Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tizennyolc év fegyházbüntetést szabott ki a Pécsi Törvényszék első fokon egy pécsi férfira, aki brutális módon végzett a volt élettársával januárban – közölte a bíróság az MTI-vel.
A törvényszék közleményében azt írták: a férfi és a nő élettársak voltak, gyermekük is született, de kapcsolatuk 2025-ben véglegesen megromlott, ezért külön költöztek egymástól.
Gyermeküknek rendszeres gyógytornát igénylő, súlyos izombetegsége volt, egy ilyen alkalomra pedig közösen mentek idén januárban. A torna ideje alatt céltalanul autóztak a környéken, közben többször veszekedtek. Egy út melletti, erdős-bokros területen megálltak és a nő kiszállt a kocsiból.
A férfi magához vette a kését és a riasztópisztolyát, majd megtámadta volt élettársát. Először ököllel ütötte, azután késsel szurkálta a nőt (a karján mintegy tizenöt, a combján öt sérülést okozott, majd tizenegyszer szúrta meg a hasát és a mellét), végül kétszer arcon lőtte őt a riasztópisztollyal. A már halott nőt is többször megszúrta, majd a holttestet a közeli bokros területre húzta. Ezután felvette a gyereket a gyógytornáról, hazahajtott, majd másnap feladta magát a rendőrségen.
A nő hatvan sérülést szenvedett. Ezek nagy száma, súlya, jellege alapján a bíróság úgy ítélte meg, hogy a férfi „gátlástalanul és embertelenül követte el” tettét, s „kíméletlenül törekedett” a nő életének kioltására.
A vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kábítószer birtoklásának vétsége miatt – halmazati büntetésül – tizennyolc év fegyházra ítélte a Pécsi Törvényszék. Az első fokú határozat értelmében a férfi a büntetésből nem bocsátható feltételes szabadságra.
A vádlott és védője fellebbezést jelentett be az ítélet ellen a büntetés enyhítése érdekében, így a bíróság ítélete nem jogerős – olvasható a törvényszéki közleményben.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


