Sportközgazdász: „nem normális”, amit a Fradi művel az Európa-ligában

Sportközgazdász: „nem normális”, amit a Fradi művel az Európa-ligában

A Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Milan labdarúgócsapatát az Európa Ligában, így négy mérkőzés után továbbra is száz százalékos teljesítménnyel áll a tabella harmadik helyén. A siker értékéről Szabados Gábor sportközgazdászt kérdezte az InfoRádió.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy bármit, amit eddig a Ferencváros elért a nemzetközi kupaporondon, ami nem kevés, azt ez a mostani szezon bőven meghaladja – vélekedett Szabados Gábor sportközgazdász az InfoRádióban, hozzátéve:

presztízsben, értékben ebben a korszakban ez a Ferencváros csúszszezonja, még a Bajnokok Ligája-szerepléshez képest is,

hiszen most tényleg olyan játékot mutat, olyan eredményeket ér el a csapat, amellyel arról a szintről, ahol eddig volt, valahol Európa középcsapatai között, onnan most egyértelműen előrelépett.

„És ez nem csak egy mérkőzésről szól, mert nyilván a San Siróban egyszer mindenki tud nyerni. Ha az egész mostani szezont nézem, ez már a 10. győzelme volt a Ferencvárosnak ebben az Európa Liga-sorozatban, a selejtezőket is számítva. Ez messze több, mint bárki másé. Ha jól emlékszem, talán a Benficának van még 8 győzelme, de tényleg abszolút kiemelkedő az európai kupacsapatok közül a csütörtöki győzelem a Milan ellen. Ez ennek a szezonnak az eddigi megkoronázása, és természetesen nincsen még vége” – fogalmazott.

Abszolút reális, hogy a Ferencváros játékosainak nőjön az értéke egy ilyen mérkőzés és ilyen sorozat után, és akár a télen többen is olyan ajánlatot kapjanak, amire a Ferencváros valószínűleg nem tud nemet mondani

– mondta az elemző, aki szerint ez nyilván ez szakmailag nagyon fájó lehet Borbély Balázsnak, hiszen eleve egy keretszűkítéssel, „keretracionalizálással” indult a szezon. Tehát ha kivesznek kulcsjátékosokat ebből a csapatból, az okozhat fejtörést a szakmai munkában, mint tavaly, amikor Tóth Alex és Varga Barnabás távozott szintén a téli szünetben. „De azt gondolom, hogy

Hírdetés

a Ferencvárosnak hosszú távon az az érdeke, hogy olyan bevételekre tegyen szert, amelyek megfelelően tudják biztosítani a működését, és azokból a bevételekből tudjon tovább építkezni.

Márpedig ez most egy reális félreális elvárás lehet” – fogalmazott.

Iyenkor általában a fiatalabb játékosoknak van igazán reális lehetőségük arra, hogy külföldre, erősebb bajnokságba igazoljanak. Amit Varga Barnabás esetében láttunk tavaly télen, az inkább a kivétel, mint egy szabály, de természetesen, ha nem is feltétlenül topligából, de más, akár idősebb játékosért is érkezhet olyan ajánlat, ami pénzügyileg előnyös lehet a Ferencvárosnak – tette hozzá.

A szakértő szerint mindig azt kell mérlegelni, hogy az a pénzügyi haszon, amit el lehet érni, az a szakmai munkában okozott hiánnyal, problémával, amit a játékos távozása jelent, mennyire egyensúlyozható ki, mennyire van a kettő egyensúlyban. De alapvetően

egy olyan piacon, amilyenen a Ferencváros működik, a hosszú távú fenntartható gazdasági működés útja az, hogy a jó játékosokat értékesíteni kell, mert abból lehet komoly bevételt szerezni,

és ezek a sikerek azért is nagyon fontosak, mert nemcsak felhívják a figyelmet a játékosokra, hanem megerősítik azt a szakmai munkát is, ami a Ferencvárosban folyik, vagyis a bizalmat is megerősítik azokban a játékosokban, akik a csapatban szerepelnek – mondta Szabados Gábor.

„A Ferencváros a mostani sikerével ha matematikailag nem is, de a gyakorlatban már biztosan továbbjutott. Nyugodtan mondhatjuk, hogy „nem normális”, amit a Fradi művel az Európa-ligában, teljesen szembemegy az oddsokkal és az esélyekkel a csapat szereplése. Hozzáteszem, azért az Európa-ligában mindig óvatosabbak a szakértők, és így természetesen a fogadóirodák is az esélyek felmérésével, mert ez azért mindig sokkal kiegyenlítettebb liga, mint a Bajnokok Ligája. Semmit nem akarok elvenni a Ferencváros érdemeiből, de az egy gyakori jelenség, hogy a topligák csapatai egyszerűen nem tudnak annyira felpörögni egy ilyen Európa-ilga mérkőzésre, mint a saját bajnoki meccsükre, szemben a Bajnokok Ligájával, ahol mindig teljes gőzzel játszanak” – fogalmazott az elemző.

A sportközgazdász szerint most már egy olyan szituációba került a Ferencváros, hogy innentől már nem csak a szurkolók várnak el sokat tőle, hanem a szakértői elvárásokban, ideértve a fogadóirodákat is, magasabban van a csapat ázsiója, mint a szezon elején, vagy amit akár mondjuk a keret piaci értéke sugallna. „Tehát könnyen el tudom képzelni, hogy most már tényleg azon a szinten kezelik a Ferencvárost mindenhol, hogy az Európa-liga mezőnyének az elejéhez tartozik” – mondta Szabados Gábor az InfoRádióban.

A cikk alapjául szolgáló hanganyagot interjút Farkas Dávid készítette.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »