Lelkészbeiktató a szemerjai gyülekezetben

Lelkészbeiktató a szemerjai gyülekezetben

Október utolsó vasárnapján ünnepi istentiszteleten iktatták be Sepsiszentgyörgyön Gál Adél lelkipásztort, a Szemerjai Református Egyházközség újonnan megválasztott lelkészét. Nem ismeretlen számára a gyülekezet, a teológia elvégzését követően, 2018–2019-ben Szemerján töltötte egyéves segédlelkészi szolgálatát.

Beiktatása kapcsán a fiatal lelkészt visszatérésről, annak előzményeiről, illetve terveiről is kérdeztük. Gál Adél úgy fogalmazott, mély nyomot hagyott benne a szemerjai gyülekezetben korábban megélt időszak: segédlelkészként sokat tanult itt, több csoport működésébe nyert betekintést. „Nehéz szívvel váltunk el egymástól” – ismerte el. Az akkor megszerzett tapasztalat, tudás igen hasznosnak bizonyult a következő állomáson, ebből merített az önálló gyülekezeti szolgálat idején, „amely szintén áldásos volt”: Lisznyó és Sepsimagyarós református híveinek közel hét évig volt lelki vezetője. 

Hírdetés

Úgy véli, a szemerjai egyházközségbe való visszatérés ezúttal több lehetőséget tartogat számára, a szolgálat most nem egy meghatározott időszakra szól, mint korábban. Próbál beilleszkedni a gyülekezet jól működő rendjébe, és bár a közeg nem ismeretlen számára, „egyelőre még a betagolódás zajlik” – mondta. Az ifjúsággal és a különböző női körökkel való foglalkozás korábban is fontos volt számára, és igyekszik felfedezni azokat a területeket, ahol kamatoztathatja az Istentől kapott tehetségét. Szép kihívásként tekint a gyülekezet népes kátécsoportjának vezetésére, akárcsak arra, hogy megtalálja önmagában azokat a forrásokat, amelyek ehhez a feladathoz szükségesek. 

„Nem keresem a helyem, nagyon szépen fogadtak” – szögezte le Gál Adél, akiben mély nyomot hagyott, hogy valaki megkérdezte tőle: „Hazajöttél?” Szerencsésnek érzi magát, hiszen nem ismeretlen környezetbe érkezett, várták és ismerősként köszöntötték. „Ez a nagy áldása ennek a történetnek. Nehéz volt otthagyni a két gyülekezetet, s bár a távozásomat megelőzte egy lezárási időszak, kárpótol az az érzés, hogy itt vártak, szépen fogadtak” – fejtette ki. Úgy érzi, azáltal, hogy nem egy előre meghatározott időre érkezett Szemerjára, „kicsit az embereket is közelebb tudom engedni, elmélyíteni velük a kapcsolattartást”.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »