Újabb menesztés az Operaházban, Ókovács Szilveszter erős szavakkal reagált

Újabb menesztés az Operaházban, Ókovács Szilveszter erős szavakkal reagált

Azonnali hatállyal megszüntette pénteken Főző Virág főigazgató-helyettes munkaviszonyát a Magyar Állami Operaház.

Az intézmény a Telex pénteki megkeresésére azt közölte, Főző Virág munkaviszonyát az átvilágítás során feltárt szabálytalan folyamatokban való érintettsége miatt szünették meg.

Főző Virág 2002 márciusa óta dolgozott az Operaházban, mint jogtanácsásos, 2014-ben nevezték ki főigazgató-helyettesnek.

Hírdetés

Az intézmény éléről hétfőn menesztett Ókovács Szilveszter a Facebookon írt posztjában úgy reagált: „sikerült kidobni az Operából azt az embert is, aki egyedül képes lett volna a lefejezett Háznak valamiféle koordinált munkáját megvalósítani”.

Hozzátette, Főző Virág „kinyírásával nagyot vágott maga alatt a fán a null kilométeres, egyszemélyes új vezetés” és „köszönet helyett fillér nélkül kukáztak ki egy igazi profit”. A volt főigazgató közölte, perelni fognak.

A bejegyzésre reagált Főző Virág is, aki azt írta, szerencsésnek érzi magát, hogy 24 éven át dolgozhatott az Operában, és nézőként továbbra is jelen lesz az intézményben.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »