Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Budapest I. kerületében változnak a közösségi együttélés szabályai: a kutyát sétáltató gazdáknak ezentúl az ürülék felszedésére alkalmas eszközt és a kutyavizelet feltakarításához, hígításához elegendő vizet is maguknál kell tartaniuk. A részletekről Böröcz László polgármestert kérdezte az InfoRádió.

Az első kerületben számos lakossági bejelentés érkezett a kutyák által okozott szennyeződések miatt: a probléma különösen a szárazabb nyári hónapokban vált szembetűnővé, amikor a kutyák vizelete gyakran a házfalakon, az utcákon és a járdákon hagyott nyomot. Mivel ezek kezelésére eddig nem volt megfelelő szabályozás, a kerület több nyugat-európai nagyváros gyakorlatát is megvizsgálta, majd az ottani tapasztalatok alapján dolgozták ki a rendeletmódosítást – mondta az InfoRádióban Böröcz László.

Az új rendelet értelmében a kutyatulajdonosoknak az ürülék felszedésére szolgáló zacskó mellett egy flakon vizet is maguknál kell tartaniuk, ami a kutyák vizeletének eltávolítására szolgál. A polgármester megjegyezte, utóbbi használta fagypont alatti hőmérsékleten nem érvényes, mivel a megfagyó víz balesetveszélyessé tehetné a járdákat. Az önkormányzat a gazdák számára vizespalackokat is biztosít, emellett az elmúlt években több helyen telepített köztéri csapokat, ahol szükség esetén utántölthetik azokat – mondta.

Böröcz László hozzátette, hogy a szigorítás mellett egy lakossági felmérés eredményei is szerepet játszottak. A kérdőívet több mint háromezren töltötték ki, a válaszadók 80 százaléka pedig a kutyatartással és a kutyák által okozott szennyeződésekkel kapcsolatos szabályok szigorítását támogatta.

Hírdetés

A szabályozás elsősorban a járdákra és a házfalakra vonatkozik, mivel ezeken a felületeken jelentkezik a probléma a leglátványosabban – mondta a polgármester az InfoRádió kérdésre válaszolva, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kutyavizelet a zöldfelületekben, a dísznövényekben és a bokrokban is károkat okozhat. A szennyeződés viszont nem csupán esztétikai kérdés, hanem egészségügyi problémákat is felvet.

Az új szabályozás november 21-én lép hatályba, a szabályszegések miatt azonban csak jövő évtől szabhatnak ki bírságot. Böröcz László jelezte, hogy az önkormányzat elsődleges célja a szemléletformálás, ezért a büntetés helyett egyelőre a kutyatartók együttműködésére szeretnének építeni. Ennek érdekében már korábban is indítottak tájékoztató kampányt, amelyet a következő hónapokban is folytatnak.

A szabályok megszegése néhány tízezer forintos bírságot vonhat maga után, amely ismételt szabályszegés esetén tovább emelkedhet. Az előírások betartását a közterület-felügyelők, illetve a budavári rendészek ellenőrzik majd. Böröcz László bízik abban, hogy a tájékoztató kampánynak és a fokozott kommunikációnak köszönhetően csak ritkán lesz szükség bírság kiszabására. Hangsúlyozta, hogy a tisztább és rendezettebb közterületek megteremtése közös érdek, amely a kutyatartókat és a kerület többi lakóját egyaránt érinti.

A polgármester végül kitért arra is, hogy az elmúlt két évben megduplázták a köztisztasági ágazatban dolgozók létszámát, emellett gépeket is beszereztek, és további fejlesztéseket terveznek. Hozzátette ugyanakkor, hogy valamennyi utca és járda napi szintű takarítása önmagában nem megoldható, ezért a tisztaság megőrzéséhez a kutyatartók együttműködésére is szükség van.

A cikk alapjául szolgáló interjút Farkas Dávid készítette.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »