„Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe virággal és fénnyel, mi elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el” – vallja Fekete István író, aki így fejezi be az ünnep felidézését: „Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.”
A magyar néphitben és a keresztény hagyományban összekapcsolódik ez a két nap. Sok esetben egyetlen ünnepként jelenik meg, ezért a két ünnepre való készülődés legtöbb esetben már napokkal előbb elkezdődik, amikor eltávozott szeretteink nyugvóhelye a temető kerül középpontba a sírok megtisztításával és feldíszítésével.
Majd november első két napján, a Mindenszentek ünnepén és a Halottak napján, ünneplőbe öltözve látogatnak el a temetőbe, ahol virágokkal, gyertyafénnyel és imával emlékeznek az elhunyt családtagokra, barátokra, ismerősökre.
Mindenszentek-ikonja (Fotó: romkat.hu)
A Mindenszentek ünnepén, november 1-jén a katolikus egyház az összes szentet ünnepli, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Ez az ünnep a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel.
A liturgikus hagyományban az ezt követő halottak napján, november 2-án pedig az üdvösségre váró lelkekért szól az ima és lobbannak fel az emlékezés lángjai.
A keleti egyházak már 380-ban megülték ezt az ünnepet, minden vértanúról megemlékezve, míg a nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be az ünnep. Bonifác, miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609. május 13-án, azt, Mária és az összes vértanúk tiszteletére szentelte fel.
A Házsongárdi temetőben (Fotó: kolozsvar.ro)
III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünnep körét és: „A Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek emléknapjává” tette. Majd IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep november 1-jére.
A legtöbb európai országban, köztük valamennyi magyarlakta területen jelentős ünnep a Mindenszentek és a Halottak napja.
Évszázados szokás, hogy az emberek meglátogatják és rendbe teszik elhunyt hozzátartozóik sírját, virágot visznek és gyertyákat, mécseseket gyújtanak szeretteik sírján.
A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi. A katolikus egyház szertartása szerint a temetők nagy keresztjénél, a „mindenki keresztjénél” elimádkozzák a mindenszentek litániáját, és a lelkiatya megáldja az új síremlékeket.
Fra Angelico: Mindenszentek (Fotó: wikimedia.com)
A történelmi Magyarország egyes vidékein régebben harangoztattak is ezen a napon a család elhunytjaiért. Azokban a falvakban, ahol külön harangláb volt, az emberek összegyűltek reggel a haranglábnál, és sorban álltak, hogy egymás után egyenként maguk húzzák meg a harangot. Jóformán egész nap sorban álltak, hogy úgymond „verset harangozzanak”, méghozzá mindenki annyit, ahány halottja volt.
Amíg várakoztak, csendben imádkoztak halottaik lelki üdvéért. Más helyeken a halottak napja estéjén az elhunytak emlékezetére egy, esetleg két órán át szóltak a harangok. A hiedelmek szerint ez idő alatt nyugszanak, megpihennek, nem szenvednek a lelkek a tisztítóhelyen.
Jézus ígérete szerint a halállal nem ér véget az élet, és a megholtak lelke tovább él: „Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek.” (Jn.14, 1-2)
(Fotó: Wikipédia)
Ezen a napon az ünnepi szentmise könyörgése e szavakkal kéri a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas egyháznak a közbenjárását, a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő egyházért:
„Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat.”
Az imákban megemlékeznek azokról a szentekről, akik példájukkal utat mutatnak arra, hogy a földi életben, itt és most van lehetőség követni Jézust és az az Evangélium tanítása szerint élni.
(Fotó: Fortepan)
Pilinszky János így ír az ünnep kapcsán:
„És nem véletlen az se, hogy az egyház épp ide, a tél küszöbére, az elmúlás kezdetére helyezte – s egymás mellé – mindenszentek és halottak napját, ünnepét.
Tette ezt nyilván ama nagyszerű ellentmondás jegyében, melynek a halál csak látszata, tartalma azonban az élet, s tegyük hozzá, a szó legigazibb, legemberibb, tehát leginkább szellemi értelmében – élet.
Halottaink szeretete elsőrendűen az élet iskolája. Igaz, nem az élet mechanikus folyamatainak, amelyeknek a nagy természet engedelmeskedik, hanem annak a másiknak, mely teremtő ellentmondásként épp a tél küszöbén kezd új munkába, fokozott kedvvel és lelkesedéssel. A külső kép: a hervadásé, a halálé és a menekülésé. Egyedül az ember függeszti szemét a mindenség lankadatlanul működő csillagaira, a távoli és nagy egészre, s azon is túlra…”
Forrás: MKPK Sajtóiroda, Bálint Sándor Ünnepi kalendárium
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
