A Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) és a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK) évente egyszer együtt is találkozik és tanácskozik. Idén november 3-án tartottak közös plenáris ülést Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, több mint nyolcvan szerzetes részvételével.
Az összejövetel szentmisével kezdődött a budapesti piarista kápolnában, melyen Zsódi Viktor piarista tartományfőnök, az FSZK elnöke mondott szentbeszédet.
„A mi legnagyobb kísértésünk itt, a szolgálatunk sűrűjében nem a gonoszság; sokkal inkább a hasznos, nemes és halaszthatatlan teendők rabsága. A határidők, a pályázati elszámolások, a krízishelyzetek, a zsúfolt naptárak. Annyira lefoglalnak bennünket az Isten jó ajándékai és a ránk bízott feladatok, hogy észre sem vesszük: lassan fontosabbá vált a munka, mint maga az Ajándékozó – figyelmeztetett szentbeszédében Zsódi Viktor SchP. – A szolga már ott áll az ajtóban, szól, hogy minden készen van, mi pedig a telefonunkra nézünk, és kimentést kérünk.
Amikor a meghívottak sorra elmaradnak, a házigazda haragra lobban, és kiküldi a szolgát az utcákra, terekre. Hogy kiket hív be? Vakokat, sántákat, bénákat. Akik Jézust hallgatták abban a farizeusi házban, pontosan tudták, miről van szó: a korabeli szent elit, a qumráni közösség szabályzata feketén-fehéren tiltotta, hogy testi fogyatékos, béna vagy tisztátalan ember beléphessen a szent gyülekezetbe. Isten lakomáját a tiszták, a hibátlanok, az érdemdúsak privilégiumának tartották. Jézus ezzel szemben egyetlen mozdulattal söpri le ezt a rendet.
„A szerzetesség és a szolgálatunk prófétai természetű: ott kell lennünk, ahol a leginkább fázik a világ, ahová mások már nem látnak el, vagy ahonnan elfordítják a fejüket” – hangsúlyozta a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának elnöke.
„Korunk legmélyebb sebe nem pusztán az anyagi szegénység, hanem az értéktelenség maró érzése, hogy nem vagyok elég jó, nekem nincs mit felmutatnom. A mai nemzedék ösztönösen gyanakszik a felülről diktált, hideg igazságokra, retteg az intézményes erőszaktól és a hatalmi szótól. De közben szomjazza a szépséget, a befogadást, a hiteles emberi jelenlétet. Ha egy intézmény mögül beszélünk hozzájuk, megijednek és elhúzódnak.
Olyan tapintatos, de fáradhatatlan szeretettel kell melléjük állnunk, amely képes áttörni a kishitűségüket, hogy végre elhiggyék: Isten előtt ők nem selejtek, hanem várva várt vendégek.
Honnan van ehhez mintánk és erőnk? Szent Pál a mai szentleckében megadja a választ a Krisztus-himnuszban. Krisztus nem tekintette zsákmánynak vagy féltékenyen őrzött kiváltságnak az Istennel való egyenlőséget (…) hanem kiüresítette önmagát. Leereszkedett a porba, felvette a rabszolga alakját, magára öltötte a mi törékeny, védtelen emberi valóságunkat, egészen a keresztfáig.
A keresztény szolgálatunk nem jótékonykodás felülről lefelé. Mi magunk is a meghívott koldusok vagyunk, akik kegyelemből kaptunk helyet Krisztus asztalánál” – mondta a szentmise szónoka.
„Teret kell hagynunk a Léleknek, aki nálunk sokkal mélyebben munkálkodik az emberi szívekben.
Ma szerzetesi közösségek elöljárói gyűlünk össze, férfi és női szerzetesek. Egyeztetni fogunk, stratégiákról beszélünk, együttműködési pontokat keresünk – és ez jól van így, szükség van a rendre. De kezdjük ezt a mai napot azzal, hogy mi magunk üres kézzel állunk meg az Isten előtt. Mert a lakomát csak az ízleli meg, aki meri beismerni, hogy éhes. Tanuljunk meg valóban figyelni egymásra. A szinodális út az a csendes, alázatos figyelem, amikor a másik rendben, a másik emberben nem tárgyalópartnert látok, hanem Isten ajándékát, akivel együtt vagyunk hivatalosak ugyanarra a nagy vacsorára.”
A szentmise után a főiskola dísztermében folytatódott a plenáris ülés, ahol Bagyinszki Ágoston OFM, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora köszöntötte a jelenlévőket, majd ismertette a szerzetesi főiskola terveit.
Ezután négy új elöljárót ismerhettek meg a jelenlévők: Lobmayer Judit SSND, Magó M. Teréz SFPS, Baán Izsák OSB és Vízi Gábor András OSPPE mutatkozott be.
Majd Sr. Ângela de Fátima Coelho da Rocha (Angéla nővér), a Szerzetesi Nagyobb Elöljárók Európai Konferenciái Uniójának (UCESM) elnöke videoüzenetét hallgatták meg az ülés résztvevői. (Az UCESM mintegy 28 európai ország közel 38-39 nemzeti konferenciáját tömöríti, amelyek összesen nagyjából 185 000–250 000 európai szerzetest képviselnek.)
Délelőtt Forrai Tamás SJ tartott online előadást, Szerzetesség és helyi egyház a szinodális lelkiségben címmel. Előadása négy nyitott kérdéssel zárult a személyes, a rendi és az elöljárói szinodális tapasztalatokra, valamint az együttműködés elmélyítésének lehetséges területeire vonatkozóan.
Az előadást e kérdések mentén folytatott csoportos megbeszélések, majd az ezeket összegző beszámolók követték arról, milyen gondolataik születtek, milyen tapasztalataik voltak eddig, és milyen újabb kérdéseket, megvalósítási vágyakat vetett fel bennük ez a téma.
Délután Dobszay Benedek OFM, az Emberi Méltóság Stratégia szakmai vezetőjének és Nagy Ilona szakmai munkatársának előadását hallhatták az elöljárók az ad limina kérdőívek eredményeiről.
A kérdőívek eredményei mindenekelőtt egy helyzetképet adnak arról, hogy hol tartanak ma a szerzetesi közösségek a safeguarding területén. Vannak közösségek, ahol már rendelkezésre állnak szabályzatok, vannak tapasztalatok, de ezek még nem feltétlenül épültek be a mindennapi működésbe; más közösségek még az út elején járnak. A válaszokból ugyanakkor kirajzolódik a fejlődés iránti nyitottság, az önreflexió és a szükségletek felismerése.
A növekedési szemlélet arra hív, hogy ne csak azt kérdezzük, mi hiányzik, hanem azt is, mit tanulhatunk mindebből, és hogyan építhetünk együtt biztonságosabb közösségeket. Az Emberi Méltóság Stratégia átfogó, strukturált és hosszú távon is fenntartható szakmai támogatást tud nyújtani a szerzetesrendeknek – nyomatékosították az előadók.
Hirdetéseket követően az MRK tagjai a díszteremben, míg az FSZK tagjai az épület egy másik termében folytatták a megbeszélést.
Az MRK elnökség egy Querere elnevezésű, egy egész éven át tartó közösségi és lelki felfedezőprogramot indít útjára a hivatások évében, amely fiatal lányokat és nőket hív arra, hogy személyes találkozásokon keresztül ismerkedjenek meg a magyar női szerzetesközösségekkel, a szerzetesi élet sokszínűségével, valamint saját életük és hivatásuk kérdéseivel. A programsorozat közösséglátogató hétvégékből; közös, nyilvános eseményből és egy konferenciához kapcsolódó lezárásból áll.
A programot Sánta Izabella OP (koordinátor) és Bucskó András, a program kommunikációs felelőse mutatta be, buzdítva a szerzetesnővéreket az együttműködésre.
A nap folyamán Orosz Lóránt OFM egyházjogász az elöljárók számára párhuzamosan a programokkal, alkalmat biztosított egyházjogi tanácsadásra, melyet sokan igénybe is vettek.
A női és férfi szerzetes-elöljárók közös plenáris üléséről bővebb beszámoló ITT olvasható.
Forrás: Szerzetesek.hu
Szöveg: A.nett/MSZKI
Fotó: Barlay Vince, Szabó Csaba, A.nett
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


