és központi végintézkedési nyilvántartások hozzáférjenek egymás adataihoz. Ennek oka, hogy a tagállamok között egyre többen élnek a letelepedés szabadságával, így életük során több ország jogrendszerével is kapcsolatba kerülhetnek.
Példaként említette, hogy valaki Magyarországon születik, Ausztriában tanul vagy dolgozik, majd Németországban telepszik le. Közben több országban is szerezhet vagyont, családot alapíthat, és akár különböző tagállamokban is végrendeletet tehet annak érdekében, hogy gondoskodjon hozzátartozóiról. Halála esetén így a hagyaték több országot is érinthet, és az is előfordulhat, hogy valamelyik vagy akár több tagállamban is rendelkezett a vagyonáról.
A Végrendeleti Nyilvántartások Európai Hálózata Egyesülete ezt a jogi és adminisztratív összetettséget igyekszik csökkenteni azzal, hogy hozzáférhetővé teszi egymás számára a nemzeti végintézkedési nyilvántartások adatait – mondta. Ennek köszönhetően az együttműködésben részt vevő tagállamok hatóságai az örökhagyó halála után ellenőrizhetik, hogy szerepel-e az adott személy után végrendelet vagy más végintézkedés valamelyik érintett ország nyilvántartásában.
Korbuly Tamás szerint az együttműködés az örökösök számára is jelentős segítséget nyújt, hiszen így olyan végrendeletek is előkerülhetnek, amelyek létezéséről a hozzátartozók korábban nem is tudtak. Emellett az eljárások biztonságát is erősíti, hogy az információk átadása a hatóságok közötti hivatalos együttműködés keretében történik.
A szervezet működésében közjegyzői szervezetek vesznek részt. Jelenleg 21 tagja van az egyesületnek, Svájccal együtt pedig 22 ország vesz részt az együttműködésben, amelynek keretében kölcsönösen hozzáférhetővé teszik egymás számára a végintézkedési nyilvántartások adatait – tette hozzá.
Mint mondta, több uniós tagállam is rendelkezik a magyarországihoz hasonló központi nyilvántartással, amelyben rögzítik a végintézkedésekre vonatkozó adatokat. Magyarországon ezt a nyilvántartást a Magyar Országos Közjegyzői Kamara vezeti. Fontos ugyanakkor, hogy a rendszerben nem maguknak a végrendeleteknek vagy öröklési szerződéseknek a tartalma szerepel, hanem csupán az arra vonatkozó információ, hogy az adott személy tett-e ilyen végintézkedést.
Hozzátette: más tagállamok is működtetnek a magyarországihoz hasonló központi nyilvántartásokat. Mint fogalmazott, az öröklési jogi rendszerek általános alapelve, hogy ha az örökhagyó végrendeletet hagyott hátra, akkor a hagyatéki eljárás során elsősorban annak rendelkezéseit kell figyelembe venni. Éppen ezért különösen fontos, hogy ezek a végintézkedések a határokon átnyúló ügyekben is hozzáférhetővé váljanak.
A nyilvántartások összekapcsolása ugyanakkor nem oldja meg az eltérő nemzeti jogrendszerekből fakadó kérdéseket. Annak eldöntése, hogy egy adott végintézkedésre melyik ország anyagi jogát kell alkalmazni, illetve milyen eljárásban történjen a hagyaték átadása, továbbra is az ügyben eljáró hatóság feladata.
A rendszer tehát nem az öröklési jogi különbségeket szünteti meg, hanem egy fontos információhiányt pótol: lehetővé teszi, hogy egy tagállamban folyamatban lévő hagyatéki eljárás során a másik országban regisztrált végintézkedések is előkerüljenek – mondta a Végrendeleti Nyilvántartások Európai Hálózata Egyesületének elnökhelyettese.
A cikk alapjául szolgáló interjút Exterde Tibor készítette.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


