Rejtett mezők

Rejtett mezők

Pozsonyban immár 36. alkalommal szervezték meg a Pozsonyi Fotóhónap elnevezésű rendezvényt, amelyen a szakma legkiválóbb alkotói szerepelnek munkáikkal. A rangos eseményen eddig már több magyarországi fotósnak alkalma volt bemutatni fotóit, köztük Gábor Enikő Balog Rudolf-díjas fotóművésznek is. Idén újra Pozsonyban láthatóak munkái a Közép-európai Fotográfusok Háza és a Liszt Intézet Pozsony – Magyar Kulturális Központ együttműködésének köszönhetően a Liszt Intézet dísztermében.

Gábor Enikő a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán végzett, majd három éven keresztül Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjban részesült. Azóta rangos helyet foglal el a magyar képzőművészetben, munkái a fényképészet és a festészet ötvözésének művei, a technikai tudatosság és a céltudatos kísérletezés jellemző rájuk.

Fotói pozsonyi kiállításának címe Rejtett mezők.

A kiállítás megnyitója előtt már népes közönség, fiatalok, idősebbek egyaránt szemlélgették a nem szokványos alkotásokat.

Az egyszerű szemlélőre a meglepetés erejével hatnak a munkák, első pillantásra nem könnyű eldönteni, hogy fotókat vagy képzőművészeti alkotásokat látunk, de éppen ez a magasztos értékük.

A kiállítás megnyitóján Venyercsan Pál, a Liszt Intézet igazgatója üdvözölte az alkotót, a kiállítás kurátorát, valamint a közönséget, majd így fogalmazott:

„A Rejtett mezők című kiállítás Gábor Enikő több éven át formálódó alkotói kutatásának eredménye, amely pszichológiai tesztek ábráit, eszközeit és vizuális struktúráit értelmezi újra az analóg és az archaikus fotográfia nyelvén. A kiállított munkákon keresztül arra kérdez rá, hogy miként próbáljuk rendszerezni és mérhetővé tenni az embert – és mi az, ami mindenből szükségszerűen megragadhatatlan marad. Az alkotó az analóg és a digitális képalkotás, az emberi jelenlét és az algoritmikus gondolkodás változó viszonyát vizsgálja, miközben következetesen a fizikai kép, az anyag és az egyszeri alkotói gesztus tapasztalatához tér vissza.”

Majd Václav Macek, a Közép-európai Fotográfusok Házának igazgatója és az esemény főszervezője kifejtette, nagy örömére szolgál, hogy ismét egy tehetséges magyar fotós képeit állíthatták ki immár ismételten.

Elmondta azt is, hogy

Hírdetés

céljuk a közép-európai fotósok, a lengyelországi, csehországi, magyarországi, valamint hazai alkotóknak lehetőséget teremteni műveik bemutatására, hiszen a fotográfia is fejlődik, alakul, ennek bizonyítéka a mostani tárlat is.

A kiállítás kurátora Nagy Zopán mielőtt hivatalosan is megnyitotta volna a tárlatot, részletesen szólt a tárlat koncepciójáról és kulisszatitkairól, ezzel mintegy rávezetve a közönséget a fotók tökéletes megértésére.

„A kiállított anyag sajátosan értelmezi az emberi pszichét, az embert, mint egyedi létformát és megismerhetősége kérdéseit állítja középpontba. Alkotónk mondhatni, hogy ön-kozmológiai térképek megálmodója, létrehozója. Műveit a szinte ismeretlen világokból emeli ki – és érzelmekkel, pszichével megtöltve, éles elmével átszőve vetíti át a látható dimenziókba. A rejtett mezők titokzatos, szinte hermetikus, láthatatlan elméleti tér-kombinációk is lehetnek, avagy a világok közötti átfedések, átjárás-lehetőségek kódjai, elvont logikai kivetülések ábrái” – emelte ki.

Nagy Zopán pontos magyarázatot adott egy-egy fotó megszületéséről is, hiszen Gábor Enikő gondos kísérletező. Gondolnánk például, hogy az aranykloridot, de még a céklát is felhasználta fotói elkészítéséhez? A kiállított munkák mindegyike egy külön világ.

A Kiállítási kalauz, a katalógus pedig pontos információkat nyújt az alkotásokhoz. Az Exoskeleton-variációk botsáskák levedlett kitinvázának átvilágításával készültek.

A Gobolinks, amelyhez a fotós az aranyat és a céklát alkalmazta, arra ösztönöz, hogy saját képzettársításainkon át értelmezzük a látott formákat. Különleges a Gyorstészta – lassú eljárással című fotó, amely a napjainkra jellemző gyorsfogyasztást és az elmélyült munka időigényét ütközteti. A Miheztartás című fotón az egyszerű formák és irányok rendezett, mégis többféleképpen olvasható viszonyokat alkotnak.

A kiállítás Pozsonyban, a Liszt Intézetben december 11-ig tekinthető meg. Érdemes belátogatni, hosszan szemlélődni a különleges munkákon.

Venyercsan Pál igazgató úr azt is elmondta, hogy a fotókiállítás minden évben az egyik leglátogatottabb rendezvényük, bizonyára így lesz ez az idén is, hiszen Gábor Enikő alkotásai új értelmezésben mutatják be a fotográfia és a képzőművészet találkozásának kölcsönhatását.

A szerző felvételei    

Benyák Mária/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »