Vannak emberek, akik már a puszta létükkel is tekintélyt parancsolnak. Akik mintaszerű életvitelükkel, viselkedésükkel és hozzáállásukkal hasonló magatartásra ösztönöznek másokat is. Akik ily módon hozzájárulnak a kisebb-nagyobb közösségek jó irányba történő formálódásához és egységbe való kovácsolódásához. Közéjük tartozott immár néhai vitéz Bartha Mihály, az utolsó úzvölgyi harcos, a nemzeti ünnepek, megemlékezések és koszorúzások, vasárnapi istentiszteletek elmaradhatatlan résztvevője is.
A sepsiszentgyörgyiek megbecsült és szeretett Misi bácsija október 23-án hagyott itt minket. A Jóisten hosszú, több mint 102 esztendőn át tartó élettel ajándékozta meg, és jelképes módon legutóbbi nagy nemzeti eszmélésünk, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulója hajnalán szólította magához.
Vitéz Bartha Mihály 1924. július 16-án látta meg a napvilágot Árkoson. Katonának 1943. október 4-én sorozták be Sepsiszentgyörgyön, és alig egy év kiképzőtábor után, 1944. júliusban már az Ugra-tetőre vitték munkaszolgálatra, lövészárkot ásni. A behívót 1944 augusztusában kapta meg, majd az Úz völgyébe vezényelték, a 11. Székely Határőr Zászlóalj nehézfegyver-századába.
Itt érte augusztus 23., amikor a Szovjetunió mellé átállt román haderő fegyverét az addig szövetséges németek ellen fordította. És itt érte augusztus 26. is, amikor a gyorsított ütemben előretörő 2. Ukrán Hadseregcsoport az Úz völgyében elérte a magyar határt. Egyike volt annak a háromszáztíz honvédnek, akik gyenge felszerelésben, gyakorlatilag megfelelő fegyverek nélkül próbálták megállítani az országba bezúduló, minden szempontból többszörös túlerőben lévő ellenséget. És egyike volt azon 70–80 főnek, akik túlélték a támadást.
A háború után sepsiszentgyörgyi lakossá vált Misi bácsi civilként is megállta a helyét. Kőhalomban asztalosmesterséget tanult, családot alapított és házat épített, feleségével együtt felnevelt két gyermeket. Kétkezi munkájával, szakértelmével, megbízhatóságával itthon és távoli tájakon, idegenek között is megbecsülést szerzett magának.
Azonban nem felejtett, és nem tagadta meg önmagát, így 1965-től visszajárt az egykori harcok helyszínére. Az augusztus 26-án bekövetkezett szovjet betörés évfordulóján Úzvölgyében a túlélők titokban rendszeresen összegyűltek, hogy Isten szabad ege alatt halkan felidézzék a múlt általuk is átélt eseményeit és fejet hajtsanak elesett bajtársaik emléke előtt.
És visszajárt a kommunizmus bukása után is, gyermekeivel, majd unokáival együtt. Sátrat vertek az Úz folyó vadregényes partján, és napokon át beszélgettek, emlékeztek az ilyenkor velük azonos okból idevándorlókkal. Évtizedekkel ezelőtt magam is ott ismerkedtem meg vele. Így épült be e vérünkkel megszentelt vidék lassan a magyarság egyetemleges tudatába és vált nemzeti zarándokhellyé. Miután pedig lehetségessé vált, anyagiakkal és két keze munkájával járult hozzá a sírkert rendbetételéhez. De 95 éves kora ellenére 2019. június 6-án is ott találtuk a magyar hadi temetőt a felheccelt és leitatott csürhe ellenében összekulcsolt kézzel és imát mormolva, a puszta testükkel védelmező hazafiak között.
Vitéz Bartha Mihály, a nemzetüket és hazájukat szerető, értük áldozatot is vállalni kész magyarok élő lelkiismerete volt. Példakép, aki rászolgált az általa büszkén, de kellő alázattal és szerénységgel viselt vitézi címre, a magyar állam által adományozott kitüntetésekre. Aki kiérdemelte, hogy a vártemplomi református egyházközség tiszteletbeli presbitere és Árkos község díszpolgára legyen.
Isten nyugtasson, Misi bácsi! Hiányozni fogsz!
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
